FANDOM


Ayumu Michiyo
Midzs
Adatok
Született 11. 23.
Kor 79
Faj Shinigami
Nem
Magasság 167 cm
Súly 52 kg
Hajszín barna
Szemszín barna
Bőrszín fehér
Vércsoport AB
Különleges ismertetőjegyek egy sebhely, ami a bal fülének tövétől a kulcscsontjáig tart
Politikai hovatartozás
Hovatartozás Soul Society
Gotei 13
Korábbi hovatartozás Rukongai 80. kerület
Foglalkozás 7. osztag hadnagya
Korábbi foglalkozás 8. osztag 5. tisztje
Jelenlegi osztag 7 7. osztag
Előző osztag(ok) 8 8. osztag
3 3. osztag
Partner Nagano Nobu
Korábbi partner(ek) Ninomiya Mitsuko
Hayakawa Tasumi
Hana Akamoto
Személyes információk
Családi állapot kapcsolatban
(Nagano Nobu)
Rokonok Shiroichi Anao (fogadott Nyuci-chan)
Ayumu Hirateuchi (sosem látott nagybácsi)
Zanpakutō
Shikai Shinjou
Bankai még nem érte el

Ayumu Michiyo (nyugatiasan Michiyo Ayumu) a 7. osztag hadnagya, emellett a Shinigami Nőegylet alkalmazott babysittere, a Gyerekegylet tiszteletbeli tagja, és mindezeken felül ügyeletes ragtapaszoló.

Kinézet Szerkesztés

Haja, szeme barna, bőre világos. Legtöbbször copfban hordja a haját, kettőben, vagy egyben, az már mindegy, de ugyanúgy szereti leengedve is. Engedéllyel átalakította shinigami egyenruháját, hogy könnyebben tudjon mozogni (harcban nagy jelentősége van).
Ruha

hadnagyi dísz >.<

Nem igazán ért a divathoz, leginkább azt hordja a munkáján kívül, ami neki tetszik, például a mindenféle fodros, meg pasztell színű, és szoknyaformájú holmikat, persze mindezt sok csillámnyuszival feldobva. Apró termetű lány, elég gyámoltalannak tűnik. Nem túl magas, talán 166-167 centiméter. Amolyan átlagos teremtés, elég kislányosan néz ki, így sokszor hiszik gyereknek. (Persze a személyiségével csak rásegít erre a tévképzetre.) Nem viszi túlzásba az edzést - a nőknél átlagosnak nevezett izomzattal rendelkezik, amit azért mindig karban tart. Édességmániában szenved, és úgy hiszi, hogy emiatt megnőtt a feneke, bár még nincs róla szó. Egyelőre ugyanolyan jól tartja magát, mint eddig. Van egy sebhelye is, ami bármily meglepő is, még emberi életéből maradt, méghozzá arcának bal oldalán, jobban mondva a bal füle tövétől a kulcscsontjáig húzódik.

Jellem Szerkesztés

Michi igazi gyerek típus. Mindig ott van, mindig pattog, egyszerűen nem merül le a nyuszis eleme. Nem zavarja, ha mások furán néznek rá a viselkedése miatt, igazból észre sem veszi. Nem szeret komolynak lenni, de mindig képes idegeskedni a legapróbb dolgok miatt is. Ugyanakkor nagyon ragaszkodó, nagyon szereti a gyerekeket, és retteg, hogy bajt okozzon bárkinek is. Ennek ellenére mindig sikerül valamit elrontani, köszönhető szórakozottságának, és kétballábasságának. Szinte mindig mosolyog, de ha maga alatt van, nem könnyű összekaparni. Van, hogy a semmi oka nincs, mégis szomorú. De ha másokat kell vigasztalni, hatalmas odaadással végzi a feladatot, és próbálja az ő problémájukat előrébb helyezni a sajátjánál. (Hát, nem mindig sikerül neki. ^^") Nem szeret másokat szomorúnak látni. Szerinte úgy tökéletes a világ, ha minden ember boldog, ezért is igyekszik a környezetében mindenki arcára mosolyt csalni, hogy azok tovább adhassák másoknak. Romantikus alkat, és nagyon lávliban van Bubu-channal. Enyhén családkomplexumos, innen ered a gyermekek szeretete, de az elutasítástól való félelme is.

Történet Szerkesztés

Időszerű lenne betekintést nyerni Michi-chan életébe, ha már egy ideje Soul Society állandó lakosának mondhatja magát. De persze senki élete sem ott kezdődik, hogy shinigami a nyolcadik osztagnál, ennél kicsit bonyolultabban indult a dolog. Például ott, hogy megszületett jó néhány évvel ez előtt.
Michiyo nem ismerte az anyukáját, habár volt neki, egy akkoriban még kedves, szerető nyuci-chanja. Egy éves sem volt, mikor a családjukban uralkodó zord körülmények miatt az anyja elhagyta őt is, az apját is, habár szerette volna magával vinni a kislányát, mégis a gyorsabb menekülés érdekében hátrahagyta az egyetlen ember, akit még szerethetett, hogy aztán soha többé ne térhessen vissza hozzá. Szegény Michi-chan pedig az apjával maradt, aki elől menekült mindenki, akinek csak ép esze engedte, illetve volt rá lehetősége. Ayumu apuka iszákos ember volt, nem sokat törődött a még kisbaba Michiyóval, de szerencséjére(?) nagyanyja a védelmébe tudta vonni, míg egészségi állapota engedte. Gyűlölte a fiát, amikor csak lehetett menekülésre sarkallta az idő közben felcseperedett, és kisbabából egy vézna, beteges hét éves kislánnyá nőtte ki magát.
Iskolába nem járt, nyomornegyedbeli egyszobás mini-lakásukból egyáltalán nem volt kijárása, csupán az balkon át figyelhette fájó szívvel, hogy játszadozik a többi kisgyerek, míg erőszakos apja megkeserítette az ő, és teljesen leroncsolódott, öreg nagymamája életét. Többször is megpróbált már ilyen idősen is elmenkülni, persze sosem ment messzire, mert nem mert, és mert sajnálta magára hagyni a nagymamáját, aki minden egyes alaklom után egyre több törött csonttal, kék-zöld zúzódással, és hegekkel gazdagodott. Amint kitehette lábát a lakásból, habár illegálisan, mindig sokkal könnyebben lélegzett, egészségesebbnek érezte magát, futkározott, teljesen feltöltődött. Erősnek érezte magát, és boldog volt.
Nem sokkal később, a tizedik születésnapja után két héttel a nagymamája meghalt, azt sem tudta, mi történt vele, volt-e temetése, egyszer csak eltűnt, és soha többé nem látta. Ekkor erősödött fel benne nagyanyja minden tanítása, és mivel már senki másra nem kellett tekintettel lennie, korlátlanul próbálkozhatott szökésekkel, kisebb bajkeverésekkel. Minden szálat megmozgatott, csak hogy egy kicsit is keresztbe tehessen apjának. Ahogy nőtt, egyre önállóbb lett. Titokban megtanult írni és olvasni, bár elég döcögősen ment, de az egyik szomszédja is a segítségére volt. Az apja persze erre is fényt derített rövid idő alatt, mint minden másra, amit tett, vagy tenni készült, és a kedves szomszéd egyik napról a másikra eltűnt. Mindenki, aki kedves volt neki, aki kicsit is számított, mind sorra tűntek el a közeléből, már senki sem mert segítő jobbat nyújtani a magára maradt kislánynak.
Szökései már elhúzódtak, nem félt elmenekülni, de valahogy mindig visszatért édesapjához, mert mégiscsak ő volt egyedül a családja. Még akkor is szerette azt a vadállatot, ha folyton verte, leitatta és megbecstelenítette. Hatalmas gyűlölet égett benne ez iránt az ördögszerű alak iránt, mégis mindig visszatalált hozzá, mert nem érezte magát elég erősnek, és nem is volt az. Nem rendelkezett semmivel sem, ami miatt olyan életet teremthetett volna magának, amit megálmodott, habár azt sem tartotta a sajátjának, amiben minden nap forgott. Kegyetlen vívódások között tengette napjait, mikor tizenhét évesen, egy októberi estén meg nem elégelte az életét, és végleg változtatni akart. A szándék meg volt benne, már csak azt kellett elérnie, hogy ténylegesen is el akarjon szakadni az öregtől, aki megkeserítette minden percét.
Mozdulni akart, végre élni, menekült. Igen, a szabadság érzése járta át minden porcikáját, mégis sarokba szorított áldozatnak érezte magát. Nem volt meg benne a kellő erő, még mindig nem rendelkezett azzal a lelki és testi erővel, amire szüksége lett volna, hogy egyre távolodjon gyermekkora pokolfészkétől. Végül az apja utolérte, nem volt hova mennie, földbe gyökerezett lábakkal, a kétségbeeséstől összeszorult gyomorral, öklendezve támaszkodott egy ház falának. Az öreg addig verte, míg vére nem folyt ezer felől, orra, bordái törek, fogai hullottak ki, a kínok kínja között vergődött, moccanni alig bírt, csak tehetetlenül kapargatta a kavicsokat. Azután előkerült egy kés is, fémesen villogott, a megváltást hordozva magában, de Michi ezt nem ismerte fel, csupán menekülni akart, mégsem sikerült neki. Az ördög egy életre megsebesítette lányát, a sebhelye azóta ismertető jegyévé vált, majd a pengét szorongató ököl lesújtott, egy emberi élet pedig véget ért.
Na de, most nem árthat az, ha ugrunk az időben egy keveset, és kihagyjuk Michi feletébb nem érdekes szerencsétlenkedését lélekként, és átugrunk oda, hogy részletezni nem kívánt lélektemetése után, melyet egy arra járó shinigami készséggel elvégzett, hogyan sikerült egyből Rukongai egyik legelvetemültebb alakjaitól hemzsegő, legéletveszélyesebb kerületébe csöppennie. Valószínűleg egész élete soránt őt kísértő szerencséjének köszönhette azt a megtiszteltetést, hogy szinte az első pillanatban majdnem nekiestek ketten is, csak aztán a két delikvens valahogy elterelte egymás figyelmét a mi kis gyámoltalan, és retegő főhősnőnkről, akinek így alkalma nyílt életét mentve feltűnés nélkül iszkolnia a helyszínről.
Azt hiszem, joggal mondhatom, hogy rájárt a rúd az egyébként is hontalan, és természetében is kissé világtalan lányra, rövid emberi életének gyors véget érése után. Miután olyan sietősen távozásra adta a fejét, megtapasztalhatta, milyen is a remeteélet. Nem igazán nyerte el a tetszését ez az életforma, mivel magányosan, korgó gyomorral, és állandó rémálmokkal kellett farkasszemet nézni, és úgy érezte, nincs is értelme a létezésének. Egyik este is, még alig sötétedett be, az erdő baljós árnyai közt máris fellendült az élet, Michi élete pedig szinte egy másodperc alatt újra veszélybe került. Egy túlságosan okos lidérc volt oly kedves, és tálcán kínálta fel magát a shinigamiknak, ámbár ezt a lány akkor még nem tudta, csupán dermedten bámult a hatalmas szörnyetegre, aki fákat fordított ki a földből gyökerestől, és ijesztő hörgés-morgás félét hallatott. Michi egyetlen esélye az életben maradásra a semmiből előkeveredett Sierashi-san volt, aki foglalkozásának megfelelően elintézte a lidércet, majd személyiségének megfelelően pedig kellőképp áhítatra méltó és lekezelő volt. Mégis, mindezek ellenére, vagy éppen ezek miatt a shinigami biztonságos terepre terelte a lányt, és tudtán kívül életcéllal is ellátta őt. Ez után más nem volt hátra csupán bekerülni az Akadémiára.
Meglepő módon első nekifutásra sikert könyvelhetett el, és mint friss akadémista vethette bele magát új életébe. Minden lehetőséget meg akart ragadni, és korábbi zuzmó életmódjával ellentétben igenis megpróbált mindenben benne lenni. Bár kicsit fájlalta, hogy egyre kevesebbet látja az kedves, idős hölgyet, aki befogadta, mikor senkije sem volt, élelmez biztosított számara, és biztomságot. Sűrűn látogatott "haza", már amikor tanulmányai engedték, és mindig nagyon jól érezte magát Asuka nénivel... Mintha a nagymamája lett volna, éppen úgy érzett iránta, aztán egyik létogatása alkalmával az anyóka sehol sem volt, és többé nem bukkant a nyomára, bár ez már a Gotei-hez való csatlakozása után történt, én meg nagyon előre szaladtam a történetben, szóval, kedves utasok, most egy éles balkanyar, és íme, újra Michi akadémiai éveinél járunk. Amit lehetett, és ami csak tőle telett, azt bizony mindet megtette, hogy megfelelően teljesítsen, és közben új ismeretségekre is szert tegyen. Amint egy kis gyakorlatot szerzett az ismerkedés terén, úgy oldódott fel, mint a cukor szinte egy szempillantás alatt a tömegben. Igen, mondhatjuk, hogy naivan viselkedett, mert akiben akár a jóság egy minimális szikráját is felfedezte, abban képes volt megbízni, és feltétel nélkül megnyílni előtte, ez pedig veszélyes fegyver volt, aminek később még megfizette az árát. Miközben azon úgyeskedett, hogy megtalálja a helyét a viszonylag még mindig új világban, azért a barátkozáson kívül mást tudást is megszerzett, nem csak a társas kapcsolatok kiépítését. Szívéhez nőtt a kardforgatás, igazi művészetnek tartotta, és míg pusztakezes harc terén kevésbé jeleskedett, és a mostanság elért tudományát is a kedves Nyuci-channak köszönhette, addig a démonmágiában inkább önmagára talált. Az évek folyamán aztán az érdeklődése átalakult rajta kívülálló, vagy éppen pontosan önös indokai végett.
Végül elérkezett a vizsga napja, amit mindenki gyomorszorongató sokként élt meg, és természetesen Michinek még lélekölő kardja miatt is külön adag félelem jutott. Nem jól telt éjszakája, hajnalban visszatérrő rémálmából riadt. Fáradt volt, nyűgös, s ha mindez nem lett volna elég, tetézte bajait, hogy nem tudta megszólítani lélekölőjét, ami egyenlő volt a bukással. Korai ébredését követően volt is ideje önmagával vitázni, mit tegyen, vagy ne tegyen, végül mégis társai közt kötött ki, nem véletlen. Minden igazán félelmetes volt, és Michi harcolt, egyik lidérc után a másikkal, mikor bekerült saját lelki világába. Teljesen ledermedt, mikor társai fájdalmas kiáltásait, szenvedését kellett hallania, és jóllehet, fogalma sem volt róla, hova keveredett, sokkal békésebbnek találta a helyet. Békesebbnek, még akkor is, ha az ismeretlen hely kettőssége hátborzongató volt, és nem is volt annyira lakatlan, mint az első nekifutásra tűnt. Kínzó álmok vad angyala jelent meg a lány előtt, aki finoman, de ellentmondást nem tűrőn okította őt. Komolyabb ismeretségük ezen a napon kezdődött, mikor Michi-chan megismete zanpakutouja nevét, így szólítva őt shikai alakba. Képességeit bevetve indult társai kisegítésére, s miután sikeresen bizonyított, jelentkezhetett a hivatásos halálistenek sorába.
Első osztaga a sanbantai volt, ahova egészen beillett, habár arcáról a mosoly nem igen tűnt el. Jobbára olvasott vagy edzett, belső világába tett látogatásokat, hogy minél jobban megismerje kardszellemét, és könnyebben dolgozzanak össze. Michi nem épp az a típus, aki mindig mindent tud, sőt van, hogy hónapokkal le van maradva a jelen eseményei mögött, így aztán arról sem volt semmiféle tudomása, mivsoda különös tömegmozgás indult meg az osztagon belül. Egy éves küldetést követően tért vissza három tiszt az osztagba, köztük Nakamura-sannal, aki alig egy perc után kivívta Michi legmélyebb ellenszenvét. Nem volt elég, hogy a kertben ücsörgő lány kezéből minden előzetes bejelentés nélkül kirángatta a könyvét, miközben szegény pont a legérdekesebb résznél tartott, de még meditáció közben is megzavarta mái tisztázatlan szándékkal. Ahogy teltek a napok, és az egyre elviselhetelenebb alak látaszólag minden ok nélkül tovább űzte gyermeteg játékait a lánnyal, végül Michi maradék türelme is porrá örlődött, és fejét vesztve vetette magát egy vereséget ígérő harcba. Vereség helyett azonban csak kellemeset csalódott, ahogy a begyakorolt technikáit használva sikeresen védekezett és támadott, s bár félt, megsebzi ellenfelét, hogy komolyabb bajt okoz, kissé meg is könnyebbült, hogy képes a harcra, ha védelmezni akar valamit. Ettől fogva a férfit a barátjaként kezelte, a küzdelem fogalma pedig az évek folyamán átértékelődött benne. Már tudta, nem azért harcol, hogy másokat bántson, hanem, hogy védelmezze a számára fontos, jelentéssel bíró dolgokat, személyeket. Furcsa volt abban a tudatban léteznie, hogy létezik valaki az életében, aki akár az apja lehetne, és aki tökéletesen megfelelne erre a szerepkörre. Nakamura-san pedig gondoskodott róla, igazán olyan volt, mintha barátra leltek volna egymásban. De aztán, ahogy lenni szokott, beütött a krach.
[Még bővül...]

Zanpakutō Szerkesztés

Neve: Shinjou - Hit
Fajtája: mágia
Shikai parancsa: Hikari ni nobore, Shinjou! - Emelkedj a fénybe, Hit!
Shikai kinézete: Hasonlít az alapállapotához, csupán annyiban változik, hogy a penge átalakul üveggé. A markolat megmarad feketének, a végéről ugyanúgy lelóg a fehér toll, a keresztvas sem változik.
Támadások:

  • Védekezés: Kagamitate (Tükörpajzs): A zanpakotout maga előtt tartva vízszintesen kimondja a technika nevét. Először csak domború pajzs-formában elkezd felépülni előtte egy üvegfal. Viszonylag gyorsan felépül az egész védelme, és ő az így kialakult üveggömbön belül helyezkedik el, a támadója pedig kívül. A pajzs véd a közepes erősségű kidouk és az egyszerű kardcsapások ellen.
  • Támadás: Gaku no Seijin (Szentek képe): A zanpakotout belevágja a maga készítette üveggömbbe, amitől az nagyobb szilánkokra törik, így biztosítva, hogy Michi alkalmazhassa támadását. Képes lesz megjelenni az egyik szilánkban, hogy sebet ejthessen áldozatán, s aztán hirtelen eltűnni, majd megjelenni egy másik tükröződő felületben. Ez a képesség az üvegszilánkok nélkül is alkalmazható, csupán tükröződő felületre van szükség hozzá, viszont hátránya, hogy nincs mindenütt tükröződő felület, és sok reiatsu szükséges hozzá.

Zanpakutō lelke Szerkesztés

Angel-sword-drawings-8438

Shinjou (megcsonkított valójában)

Neve: Shinjou
Neme: Nő
Kinézete: Egy fehér ruhába bugyolált, ezüstös szőke hajú nő. Egy fejjel magasabb, mint Michi, és sokkal felnőttesebbek a vonásai. Fehér szárnyai vannak, amik hol párosan, hol páratlanul magasodnak az ég felé, ez attól is függ, Michiyo milyen lelkiállapotban van, és mennyire fertőzik meg Shinjout a szomorú gondolatok. Ha a shinigami lelkivilágában elhatalmasodik a romlás, a zanpulelke is elszenvedi azt, és mint valami betegség, megtámadja a szárnyát, amitől Shinjounak rendszerint meg kell szabadulnia. Ezért van, hogy olykor csak egy véres csonk látható az egyik szárnya helyén.
Jelleme: Shinjout Michi anyukájaként lehetne leginkább elképzelni. Egy igazi angyal, gondoskodó, és ő az igazán erős jellem. Michivel ellentétben minden helyzetben képes higgadt maradni, és megfontoltan cselekszik. Csak a legjobbat szeretné nyújtani, és próbálja megteremteni a teljes összhangot kettejük között. Mivel Michi lelkivilágából hiányzik a harmónia, ezt többszörösen is megszenvedi, és a saját létezésének védelmében még az öncsonkítástól sem riad vissza. Mivel a shinigami lelkivilága folyton változik - ez attól függ, milyen a lelkiállapota - Shinjou is hol nagyobb, hol kisebb mértékben szenvedi el a hangulatingadozásokat, amiket próbál tolerálni, habár néha iszonyatos fájdalmai miatt, meg persze azért is, hogy Michi ne kínozza magát, mert attól csak neki lesz rosszabb, kénytelen néha "felrázni" a lányt, és egy kis életerőt önteni belé. Türelmes, lelkes és kell még egy "s", ha már Shinjou.

Idézetek Szerkesztés

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.