FANDOM


Eliana del Barros
Wiki ava
Adatok
Született Június 25
Kor 20 évesnek látszik (de nem sokkal öregebb)
Faj Arrancar
Nem
Magasság 167 cm
Súly 50 kg
Hajszín fekete
Szemszín mélykék
Bőrszín fehér
Vércsoport B
Különleges ismertetőjegyek Arcomnak jobb felén maradt meg
egyedül a maszkom egy része.
A homlokomtól egészen az arccsontomig.
Maszkomon világoskék csíkok találhatók.
Politikai hovatartozás
Hovatartozás Arrancar
Las Noches
Korábbi hovatartozás Emberek világa
Foglalkozás 2-es számú Espada (Segunda Espada)
Korábbi foglalkozás 24-es számú Arrancar
Desmond Phellera Fraccionja

Adán Scytacierto Fraccionja

Partner Fran Lechuza (Fracción)
Korábbi partner(ek) Adán Scytacierto (Espada)

Desmond Phellera (Espada)

Személyes információk
Családi állapot Egyedülálló
Rokonok Léón del Barros (fogadott testvérje)

Flavia nella Sinestesia (Fracción testvér) Ronan Phellera (Fracción testvér)

Zanpakutō
Resurrección Nieve Cristale - Congelar en mi corazón Nieve Cristale (Fagyaszd meg a lelke legmélyét Hókristály)

Eliana del Barros 2-es számú Espada (Segunda Espada).

KinézetSzerkesztés

Alap kinézet: Rövid fekete haj, mélykék szemek. Arcának jobb felén maradt meg egyedül a maszkjának egy része. A homlokától egészen az arccsontjáig. Maszkján világoskék csíkok találhatóak. Fehér félcipőszerű lábbelit visel, hosszú fekete térdzoknival, és rövid fehér szoknyával. Felsője ki van vágva a nyakánál, és nem hosszú (hasa kilátszik). Egyik ujja a ruhának nincs, ezen a karomon viselek egy karkötőt, a másik ujja hosszan meg van hagyva. Oldalamon hordom zanpakto-mat.

Resurrection alak: Maszkom úgy változik, hogy a homlokomon, mint egy korona jelenik meg. A homlokomat és a szemem felett nem sokkal fed, és véd. A mintázata maradt kék. Szememen ezüstszínű szemhéj festék van, mely kicsit tovább ér, hogy jól kihangsúlyozza a szememet. Füleim lesznek, melyek alapból szürke színűek, és a végük fekete. Farkam is lesz, mely a farkasokéhoz hasonlítható (történetemből kiderül) ez is szürke. Karmaim vannak, bár nem az élesebb fajtából. Ruházatom is másabb lesz. Hosszú fehér szoknya van rajtam, mely a jobb lábamnál van felvágva. A felsőm alaphossza nem változik, viszont a felsőmet lehúzom, hogy kilátszódjon a vállam. A felső mindkét ujja hosszú. Mezit láb vagyok. A kaszám a hátamon van. Szép lány, viszont sokan inkább elkerülik.

Resurrection II alak: Egy fehér egyberészes ruha van rajtam. A felsőjének kapucnija van, nyaka kicsit meg van emelve, egy hosszú fehér sál lazán felkötve lóg. A ruha csípőrészénél van egy plusz fodor, mely látszólag elválasztja a két részt. A szoknya a térdemig ér. A felső közepét egy világoskék minta díszíti, ahogy a ruha ujját is, mely háromnegyed részig ér le, szabadon hagyva a csuklóm és karom. A mellkasomnál ebbe a világoskék mintában jelenik a hópehely minta, mely eddig kardomon és kaszámon volt látható. Mezítláb vagyok, és nem süppedek bele a hóba, ugyanis alattam egy vastagabb hóréteg van. Téliesebb öltözet, mégis nagyon nőies. Fülemben ovális, kék mintás fülbevalók lógnak, melyek valójában a maszkom darabjai. Szemem pedig mintha egy árnyalattal világosabb lenne. Kezemben egy lámpás van, melyen hasonló írás van körben, mint a kaszámon volt. Sérüléseim begyógyultak. Mintha nem is lettek volna. A lámpást elengedve eltüntetem, majd az addig fejemen lévő kapucnit lehajtom, majd magam mellé eresztem a karom. Látszólag teljesen fegyvertelen vagyok, azonban ellenfelem nagyon rosszul teszi, ha egy pillanatra is alábecsül.

JellemSzerkesztés

Belevaló lány. Viszont körülötte elég fagyos néha a hangulat. Egyrészről forr a haragtól, és csinál őrültséget, másrészről olyannyira elkomolyodik, hogy félelmet kelt az emberekben. Szeret vitatkozni, de közben észreveszi és megmondja a nagy igazságokat. Egyrészről egy szeleburdi gyerek, egy haláltól se félő örült harckedvelő, másrészről egy hideg gyilkos. Az embereket és a shinigami-kat gyűlöli. Aizen-t, akinek az erejét köszönheti, ki nem állhatja. Ha tehetné, megölné. Viszont mivel környezete meghajol előtte, így mint akinek a fogát húzzák ő is fejet hajt, és undorral teljesíti kérését. Nem az a behódoló fajta.

TörténetSzerkesztés


Életem és halálomSzerkesztés

Kislányként hosszú hajam volt, és félénk voltam. Viszont ez 13 évesen megváltozott. Serdültem, és egyre nagyobb őrültségeket csináltam. Lázadtam, viszont a szüleim elég rövid pórázon tartottak. Mikor 18 lettem apám alkoholista lett anyámat meg gyűlöltem. Menekültem otthonról. Ekkor találkoztam egy férfival, aki 3 évvel volt idősebb nálam. Természetesen nem élt angyal életet, de valami oknál fogva boldog voltam mellette. Éjszakai életet éltem, és csak a mostan számított. Apám egy nap haza jött, és megütötte anyámat. Ekkor természetesen megvédtem, de ekkor kaptam én is. Ekkor költöztem el. Párommal voltam ezek után. Egy téli estén mentünk volna haza, mikor egy fekete autó megállt. Gondoltam biztos valami üzlet már megint. Kiszállt belőle két férfi, és azt mondta, hogy szálljunk be. Beszálltunk. Az autó kivitt minket a városszéli erdőhöz, majd megállt.
- No, nem visztek a főnökhöz?
- Most nem ez a feladatunk. Szállj ki! –förmedt rá, és pisztolyt nyomott a barátom fejéhez.
- Jaj de nagy ember valaki már. Rendben-rendben. Gyere, szálljunk ki Eliana.
Megfogta a kezemet, és kiszálltunk. A három férfi is kiszállt. Az egyik megfogta a kezemet, és arrébb húzott. Az egyik fegyvert fogott a páromra, a másik pedig megütötte. - Ejnye. – még mindig nem vette komolyan a dolgokat – Beszéljük meg srácok. Nincs itt semmi félre értés. Na tegyük le és beszéljük meg, hogy …- ekkor ismét ütött. Az ütés a gyomrát találta el.
- Azt hiszem nem fogtad fel, hogy miért vagyunk itt – mondta hidegen, akinél a fegyver volt – Azt a parancsot kaptuk, hogy végezzünk veled. Ezt a parancsot pedig most végre is hajtom.
- Testvér ne szórakozzál már. Hé! Figyelj, tedd azt le! Ne, szórakozz. Neee!
A lövés eldördült. Egyenes a fejébe. Azonnal belehalt, és nekem végig kellet néznem az egészet. Meg se tudtam szólalni. A férfi ugyan olyan hideg volt, mint előtte. Leeresztette a fegyverét, majd elindult a kocsi felé. Előbb rám nézett, majd azt mondta:
- Azt csináltok vele, amit akartok. Csak utána nyírjátok ki. Majd tüntessétek el a hullákat. – mondta ugyan olyan hidegen, és végig a szemembe nézve. Nem volt benne semmi megbánás, szomorúság, sőt érzelem.
- Rendben – mondta, aki fogta a kezemet egy sunyi mosollyal a képén. – Gyere kislány. Gondoskodom rólad. – magához rántott.
- Ne! Ne merj hozzám nyúlni. – eközben a gyilkos beszállt az autóba, és elhajtott.
- Nem fog fájni. Engedd, és az utolsó jó lesz. – jött közelebb a másik.
- Ne! NE! – tiltakoztam.
Az, aki fogta a kezemet, annak a kezében ott volt a pisztoly. A másik mikor hozzám ért, és a mellemet taperolta. Ellenkeztem, és próbáltam elmenekülni, mikor egy váratlan pillanatban a pisztoly elsült. A golyó egyenesen az oldalamba fúródott. Fájt, és én azonnal összeestem. Egyre akadozva vettem a levegőt, és a szemem is egyre üvegesebb lett.
- Te barom! Most nézd meg. Mindegy.
- Amíg nem vérzik el, addig nyugodtan – mosolygott a másik. – Legalább nem ellenkezik.
- Gusztustalan vagy. Gyere, tisztítsuk el a barátját, ha olyan barom voltál. Addig elvérzik itt, és őt is takaríthatjuk.
Barátom holtestét felemelték, és bevitték az erdőben. Nagyon véreztem. Viszont erőt vettem magamon, és elindultam. Kezemet a sebemen tartva néha-néha elesve, és mérhetetlenül fázva haladtam előre. Mindig fázós voltam, viszont kabát nélkül, tépett ruhába, lőtt sebbel haladtam előre. A város szélén estem össze véglegesen. Egy lány járt arra, és rögtön odaszaladt hozzám. Rögtön hívta a mentőket. De már késő volt. Az volt az utolsó leheletem. Még éreztem, hogy melegség árasztja el a testemet, a lány hangját hallottam, hogy „Ne add fel! Tarts ki! Ne add fel!”

Hollow-vá válás és bosszúSzerkesztés

Meghaltam. Mikor magamhoz tértem, akkor feküdtem a hóban. Már nem fáztam. Felkeltem, és ekkor vettem észre, hogy a mellkasomon egy lánc van. Nem tudtam hova tenni, de az emberek nem láttak. A nyomozás az ügyemben elkezdődött. Párom holtestét is megtalálták, viszont nem az a megoldás született, amire számítottam. A rendőrség nem sokat foglalkozott az üggyel. A páromnak volt már dolga a hatósággal, és most azt hozták ki, hogy kihozott ide, és veszekedtünk. A fegyver elsült, és én dühömbe, önvédelemből fejbe lőttem. Majd segítségért indultam. Ezzel lezárták az ügyet, hisz a három férfinak a főnöke elintézte. Eközben eltemettek. Apám, illetve édesanyám sokkal jobban szeretett, mint hittem volna. Fájt, dühös voltam. Páromat kerestem, de nem találtam. Nem értettem. Miért maradtam itt, mi van velem? A lány, aki ott volt, mikor meghaltam nyomozásba kezdett. Próbáltam neki segíteni. Jeleket hagytam, és olyan volt, mintha nem is kellene neki semmi jel, elég, ha a jelenlétében elmondom, hogy mi történt, és mit keressen. De ez persze nem volt elég. Az a lány velem egyidős lehetett, és ő se tehetett többet. Az hogy megússzák, és jót nevetnek rajta, az feldühített. Egyre mérgesebb lettem, míg belül érezni nem kezdtem valamit. Valami hihetetlen erőt. A lánc a mellkasomon egy másodperc alatt diribdarabra hullott. A helyén egy luk lett, és kezeim, majd észrevettem, hogy testem teljesen megváltozott. Dühös voltam, és meglátogattam azokat, akik miatt történt ez az egész. Először a főnököt öltem meg, aki az utasítást kiadta. Majd a két testőrt, majd a lefizetett rendőröket, és végül a hidegvérű gyilkost, aki miután fogalma se volt, hogy mi történik vele teljesen megrémült és már nem volt olyan, mint mikor gyilkolt. Kegyetlenül megöltem őt is. A lelküket is megettem, de a bennem kavargó üresség, éhség, és düh nem akart csillapodni. Még végül elmentem ahhoz a lányhoz, aki halálomkor mellettem volt. Követtem, még végül az utcán egy kis sikátorba nem ért. Akkor támadtam rá. Kezem lendült, viszont olyan dolog történt, melyre nem számítottam. A lány körül egy védőgömb szerű pajzs jelent meg. De olyan erős volt, hogy hátrálnom is kellet. A szél csak úgy lobogtatta barna, hosszú haját.
- Nem volt elég? – kérdezte tőle szokatlan komolysággal.
Az első találkozásunktól kezdve úgy ismertem, mint aki egy alapból vidám lány, és szívén viselte azt, ami velem történt. Teljesen meglepődtem. A pajzs eltűnt, és felém fordult.
- Most meg kellene, hogy öljelek. Hollow lettél, és embereket öltél. Nekem az lenne a feladatom, hogy végezzek veled. – nagy levegőt vett - Viszont nem teszem. Most menny el Hueco Mundo-ba. Most már oda tartozol. Ha nem teszed, és rám támadsz, akkor kénytelen leszek megölni téged.
Ezzel megfordult, és elindult. Olyan erő sugárzott belőle, mely messze felülmúlta az enyémet. Földbe gyökereztem. De mégis. Annak ellenére, hogy segített. Az egyik felem végezni akart vele. „Nem kell nekem az ő segítsége” mondogattam magamba „Gyűlölöm”. Egy nap erősebb leszek, megkeresem és meg fogom ölni. Megfogadtam. Erősebb leszek nála.

Hueco Mundo és erősebbé válásSzerkesztés

Erősebb akartam lenni. Ezért Hollow társaimat felfaltam, és harcoltam. Célom volt. Gillion lettem, de tudatom megmaradt, később pedig Adjuchas. E formám egy farkasra hasonlított. Egy gyönyörű szürke farkas, akinek füle vége fekete, és mancsai is feketék voltak. A mellkasán egy hópehely alakú minta volt. Átalakultam, éreztem, hogy nagyobb erőre tettem szert. De tudtam ez a színt nem elég. Így nem tudom legyőzni azt a lányt. Ettől több erőre van szükségem.
Egy nap megjelent előttem egy személy. Magas, de kemény alkatú inkább ember formájú személy. Azt mondta, hogy ő egy Arrancar. Ő már egy magasabb szinten van, és ha akarom, akkor én is elérhetem ezt a szintet. Elég erősnek tűnt. Azt mondta, hogy egy Aizen nevű Shinigami képes egy eszközzel megváltoztatni az életem.
- Shinigami? Gyűlölöm a Shinigami-kat, és az embereket. – sütöttem le a szemem – De erősebbé akarok válni.
- Akkor gyere velem. Ne habozz! De mi is a neved?
- Eliana. – elgondolkodtam – Vezeték nevemre nem emlékszem.
- Eliana? Szép név. Engem Léón del Barros-nak hívnak, és a 98. Arrancar vagyok. Adán Scytacierto 1-es számú Espada fracción-ja vagyok.
- Örvendek. – unott fejet vágtam.
- Tudod mindig is szerettem volna egy húgot. És akkor felvehetnéd az én nevemet. Akkor lehetnél Eliana del Barros. Mit szólsz hozzá? Ki tudja lehet, hogy Adán is befogad mint fracción-ja.
- Hogy a húgod legyek? – nagy szemekkel nézhettem.
Mióta Hollow lettem, azóta senki nem kezelt emberként. Sőt élőlénynek is alig. Szörnyeteg, féreg, de ilyet még nem mondtak nekem.
- De ígérd meg, hogy akkor velem jössz, és te is Arrancar leszel. – várt egy percet, majd mivel nem feleltem - Ígérd meg!
- Rendben megígérem. –kiáltottam vissza neki.
- Akkor minden rendben lesz. Akkor kapd össze magad, és kövess.
Ekkor mentünk el Aizen-hez. Mindenki csak hajbókol előtte. Még Léón is úgy beszélt róla, mintha ő lenne az isten. Erősnek erős volt, viszont én ki nem állhattam. Szerintem ez neki is egyből lejött, mert próbált úgymond meggyőzni, hogy ő nem ellenség. Meg tudja adni nekem azt az erőt melyre, vágyom. Nagyon meglepődtem, mikor egyből a nevemen szólított. De cseppet sem kedveltette meg velem magát. Tartózkodó személyiség lettem. Nem tudtam már megbízni senkiben. Aizen-ben meg végkép. Volt benne valami, de nem tudtam rájönni, hogy mi. Pont olyan, mint azaz érzés, mely hajt, hogy erősebb legyek, és végezzek vele. Kitűztem magam előtt ezt a célt, és nem adom alább. Viszont ehhez nagyobb erőre kell szert tennem. Arrancar lettem. Kaptam egy számot, mely nem tetszett, ezért megöltem azt az Arrancar-t, aki a 24-es számot viselte. Így a száma az enyém lett. Azóta Léón-nal voltam, aki húgául fogadott, és úgy is szeretett. Illetve ígéretéhez híven Adán fracción-ja is. De egyúttal azért szerettem a magam utam járni.

Ellenségem testvérének célkeresztjeSzerkesztés

Az első hó leesett a városra. A szikrázó friss hó gyönyörű látványt nyújtott. Tökéletes időzítés a téli szünet kezdetére. Az iskolával szemközti háztetején álldogálva néztem, hogy a gyerekek a csengőszót követve, hogy indulnak hazafelé. Mélyen beszívtam a levegőt. Ilyenkor érzem igazán elevennek magam. Pedig emberként nagyon fázós voltam, és a nyarat szerettem. Most viszont úgy érzem, mintha még erősebb lennék. A hideg és csípős szél belekapott a hajamba. Mikor ismét lecsendesült, akkor egy ismerős lélekenergiát éreztem. Lenézve azonnal keresni kezdtem.
~ Biztos… Igaz nem teljesen ugyan az, de mintha… Lehet, hogy elfolytja, de nagyon hasonlít.
Egy három főből álló fiúcsapat felől éreztem. A tini fiúcskák sztorizgatva indultak hazafelé. Én pedig elkezdtem követni őket. A házak tetején futva és ugorva. Egyszer csak az egyik levált a másik kettőtől egy „Van egy kis dolgom” kifogással. Én kizárólag őt követtem. Felőle éreztem azt a lélekenergiát. A fiúcska fekete nadrágot, sötétkék fekete és fehér mintás kabátot, fekete mintás kék sálat és sapkát viselt. Egy sportcentrum szerű helyre ment be. Én pedig már a földön sétálva követtem. Egy focipálya közepére sétált, majd pedig megállt. Hátrafordulva egy furcsa technikával támadt. Egy hajszálon múlt, hogy nem találta el a fejemet. A kölyök kezébe egy energiából álló kék színű íjhoz hasonló dolgot fogott. Megfeszítve egy hasonló típusú nyilat idézet és lőtt ismét felém. Megint csak egy hajszállal sikerült kitérnem.
~ Miféle technika ez? … De várjunk… Ez a kölyök lát engem?
- HÉ!!! Te taknyos kölyök! … Miért az ördögért támadsz egy szó nélkül?!
Kiabáltam rá, hogy csak úgy ne támadjon már meg. Én nekem első szándékom nem bántani volt, hanem hogy kérdezzek tőle. Ő róla. A fiúcska elég értetlen fejet vágott, majd határozottan ő is nekem esett.
- Mi?! Követtél engem! Olyan a lélekenergiád, mint egy Lidércnek. Biztosan meg akartál támadni és elvenni az életemet. A magas lélekenergiám miatt biztos jó falatnak gondoltál, de el kell keserítenem. Én nem fogom hagyni magam és a következő támadással elpusztítalak!
- Ahhoz képest, hogy egy kis kölyök vagy elég nagy a szád. ... Engem ne hasonlíts holmi mezei Lidércekhez. Én egy Arrancar vagyok. Nem azért követtelek, hogy megegyelek, bár az igaz, hogy felfigyeltem a lélekenergiádra. A támadásod sem éppen hétköznapi. Mi vagy te?
- Arrancar? Még soha nem hallottam ilyet.
- Akkor most személyesen is láthatsz egyet. - vízcsepp gördült le.
- Viszont bárminek is nevezed magad, te energiád nagyon hasonlít egy Lidércre, és az a maszk szerű dolog az arcodon is elég gyanús… Szóval én… azt hiszem nevezhetem magam Quincy-nek... Én le foglak győzni, és elpusztítom a lelkedet.
- Quincy? Na, én meg azt nem hallottam és láttam. Viszont ez az íjász technika elég figyelemre méltó. ... De tévedsz, ha azt hiszed, hogy képes vagy legyőzni.
Lőtte is a következő nyilat, viszont a Slarin-tól tanult kardelőrántással kettévágtam az energia nyilat. A kölyök eléggé meglepődött ezen a mozdulaton. Már én sem fogom félvállról venni ezeket a támadásokat. Ardiente Garra támadást indított meg felé. Ha hasonlít rá, akkor simán kivédi. Viszont meglepetésemre egy Sonido-hoz hasonló dologgal félre ugrott. Rám célzott és lőtt. Másik kezemmel Barra-kat küldtem a nyilakra.
- Úgy harcolsz, mint egy akadémiáról frissem szabadult Halálisten. … Magyarul nagy elszántság van bennük, meg büszkeség, hogy szembeszálljanak és elpusztítsák a Lidérceket, de az Arrancar-ok ellen rövid időn belül mind meghal. … Meg mint mondtam nem harcolni jöttem, hanem meg akarok kérdezni valamit. ...
- Gonosz szellemeknek én nem válaszolok semmit. Nem hagyom, hogy ártatlan lelkeket bánts. Győzni fogok, mert tudom, hogy képes vagyok rá.
~ Tényleg úgy beszél, és viselkedik, mint egy zöldfülű. Gondolom még életében nem harcolt élesben. Gyakorló pályáról lehet az önbizalma. Valószínű, hogy erős ellenféllel még nem küzdött. Én viszont információt akarok tőle és nem megölni. Biztos, hogy tud arról a lányról valamit. Lehet, hogy ő is valami Quincy? De akkor a kölyök miért nem használta azt a védőpajzsot? Lehet, hogy nem tudja? Vagy nem tudott volna kivédeni vele egy ilyen támadást?
Nincs sok időm gondolkodni, ugyanis a kölyök elhatározta, hogy márpedig le fog szedni a nyilaival, ezért azzal a gyors lépéssel körbe-körbe futva engem lövöldözött. Nem is olyan rossz a kölyök. A nyilai néha súroltak, de Hiero-m megvédett. Mondom elég a hülyeségből, ezért felugrottam, majd egy Sonido-val elléptem onnan. A kölyök rendesen meglepődött, és megállt egy pillanatra. A Claro de luna technikát ráküldve lendítem meg a karomat. A kölyök lehet, hogy tapasztalatlan, de iszonyat jó reflexkel áldotta meg az isten. Bár ami nekem annyira nem kedvez. Éppen ezért lép el megint a technikám elől, és küld felém egy újabb nyilat. Én is a Sonido-mmal ellépek előle. Mintha számított volna rá, hogy hova érkezem, már célba is vett. Pont felettem volt.
- Licht Regen!
A nyilak többszöröse száguldott felém, ráadásul ezek most sokkal erősebbek voltak. Próbáltam kitérni, szétvágni a nyilakat, de volt, ami eltalált. Földet érve abba hagyta a nyilak lövöldözését, én pedig a Sonido-m segítségével mögé kerültem, és az Ashige technikával rúgtam belé. Próbált védeni, de esélye sem volt. Még szerencse, hogy a hó egy kicsit tompította az érkezését. Feltápászkodva pedig a szemében láttam, hogy nem fogja itt feladni. Odaugrottam, és az Ardiente Garra technikát használtam közvetlen közelről, de időben elhajolt, így csak a sapkát sikerült levernem a fejéről. Barnásvöröses rövid haja volt, kék szeme pedig felcsillant. Én pedig egy újabb nyíl elől ugrottam hátra. Az arca, és a barnás haja nagyon… hasonlít rá. Ha pedig úgy van, akkor talán most... Előcsalom.
- Figyelj! Olyat mutatok, amit biztos nem láttál. Nálunk ezt úgy hívják, hogy az erőnk szabadon engedése, vagyis Ressurrection. ... - előre nyújtottam a kardomat - Congelar en mi corazón Nieve Cristale.
Az ég besötétedett, a levegő az eddigiekhez képest is lehűlt. A hideg levegő és a hópelyhek elkezdett körülöttem kavarogni. Mikor lecsendesül, akkor teljes pompámban állok előtte. Szemei teljesen elkerekedtek. Életében először lát Arrancar-t és erő felszabadítást. Még nem is sejti, hogy mekkora hátrányban van. Igazán erősnek érzem magam.
- Most feladhatod. Nem győzhetsz. Add fel és válaszolj a kérdéseimre.
- N… Nem félek. ... N...Nem fogok meghátrálni. LEGYŐZLEK!
Meg kell hagyni egy bátor kölyök, de nem tudja, mit beszél. Remeg, mint a nyárfalevél. Félek, hogy így egy csapással végezni fogok vele. Hátamról kezembe vettem a kaszámat és megpörgettem. Elkezdtem felé rohanni és megvágni. Nem sejti, hogy mit is jelentene számára, ha sikeresen megvágnám. De egész ügyesen kikerüli. Bár sikerült két helyen megvágnom egy kicsit a karját. Nagyobb vágást direkt nem akartam rajta ejteni. Ezért is volt sikeres a kitérései. Hátra ugrottam. A seb körül teljesen megfagyott. Nem szándékoztam elmondani neki, ugyanis bárki kikövetkeztetheti a dolgokat. Újra azt a gyors mozdulatot használja és ugyan azt a gyors tüzelést, csak most nem ugrott fel, és valahogy mintha több lenne, és erősebbek. Ezért hiába vagyok jobb a kaszámmal, egyszerűen nem kerülhetem el. Sajnos nekem nincs pajzsom, de ha így folytatja, akkor nem lesz jó. Jó sokáig bírja tartani ezt a tempót. Hogy a fene vinné el. Az arcomat is súrolta. A lábamba is beleállt. Iszonyatosan tud fájni, ha eltalál. Hiába koncentrálom az energiát, nem tudom olyan gyorsan megerősíteni egy ponton a Hiero-mat, mint ahogy Diego tanította, hogy kivédjem. Egy nyíl egyenesen a fejem felé száguldott. Esély sem volt elkerülni. Ekkor viszont valami nagyon furcsa dolog történt. A kaszámon lévő hópehely minta világítani kezdett, és megjelent előttem, és az összes nyílvesszőt hárította. Ezen nem csak ő, hanem én is meglepődtem, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt. A kölyök egy drótszerűséget húzott elő a zsebéből. Most azzal támadt. Igyekezte körém tekerni. A kaszámmal szét akartam vágni, de nem sikerült. Csak egyszerűen megfagyott. Ezt pedig feszítésként kihasználta. Egyszer csak azon kapom magam, hogy teljesen bekerített a kölyök. Mondom ilyen nincs. Ráadásul, ha ez az átvághatatlan valami rám szorul, akkor nekem annyi. El kell lépnem. Egy nagyobb rántással ráhúzott az egészre, és elég gyorsan összeszorult a csapda. Nekem pedig csak az járt a fejembe, hogy el kell lépnem. Muszáj ellépnem… Az éles és kemény drót kettévágta a testemet. Több helyen kettészelt, viszont csak egy apró vérfolt jelent meg a hóba. Alakom pedig szélre és hópelyhekre esett szét. Én pedig a fiú jobb oldalán jelentem meg. Szinte odaesve fogtam a kezemet. Az sérült meg úgy, hogy vérezzen, és megfesse a friss havat. Kapkodva vettem a levegőt. Hátra néztem, és fogalmam sincs, hogyhogy sikerült ily módon ellépnem. Még soha nem csináltam ilyet. Ez már a második furcsaság, ami velem történik. Viszont egyiket sem tudnám megismételni. Bár az érzés megmaradt. Talán ezen elindulhatok. A kölyök ismét támadt, és megint csak egy illúziót sikerült eltalálnia. Sikerült ugyan úgy ellépnem. Majd egy Sonido segítségével mögé kerültem és a hátára akartam lecsapni. Ekkor viszont előre bukfencezve kitért előlem. Iszonyat lélekjelenléte és reflexe van a kölyöknek. Már nem folytja el az erejét. Egész erős. Itt felbosszant. Komolyan végezni akar velem. Már egyre kevésbé érzem, hogy végezni tudok vele. Lehet, hogy az előbb is megérezte az erőmet és azért tudott olyan gyorsan reagálni? A kölyök valami furcsaságot szúr bele hóba, és akkor veszem észre, hogy már több is be van szúrva. Ekkor elkezdett világítani. Egy ötszög kellős közepén találtam magam.
- Végre elkészült! Öt Seele Schneider és ezüsttöltény. A Quincy pentagramma megalkotásával ejtettelek csapdába. Tudtam, hogy megpróbálsz majd közelembe kerülve megtámadni. Minden egyes támadásommal elhelyeztem egy Seele Schneider-t. Igyekeztem úgy mozogni, hogy ezen a területen belül maradjak. Az általad kibocsájtott lélekrészecskéket összegyűjtötte és pengévé alakította. Mivel te annyira a támadásra és az én támadásaim kivédésére koncentráltál, hogy észre sem vetted azokat. Csapdát állítottam neked. Most viszont vége a játéknak. Mikor az ezüsttöltényben lévő lélekenergia sűrítményt rácsöppentem, akkor beindítom a láncreakciót, melynek hatására minden, ami az ötszögön belül van, fel fog robban, és ez által megsemmisül. Ez az úgynevezett Sprenger technika.
Elő is vett valami töltényre hasonlító tárgyat. Tényleg nem vettem észre. Egész végig játszadozott? A gyors lépések közepette elhelyezte őket és igyekezett a csapdán belül mozogni. Lejött neki, hogy nem távolsági harcos vagyok, hanem közelharcra specializálódtam. Most pedig pont rosszkor vagyok rossz helyen. Ráadásul el sem tudok lépni. Ha tényleg felrobban, akkor, nincs azaz isten, hogy túléljem. Nagyon ostoba voltam. Nem figyeltem eléggé a környezetemre. Most pedig így fogok meghalni?
- Viszlát Arrancar kisasszony!
A töltényt megborítva egy világoskék energiacsepp hullott az eszközre. Hatalmas villanás. Az egész tényleg felrobbant. Teljesen felkavart mindent. Mikor leült a hó teljesen eltűnt és csak a föld látszódott. Középen pedig egy bejárat nélküli iglura hasonlító valami volt. Aztán mintha belülről elindult volna egy forgószél az egész szépen szétesett hópelyhekre, melyen megcsillant a fény, én pedig szépen felegyenesedtem. Sértetlen maradtam. Csodálkozva néztem a kezemre és magam köré. A villanásban csak összekucorodni volt lehetőségem, és valahogy védeni a fejemet, még ha ez butaságnak is tűnik. Viszont körém az alattam lévő hóból egy burok keletkezett, ami felfogta a robbanást. Ezzel pedig sikerült megmenekülnöm. Nem is értettem az egészet. De azt hiszem így sikerült megúsznom a legdurvább támadását. Szerencsésnek is érzem magam, de egyben elég mérges is vagyok. Az a kölyök játszadozott velem, és fel akart robbantani. De mindamellett olyan nyugodtságot éreztem, ahogy a hideg szellő ismét a hajamba kapott. A fiúcska felé fordultam. Éreztem az erőt magamban. Mintha minden elcsendesült volna. Szép lassan elkezdtem felé menni. Közben ő igyekezett hátrálni. Rezzenéstelenül figyeltem, hogy a haján a dér megjelenik, majd a kabátját lassan elfedi a hó.
- Van ám nevem… A nevem Eliana. ... Most pedig...
Ő elesett. Egészen közel kerültem hozzá. Kaszámat felemelve akartam rá lesújtani. Ekkor pedig megjelent. Igen. Pont, ahogy emlékeztem rá. Megjelent a védőpajzs. Sokkal erősebb volt. Megolvasztotta a havat és felmelegítette a fiú testét, aki már szinte jégkockának érezte magát.
- El...el... eltűnt a csatod.
Mikor ezt kimondta hirtelen, mintha elhagyott volna minden erőm, és összeroskadtam. A levegőért kapkodtam, és csak szédültem. Mi lehet? Olyan, mintha gyorsan leesett volna a vérnyomásom. A fiúcska elképedve nézett rám. Majd pedig felpattant.
- Egyezzünk ki döntetlenbe – morcizott – Válaszolok a kérdésedre.
- Először is, ha már én elmondtam a nevemet, akkor te is mond el. Másodszer pedig… Az a védő burok… Minden Quincy képes rá?
- A nevem Saturo – majd pislantott nagyokat – Nem igazán… Miből gondolod? … Ezt a védőpajzsot kizárólag a nővérem képes használni... Amit az előbb láttál azt ő adta nekem. Valami olyasmi, hogy a lelkedhez köti a gömböt, és mikor egy halálos sebet kapnál, akkor jelenik meg. De csak akkor. ... Most viszont hogy aktiválódott nagyon aggódik.
- Szóval azért hasonlít a lélekenergiátok, mert az öccse vagy. – mormogtam magam elé.
- Te ismered a nővéremet? - szinte meg se várta a válaszomat folytatta – Most viszont sietnem kell haza – felkapta a sapkáját és a táskáját – A legerősebb Quincy leszek, és újra megküzdünk Eliana. Úgy fogok győzni, hogy nővérem büszke lesz rám.
Ezzel el is szaladt, de egy pillanatra a csuklóján valami megcsillant. Elment, én pedig elájultam. Pedig meg akartam kérdezni az ő nevét is. Legalább a nevét tudni akartam.
Míg eszméletlenül feküdtem, egy ismerős hangot hallottam.
- Öcsi nagyon erős. Lassan túlnő rajtam. De azért nem semmi technikákat tudsz. Lassan félnem kell tőled. ... Tudom, hogy ez az idő kedvez neked, de ne maradj sokáig.
Melegséget éreztem. Pont, mint akkor. Magamhoz térve felültem, és a sebeim teljesen begyógyultak. Az előbbi támadásomkor a hó felfrissült, és mellettem egy lábnyomra lettem figyelmes, mely mintha a semmiből toppant volna oda, lépett felém kettőt, majd mintha leguggolt volna hozzám, majd felegyenesedve, lépett egyet, majd mintha megint nyom nélkül eltűnt volna. Éreztem, hogy ő volt. De mégis... A fenébe is… Túl gyenge vagyok még hozzá. Egy sokkal gyengébb védőpajzsa állította meg a pengémet. Visszafeküdtem a hóba... Tényleg ilyenkor érzem magam a legjobban. Erőt gyűjtöttem majd ismét visszatértem Las Noches-be.

Nagyszájú kölyök kiiktatása avagy Én mint a Segunda Espada??Szerkesztés

Összekucorodva üldögéltem az ágyon. Nem akartam elhinni. Dühös akartam lenni. De inkább magányt és fájdalmat éreztem. ... Az életemből teljesen eltűnt Desmond. Pont úgy, mint annakidején Adán. Hozzá igaz kevésbé kötődtem. Desmond-hoz sokkal inkább kötődtem, nála éreztem ezt a Fracción és Espada kapcsolatot. Követtem volna bárhová, sőt meg is haltam volna érte. Megvédtem volna az életem árán is. Nem vall rám, de azt is, amit ő védelmezett. Még ha irigy is voltam, hogy őértük feláldozta volna magát, értem viszont senki.
De miért ment el? Egy semmit mondó levelet írt, és teljesen eltűnt. Próbáltam volna megkeresni, de sehol nem leltem a nyomára. Biztos nem akarta, hogy utána menjek. Most viszont teljesen össze vagyok zuhanva. Nem látom azt a fényt. Lehet magát nem érezte nagy vezérnek, de szerintem az volt. Egy könnycsepp csordult végig az arcomon. Miért?
Flavia a 3. Espada lett Ronan pedig 108-as Privaron Espada. Én viszont? Még azt hiszem, még mindig úgy gondolok rájuk, mint testvéreimre, de úgy érzem túl nőttek rajtam. De talán nem is bánt ez a dolog. Csak jó látni, hogy erősek. Én viszont, mint szellem bolyongok. Pedig példát kellene nekik mutatnom.
Sétálva a folyosón egy nagyobb tömegre leszek figyelmes. Egy fiatal Arrancar köré gyűltek össze. Nem látszik tizenhárom évesnél öregebbnek. Égnek álló szőke haja volt és világos lila szeme. Az arca egyik felén a maszkmaradvány, a másik oldalon pedig egy tetkó. De miért vannak úgy oda értek? A csajok csak úgy sikítgatnak, ha rájuk pillant.
- Igen! Én vagyok a legnagyobb. Mindenki figyeljen és kőbe véssétek ezt a nevet: Nado Andreo!! Én vagyok a legjobb. Seth-sama engem választott. Győzelemre viszem az Arrancar-okat és legyőzök minden Shinigami kapitány férget.
~ Kacag a vakbelem. Te kölyök azt se tudnád elérni, hogy Nara Shiratori akár a kardját előrántsa. Ránézek jobban és akkor megállt egy pillanatra minden. A kölyök nyakára egy nagy kettes volt tetoválva. Ami nálunk csak egyet jelent. De hogy? Miért? Nem értem. Az kizárt. Ez nem lehet.
- ÁH! Eliana-nii! – lépett közelebb – Hírneved megelőzött. Sokkal szebb vagy, mint gondoltam. ... Úgy tudom, hogy annak a semmirekellő Desmond-nak voltál a Fracción-ja. ... Nos mivel én örököltem meg a kettes címet így engedélyt adok, hogy megtartsd a pozíciódat. Lehetsz az én legkedvesebb Fracción-om. És egyben a háremem legszebb csillaga. … Sokkal jobban tartanálak, mint Desmond azt bármikor tette. Az a semmire kellő azt se tudta mit is jelent igazi Espada-nak lenni. Csak megkapta, de irányítani sem tudott. Csak botladozott, meg bocsánatot kért. Még Seth-sama előtt lett „elit”? Seth-sama rá sem vetette volna szemét arra a semmirekellőre. Az a féreg. Örülök, hogy elkotródott. Én sokkal rátermettebb leszek, mint az a szarzsák valaha is lehetett volna. Eliana-nii! Te leszel az én hitvesem, és az egész Espada rettegni fogja a nevünket. Te leszel az én sexrabszolgám.
- Nado-sama! Én akarok lenni a sexrabszolgád!
- Mit beszélsz?! Én leszek az! Tudni érdemes, hogy csak a legszebbek és legerősebbek lehetnek a nagy Nado-sama háremében. És te ronda vagy.
- Na de lányok! Eliana-nii lesz az első… Szóval? Mit szólsz?
Elkapta a kezemet és megcsókolta. A lányok felsikítottak. Szemét rám emelte. Viszont a következő lépésre egyáltalán nem számított. Kiszabadítottam a kezemet, és egy hatalmasat bemostam neki. A lányok a szájuk elé kapták a kezüket, hogy „Juj”. Hüledeztek.
- Na de?! Elia...
- KUSS LEGYEN KIS SZARZSÁK!!! – üvöltöttem rá, hogy még a dobhártyája is kiszakadjon – AZT HISZED TE SZARTAD A SPANYOLVIASZT VAGY MI?! AZT HISZED UGRÁLNI FOGOK ÖRÖMÖMBE?! TAKNYOS KÖLYÖK!! ... - kicsit vissza vettem, és rémisztővé vált az arcom – De mindennek előtt… Hogy mersz egyetlen egy rossz szót szólni Desmond-ra?
- Hohoo... - csuklott el a hanga a félelemtől – Csak nem véded azt a ...
Egy rúgással állba találtam. Nem kellett kimondania, de pontosan tudtam, hogy mi akarta elhagyni a mocskos száját.
- Rendben... Te akartad... Pedig én... Én tényleg akartalak... Most viszont... Mint Segunda Espada... KINYÍRLAK!!!!!
Ekkor a levegő elkezdett kavarogni. Egy Cero-t indított meg felém. Én pedig gondolkodás nélkül egy Barra-t idéztem az öklöm köré, egy nagyon sűrűt, és a felém küldött Cero-ba beleütöttem. Körülöttem szinte minden elpusztult, de én sértetlen maradtam. Határozott voltam. Ő viszont teljesen megzavarodott. Remegett, elkerekedett szemében láttam a félelmet. A kardját előrántotta és kardjának parancsszavát elordítva átalakult. A hátán egy hosszanti zöld pajzsra hajazó dolog nőtt, a fejéhez csatlakozva, mint bukósisak díszelgett. Viszont a kezei teljesen átalakultak. Teljesen olyanok lettek, mint az imádkozó sáska lábai. A szájából nagy csáprágók nyúltak előre.
- TELJES POMPÁMBA FOGLAK ELPUSZTÍTANI!!!
Az első csapással meglepett és végig marta a kezemet. A következő csapást sikeresen elkerültem.
- Most már értem... Tényleg egy semmirekellő nagy rovar vagy, akit ki kell irtani. Kardomat előrántva szaladok felé és megakarom megsebezni. Viszont egész jól véd. Talán még sem olyan véletlen az a szám. Viszont nem hagyhatom, hogy Desmond-ra akár még egy rossz szót is merjen szólni. Tényleg itt a rovartalanítás ideje.
A Claro de luna technikával megpróbáltam lekötni, majd pedig a Ardeinte Garra támadással miszlikbe szelni. De a tüskés végtaggal kivágta magát a kötésemből, és az átalakult végtagjait mint pajzs használta. De mintha nem is érdekelt volna a Raikou no heki-vel villámgyors szúrások nagyobb része célt ért. Hiába védte, sikerült azt a csini pofikáját is megvágnom. Persze ettől nagyon begerjedt, és egy újabb Cero-val akart elintézni. A gyors Sonido-mmal kitértem előle. Ő a karjával sújtva, mintha egy félkör alakú suhintással támadt volna, melyet két Barra-val hárítottam. Majd gömböket idézett, azokat pedig a Tornado fújással küldtem vissza a feladónak, aminek egyáltalán nem örült. Az Ashige rúgással próbáltam tarkón találni, egy gyors Sonido után, viszont szinte visszapattantam. Hátát, a nyakát és a fejét nagyon jó védi az a páncél szerű valami. Elől viszont a mellső lábai okoznak nehézséget. Le kell egy kicsit nyugodnom, mert úgy érzem egyre inkább csak a technikáim sokaságát sorakoztatom fel. Így aztán csak kiadom magam, de nem fogom tudni legyőzni. Egy újabb csapást kerültem el sikeresem.
- HaHa... Még sem vagy olyan kemény. Megeszlek reggelire. Hiába az a nyugodt tekintet. Nem félek tőled.
Észre sem vettem, de tényleg az arcom szinte rezzenéstelenül komoly, és még inkább azt sugallja, hogy féljen tőlem. A könyörtelen gyilkos énem mutatkozik meg.
- Nem fogok megijedni... Kinyírlak, majd a holtestedet bekebelezem!
Újabb csapást intézett felém. Egyáltalán nem szabad túlzottan lebecsülnöm. Megsebezte a karomat, majd most újabb vágást ejt az arcomon. De mintha nem is törődnék vele. Egyre inkább kényszert érzek, hogy betömjem ennek a mocskos kölyöknek a száját. Viszont attól jobb, hogy ebbe az alakomban sikerüljön. Desmond arca bevillant. Nem engedhetem elhangzani ezeket a becsmérlő szavakat. Ez a senki soha nem érhet fel hozzá.
- Congelar en mi corazón Nieve Cristale
Suttogom el, majd a hideg levegő és a hópelyhek kezdtek el kavarogni körülöttem. Átalakultam. Tekintetem talán még könyörtelenebb és semmit mondó lett, mint eddig volt. A kaszámat megpörgettem, majd az eddigiektől is gyorsabb Sonido-val megleptem, és egészen mély vágást ejtettem rajta. Elugorva már meg is fagyott egy nagyobb terület. De nem hagyok neki időt, ugyanis újra támadok. Amíg fel nem töröm, addig csak így tudok támadni. Vágásról vágásra egyre nagyobb területek fagynak meg. Próbál visszatámadni, de hárítom, vagy időben kitérek előle. A jobb karja teljesen megfagyott. Teljesen használhatatlan lett a számára, én pedig könyörtelenül megszabadítottam őt ettől a tehertől. Felüvöltött, és elátkozott, de nem hagytam sok időt szitkozódni, ugyanis ismét újra felé suhintottam a kaszámmal. Teljesen megbénult a félelemtől, és egyre kevésbé tudott védekezni.
- Te vagy a legnagyobb? ... Megengeded? ... Mit is jelent Espada-nak lenni? Úgy hiszed tudod? ... Az a féreg?... Én csak egy férget látok... az pedig itt van előttem.
Furcsán megcsillant a szemem. Ő a megmaradt karjával támadt, de egyetlen jól irányzott vágással hasonló módon levágtam, mint a másikat. Az így védtelen hasába rúgva pedig egy új pályára kényszerítettem, mellyel áttörte a falat és egy kisebb, sötétebb szobácskába esett. Előmászott a törmelék alól. Az árnyékom teljesen rávetült. Elég rémisztő lehettem számára, mert remegett, mint a kocsonya.
- AZT HISZED, ELINTÉZHETSZ?! AZT HISZED, GYŐZHETSZ?! MOST MEGMUTATOM A VÉGSŐ TECHNIKÁMAT!!
Valószínűleg ezt hívhatják Resurrection második formának. Még négy mellső láb jelent meg, és a feje még inkább hasonlított egy imádkozó sáskáéra. Most még rondább lett. Valószínűleg ez a legvégső alakja. Én semmi hasonlót nem tudok. Viszont nincs kedvem megtapasztalni, hogy mit tud ebben a formában. Éppen ezért én is a végső mozdulatommal fogok pontot tenni ennek a végére. Ezzel pedig megvédeni Desmond becsületét. Ugyanis… Senkinek, de senkinek nem fogom hagyni, hogy akár egy rossz szót is mondjon rá. Kaszámat megpörgettem, és ezzel szélvihart küldtem rá. Úgy viselkedett, mint általában a legtöbben. Ezt a reflex mozdulatot kihasználva oda Sonido-zom.
- Halott vagy.
Suttogtam a sülébe, majd iszonyat erősen belevágtam a kaszámat a mellkasába. Úgy, hogy nem csupán áthaladt rajta, hanem a másik oldalon a pajzsát átszakítva kivillant a vége. Hallottam a halálhörgését. Gyomrába taposva kiszedtem belőle kaszámat. Ő pedig vért köhögve, hátra esett. … Tekintetünk találkozott. Sugalltam, hogy itt a vége.
- Ott hibáztál egy hatalmasat, hogy sértegetni merted Desmond-ot. ... Itt a válaszom: Nem leszek a háremed tagja...
A szeméből lassan eltűnt a fény, és az utolsó lélegzetét is kilehelte. Az áttört falon pedig Arrancar-ok kukucskáltak be. A lányok szörnyülködve és rémülten néztek rám. A férfiak szemébe kisebb fajta dühöt láttam. A tekintetem feléjük semmien nem volt. Vér volt a kezemen, a ruhámon és az arcomon. Előttem pedig a halott kettes Espada. Lesütöttem a szemem, és ekkor kúszott a fejembe, hogy nem éppen a legjobb döntés volt nekiesni és könyörtelenül megölni.
Seth talpnyalói is megjelentek. Elszörnyülködtek. A megbánást nem tanúsító arcomat látva azonnal Seth elé cibáltak. Időközben visszazártam a kardomat. A nagycsarnokba is már régen álltam. Most viszont elég bizonytalan a sorsom. Régen az ilyen azt jelentette, hogy akkor én lettem az új Espada. Magamban mérgelődtem, hogy "de én nem is akartam Espada lenni", meg hogy elment a maradék eszem is? Mit képzeltem? Viszont most nem tudom, hogy Seth ebben az esetben miként dönt. Mi lesz annak a sorsa, aki saját társára támad, ráadásul felettesére, és megöli azt. Bármi legyen, nem kérek bocsánatot.
- Eliana del Barros. – szólított meg Seth – 24-es számú Arrancar. … Te egy harc során. Legyőzted Nado Andreo-t, a Segunda Espada-t. Megbánást nem tanúsítva, könyörtelenül végeztél vele. Végeztél az Espada egy tagjával. Tudsz valamit felhozni mentségedre?
Félre néztem. Nem tudom mit kellene erre válaszolnom. Talán az lenne a legjobb, ha erre a kérdésre nem is válaszolnék, mintha beleegyeznék abba, hogy nincs. Aztán csak várni az ítéletre. Nincs most velem senki. Nem fog kiállni értem senki. Csak magam vagyok. Viszont ha csak úgy hagynám, akkor elismerném, hogy tettem megbocsájthatatlan.
- A gyilkolásra nincs mentségem. … Viszont Andreo becsmérelte Desmond Phellera-t. Ő volt az Espada-m, és nem hagyhattam, annak a kölyöknek, hogy úgy beszéljen róla. Ráadásul nem hagyhattam, hogy az a dicsekvő senki egyáltalán, egyszer is a legjobbnak mondja magát. Nem tartottam méltónak arra, hogy az Espada tagja legyen.
- Tehát úgy vélted, hogy nem méltó, hogy Espada legyen? Egyúttal megkérdőjelezve a döntésemet? ... Szembeszálltál egy Espada-val, mert Desmond Phellera-ra rosszalló szavakat mondott. Úgy vélem, hogy ennek a Desmond-nak fogadtál egyedül hűséget, és az én hatalmamat egyúttal lenézed...
~ Most hogy belegondolok lényegében ez is kihozható belőle. ... De Seth-nek, én nem emlékszem, hogy hűséget fogadtam volna, vagy Desmond fogadott volna. Most biztos dezertőrnek vél, és lehet mindenki előtt halálra ítél. ... Tényleg... Nekünk van valami kivégző osztagunk? ... Én nem is emlékszem, hogy bárkit halálra ítéltek volna. ... Olyan volt már, hogy kinyírtuk egymást a hatalomért, de ilyenre nem emlékszem.
- Szóval! – emelte fel a hangját, mert lehet túlságosan is feltűnően elmerültem gondolataimba - Nado Andreo-t nem találtad méltónak. Éppen ezért harcba bocsátkoztál és megölted. ... Felteszem a kérdést, hogy talán azért, mert meg akartad szerezni a címét? … Úgy hallottam nem ez lenne az első ilyen jellegű megmozdulásod. Nem igaz?
~ Na igen. A 24-es számot is úgy szereztem. De most nem volt semmi ilyen szándékom. Nem vagyok való Espada-nak.
- Úgy gondolod... más jobban megérdemelné a helyet?... Például te?
Felemeltem a fejem, és csillant egyet a szemem, összeráncoltam a szemöldököm, és szinte maguktól jöttek a szavak.
- Andreo-tól bárki jobb Espada lenne. Ha ilyenek előtt kellene hajolgatnom, akkor igen inkább elveszem az életüket, és én magam... ÉN MAGAM VÁLOK ESPADA-VÁ!!!
A végét már ordítottam. De igen, inkább én magam válok Espada-vá, mint hogy tűrjem, hogy ilyen söpredékek foglaljanak széket, vagy foglalják el Desmond helyét.
- Hahahaha – nevetett fel – Ezt a választ vártam. – csak pislogni tudtam – Eliana del Barros. Mostantól megszűnsz létezni, mint 24-es számú Arrancar. Mostantól. Ettől a perctől te vagy a Segunda Espada. Nincs visszalépés. Megölted elődödet, és a régi szabályok értelmében is megöröklöd helyét.
Csak úgy pislogtam, kapkodtam a fejem, meg a levegőt.
~ Mi...mi...mi... mi... MI VAN???!!! – ilyen fejet is vágtam.
Kivittek a teremből. Úgy hogy meg sem tudtam vétózni a dolgot. Nem is értettem, hogy mi is volt. Teszt? Lehet, az volt a célja, hogy megöljem, és átvegyem a helyét? Vagy ezzel bizonyítottam, hogy rátermett vagyok, hogy Espada legyek? MI???!!! Nem értem. Most komolyan? De hisz nem is vagyok Espada-nak való.
Majd beleőrültem a tetoválásba. A kettes szám a bal bokámra került. Valószínűleg majd akkor fog látszani, mikor a kardomat feloldom. Addig viszont rejtve marad. Nem akartam, hogy bármilyen tetoválásom legyen, de az Espada lét egyik eleme. Hogy pontosan tudják, hogy te egy igen fontos személy van. Ez a tetoválás és a szám a Shinigami-kban is félelmet kelt. De vajon tényleg így lesz? Képes vagyok rá?
Azóta viszont az eddigieknél is jobban kerültek a társaim. Összesúgnak mögöttem. El tudom képzelni, mit mondanak rólam. Pedig én... én... én csak Desmond-ot akartam követni a végsőkig... Én csak...
Így lett belőlem Espada?

Lelkemet meghallvaSzerkesztés

Egy havas terepen sétálok. Fejem felett az eget fehér felhők borítják, távolban hóval borított hegyek, melyek már jeges óriás szikláknak tűnnek. A hó pedig szikrázóan fehér. Olyan hidegnek kellene lennie, hogy karikára kellene fagynom, de mégsem fázom. A hideg szél is belekap a hajamba. Én mintha tartanék valamerre, sétálok előre. Valójában viszont nem tudom, hogy miért sétálok. Szinte magamon kívül vagyok. Egy ponton viszont megállok, és szikrázó csillámokra leszek figyelmes. Egy kisebb havas forgószél keveredik, és egy alak tűnik fel. Az arcát nem látom, mivel az arcába van húzva csuklyája. A forgószél eltűnik, ő egyik lábát lerakja, az ismét feltámadó szél pedig lefújja a fejéről a csuklyát. Így megláthatom gyönyörű arcát és szép fehér, hosszú haját, ami kilibben. Olyan fehér, akár a hó, és csodásan csillog. Világoskék szeme pedig csak még sejtelmesebbé teszi a felbukkanó lányt. Ruhája pedig igazán szép volt, télies, de mégis nőies. A kezében pedig egy olyan lámpás volt, mely mintha jégből készült volna.
~ Mégis ki lehet ez a lány? Mit keres itt? Vagy én mit keresek? Biztos megint csak álmodok.
A lány eleinte csodálkozva néz rám, majd egy nagyon kedves és őszinte mosoly jelenik meg a szép arcán. Mintha csak arra várt volna, hogy velem találkozhasson.
- Szia! – köszön – Örülök, hogy végre találkozhatok veled… Eliana.
~ Mégis ki lehet? Honnan tudja a nevemet? Én viszont nem tudom az ő nevét. De úgy érzem, mintha már találkoztam volna vele valahol. De mégis hol?
- Gondolom, azon gondolkozol, hogy vajon ki lehetek. … Jól ismersz engem, ahogy én téged. Ne aggódj, semmi rosszat nem akarnék neked. Sőt valójában szeretném az erőmet neked adni. Édes mosolyára valahogy nem tudok haragudni, és nem tudok mérgesen visszaszólni neki, hogy mégis kinek gondol? Meg mégis milyen erőt akarna velem megosztani? Miért tenne ilyet?
- De hisz te megsérültél!
Esik kétségbe és lép hozzám közelebb. Lenézek magamra és akkor látom, hogy az oldalamon van egy sérülés, mely egész erősen vérzik, és igen csúnya. Eddig nem is éreztem, viszont egy furcsa félelem jár át miatta. Olyan érzésem van, mintha ebbe a sebbe bele fogok halni rövid időn belül. Mintha az agyam szándékosan blokkolta volna a fájdalmamat, hogy eljussak idáig. Vérem a hófehér havat is megfesti. Ebbe most bele fogok halni? Bár nem gondolkodhatok ilyesmin sokáig, ugyanis a lány egy pillanatra közelebbről is megnézi, majd a lámpát komoly arckifejezéssel felemeli, és az világoskéken elkezd világítani. Ő pedig egy ismeretlen nyelven elmond valamit. Lelki szemeim előtt pedig megjelenik egy hasonlóan sejtelmes írás képe. A súlyos sebem hihetetlen gyorsan gyógyul meg. Mintha a regenerálódó képességemet erősítené fel. Én pedig kerek szemekkel nézek magamra, a seb helyére, majd a lányra. Mégis hogy csinálta? Nyoma sem maradt annak a súlyos sebnek. Mintha csak varázsolt volna. Ha nem lett volna, akkor biztos meghaltam volna. De miért segít nekem?
- Mutatok neked valamit!
Ezzel a felkiáltással meg is ragadta a kezemet és elkezdett szaladni, és rántott magával. Nem mentünk nagyon messzire. Előttünk hosszan sík terület volt. A lány hátra pillantott, majd felemelte a kezét, és mintha csak valamire koncentrált volna. A hó megrepedt és mintha egy sötétkék vizű folyó vonala tárulna fel előttünk. A vízben pedig fények csillantak meg, én pedig felnéztem az égre. A fehér felhők egybefüggősége megtört. A patakocska kanyargását követve az ég felszakadozott, és a csillagos égbolt feltárulkozott. A szemem teljesen elkerekedett. Ámulva néztem, ahogy az ég egyre jobban feltárulkozik, és a csillagok ragyognak és fényük a szememben és a vízben is visszatükröződik. Teljesen megbabonázott a szépségével.
- Ugye milyen szépek? Én nagyon szeretem a csillagokat. Olyan mintha figyelnének és vigyáznának rám. Jó régen volt már, hogy utoljára gyönyörködtél bennük igaz?
Úgy van, ahogy mondja. Hueco Mundo-ban az éjszakai égbolton nincsenek csillagok, csak a hold. Lehet, tényleg nagyon jól ismer. Egy régi emlék jutott az eszembe. Kislányként szaladok az éjszakában egy kis dombra. Felérve pedig fordulok egyet és mosollyal az arcomon, csukott szemmel vízszintesen felemelem a karomat és hátra dőlve a fűbe esek. Szememet ismét kinyitva csillogó tekintettel nézek az égre. Felettem a végtelen égbolt és annak minden csillogó csillagja. A friss levegőn, távol a városi fényektől dobogó szívvel néztem az égen lévő csodát. Egyszer csak egy hulló csillag suhant el. Felemeltem a kezemet, és az ujjammal lerajzoltam, hogy hogyan suhant, és nevettem egyet. Majd szöget ütve eszembe jut, hogy kívánni meg elfelejtettem. Mit is kívántam akkor? Valami nagyon kis balga dolog lehetett. … Leljem meg a boldogságot? … Kis testem még kisebbnek tűnt a hatalmas ég alatt. A kis nyári egyberészes ruhácska fehér volt és igazán jó kontrasztot biztosított hosszú éden fekete hajamnak. A nagy rohanásba teljesen elfáradtam, de mégis az izgalomtól dobogott a szívem igazán és vettem nagy levegőket. Arcomról a mosoly mintha odaragadt volna. Igazán boldog voltam, hogy láthattam. Felülve pedig megpillantok egy másik lányt, aki térdét fogva liheg. Neki is hosszú fekete haja volt, csak az enyémmel ellentétben, akinek szabadon lógott, neki két coffba volt felfogva. Mikor kifújta magát, felemelte rám a tekintetét. Különleges szeme volt. Barnának mondanák, de mégis egy zöldes csillogás volt benne.
- Miért kell neked ilyen gyorsnak lenned?
- Nem én vagyok gyors, te vagy túl lassú.
- Nagyapa is… Nézd, mennyire le van maradva.
Mögötte elnézve egy ősz hajú férfi lassan közeledik. Szemmel láthatólag nem bírja a két kis lányunoka tempóját. Akik már alig várták, hogy láthassák a csillaghullást. A környéken pedig a legmagasabb pont egy nagyobb dombocska, ahonnan a tiszta égbolton a legjobban lehet látni a csillagokat. A lány valójában az unokatestvérem volt. Azon a nyáron találkoztam vele utoljára. Viszont már nem is emlékszem a nevére. Ahogy a nagyapáméra sem. Lidérccé válásom során ezen emlékek a homályba vesztek. Azonban mégis az emlék kellemes része lopta be magát a szívembe és halovány mosolyt csalt az arcomra.
- Ritka látvány, hogy őszinte mosoly jelenik meg az arcodon. … De tudod? Sokkal szebbé tesz téged.
Mosolyog rám, én meg sértődötten elkapom a fejemet. Meg egy kicsit elszégyellem magam, hogy látta a lentebb engedett nyugodt tekintetemet és arcomon a halovány mosolyt. Ugyanis gyengének és sebezhetőnek érzem tőle magamat.
- Tudod sokkal erősebb lettél. Sok mindenen mentél keresztül. Sok emberrel találkoztál. Tudod sokkal kedvesebb vagy, mint azt gondolod magadról. Én tudom. Ezért is szeretnék segíteni neked.
- Nincs bennem semmi kedv…
Fordulok vissza mérgesen, azonban nem tudom befejezni mondandómat, ugyanis meglepetésemre a lány átölel. Én ezen, teljesen meglepődöm. Szorosan átölel, mintha csak attól félne, hogy egyszerűen eltűnök.
- Szeretlek!
Suttogja, amitől elkerekedik a szemem. Nem olyannak tűnik, aki viccelne, vagy hazudna. Komolyan kedvel? De mégis hogy? Mégis milyen kedvességet lát bennem ez a lány? Egy rejtély a számomra. Mintha a lelkem egy kicsit is értékes lenne. Nem értem. Mégsem akarom magamtól ellökni. Fájdalmas érzés, mégsem rossz. Nagyon furcsa érzés. Mintha ez a lány…
- Segíteni fogok neked. Minden erőmet neked adom. Elég erős lettél ahhoz, hogy rád bízzam magam. Küzdj azért, amiben hiszel, és engedd, hogy a kedves részed elűzze kétségeidet. Ez a lány olyan értékeket lát bennem, amik nincsenek. Elengedve pedig hátrébb lépve csillan a csuklójánál mindkét keze. A lámpás már nincs a kezébe az a hóban pihent. A szél felerősödött körülötte, és csak úgy lobogott a szép, különlegesen csillogó haja. Valahogy olyan érzésem volt, mintha most meg se tudnám közelíteni. De mégsem tűnt olyan távolinak. A saját mellkasához emelte az egyik kezét, a másikat pedig az enyémre helyezte, és szélesen mosolygott. Bennem meg mintha valami dobbant volna. Mintha csak egy nagyobb szívdobbanás lett volna. Elvette a kezét, én meg furcsállottam ezt az egészet. Ez a lány egyre rejtélyesebb lesz a számomra, de olyan mintha én ismerném őt a legjobban.
- Miért segítesz nekem? … Kérsz valamit cserébe? Vagy miért? … Mi a neved? Áruld el nekem!
Őszintén és kíváncsian kértem, hogy árulja el legalább a nevét. Válaszra nyitotta a száját, azonban nem hallottam, hogy mit mondott. De tudtam, hogy a nevét mondta. Éreztem, hogy ismerem azt a nevet, mintha a szívemhez kötötte volna valaki. Kinyitom a szememet, és el sem akarom hinni. Tényleg azt mondta volna? Létezik ilyesmi? … Nem az kizárt. Még soha nem hallottam ilyet. Akkor mégis mi lehetett? Morfondírozás közben a fejemet fogom. A szobámban, az ágyamon elbóbiskoltam. Reggel megint egy igen szörnyű rémálomból ébredtem, és a kialvatlanságom miatt is bóbiskoltam el. De ez a mostani álom nagyon furcsa volt. Vajon mit jelenthet?

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.