Bleach Szerepjáték Wiki
Advertisement
Capt10

A 10. osztag jelzése

A 10. osztag hírhedt az összetartásról, tagjai egy egész nagy családot alkotnak, ahol mindenki számíthat a másikra. Akadnak piszkálódások, de ezek sosem vérre mennek. A nézeteltéréseket gyorsan, gondok nélkül intézik a tagok, habár roppant ritka, hogy veszekedésig fajuljon a dolog. Emiatt a kötődésnek hála az egység tagjai remekelnek a csapatmunkában, könnyen összetartják a csapatot, kiegészítik a társaságot. Képességeikben is remekül tükröződik, hogy együtt hatékonyabbak, mint külön-külön.
Az egység tagjai többnyire hadilábon állnak a mágiával, legalábbis nehezen sajátítanak el varázslatokat, persze akadnak kivételek. A 10. osztag tagjai nem szakosodnak különösebben egy készségre sem, amelyben osztagszinten kiemelkedőek lennének. Az egység inkább teret ad a saját technikák fejlesztésére vagy a meglévők tökéletesítésére.
Az osztag a papírügyek tekintetében nem jeleskedik a határidők betartásában, jellemzően a jelentéseket is foghíjasra veszik, illetve ismeretesek még a gyújtható papírok eltüntetéseben. Sajnos a 12. osztag technikai fejlesztése által megjelent éghetetlen papírral meggyűlik a bajuk, mely szabályosan tért hódított a Gotei 13-ban. Így már alig-alig akadnak olyan papírok, amelyek tűzre dobva valóban elégnek. De már ezeket is roppantul leleményes módon igyekeznek újrahasznosítani. Emiatt alakult ki a délutáni, csapatépítő szabad elfoglaltság: az origami hajtogatás a felesleges iratokból, melyek nem vethetőek a „tisztítótűzre”. Ezekkel dekorálják az osztagot, de az osztagtagok akár haza is vihetik az itt készített műveket, sőt el is ajándékozhatják.
A 10. osztag tagjai az egysgében felötlő problémákat sokszor láthatatlan képzetekre fogják rá (például: mumusok), amiért így nem követhető vissza az igazság, és ennek tudatában megkönnyíti a gondok kezelését. Hiszen sokkal egyszerűbb egy láthatatlan, aljas lényre ráfogni a dolgokat, mint egy valódi bűnbak után kutatni, ami amúgy sem biztos, hogy sikerülne. Ugyanis az osztagra jellemző együttműködés miatt sosem adnák ki a másikat, inkább magukat is bűnösnek vallják – vagy élnek misztikumokkal és ráfogják a valótlanra a szóban forgó problémát.
Az osztagban továbbá gyakoriak a tűzesetek a papírégetés okán, így nagyjából minden sarkon már találni tűzoltó készülékeket. Továbbá az osztagkert híres a cseresznyefáiról, a 3. osztagban végbement átépítés miatt áthozott datolyaszilvafákról és a tágas veteményesről, amiben mindenféle zöldség megtalálható. Ugyanakkor kiemelkedő részét képezi még a Hold kapu, mely a 10. és 11. osztag közötti válaszfalon helyezkedik el a Meiou ikrek (Meiou Tokiya és Meiou Toshizou) közreműködésének köszönhetően.

Az osztag feladatköre[]

A 10. osztag voltaképpen egyfajta helyszínelői szerepkört tölt be a Gotei 13 részére. Általában őket küldik ki először egy-egy külsős színtérre, ahol átfogó nyomozás szükséges, de minimum egy-két osztagtag bizonyosan akad a felderítő csapat között.
Elsődleges feladatuk előkészíteni a kutatáshoz a terepet, mellyel a megfelelő módon fogadhatják azon osztag(ok) tagjait, akiknek esetleg több tapasztalatuk van az adott szituáció kezelésére. Továbbá rögzíteniük kell a látottakat (fotóval, esetleg hangfelvétellel is); nyomokat, kézzel fogható bizonyítékokat kötelesek felkutatni, megjelölni, és ha van, akkor szemtanúkat kihallgatni (ezt is fel kell jegyezniük, rögzíteniük). Általában tőlük küldenek ki tagokat először egy-egy tetthelyre, ahol nyomozás szükséges, gyakran a terep felkészítésére a kutatócsapat érkezésének érdekében.
Feladatuk gyakran összecseng a 12. osztag munkakörével. Ugyanis sokszor előfordul, hogy nekik kell előre biztosítaniuk a helyszínt, hogy a harcban nem jeleskedő tisztek biztonságos körülmények között meg tudják kezdeni az átfogóbb kutatást. A 10. osztag tagjai ebben az esetben a védelmezésükre koncentrálnak, de ha szükséges tudásukkal is szolgálnak, amellyel előrébb mozdíthatják a nyomozást.

Osztaghoz járó eszközök, technikák[]

Az oszag minden tagjának megjáró eszközöket ingyenesen biztosítják a tiszteknek feletteseik. Továbbá a technikák elsajátítását is kötelességük az egységbe sorolásukat követő első két hétben megtanítani. Így az egység összes tagja rendelkezik ezekkel a felszerelésekkel és technikák ismeretével. Amennyiben az egységhez járó kiegészítő eszközökben bármi probléma esik, mely akadályozza veszélytelenül való működésüket, cseréjét szintén az osztag vezetősége biztosítja, méghozzá térítésmentesen.

Speciális lélekmobil[]

Az eszköz sokban hasonlít egy okostelefonhoz, mely többféle színben és formában is kapható. Ezen keresztül elérhető a Gotei 13 központi rendszere, Emberek Világában szörfözni lehet vele a világhálón, se perc alatt felcsatlakozik az első elérhető wifire. Rendelkezik képnézegető, videó-és zenelejátszó funkcióval. Jelszó, háttér, billentyűzár állítható rajta, az SMS karakterszám korlátlan és különböző applikációk tölthetőek le rá.
Személyre szabhatósága mellett azonban a lényegi részei még a hang és képrögzítő. Ezek közül is a speciális kamera a legfontosabb, mely fotózáson keresztül képes teleportálni dolgokat „A” – pontból „B” – pontba. Ez azért hasznos, mert így gyorsan, sérülésmentesen el lehet jutatni az esetleges bizonyítékokat, lenyomatokat laborkörülmények közé. Tehát az objektumokat fogadni csak is a 12. osztag képes, így az adott dolognak a meghatározott úticél csak is a tudósok egysége lehet Soul Societybe.
Az eszköz személyeket is képes elteleportálni egyik helyről a másikra, ha az úticélnak pontos koordináták vannak megadva. Ezt azonban 12. osztag engedélye nélkül nem kivitelezhetik, ugyanis a tudós osztag fejlett számítógépes rendszerén keresztül megy végbe ez a fajta áthelyezés. Tehát ehhez komoly egyeztetés szükséges, mely akár a tárgyak áthelyezésénél is alkalmazható, amennyiben a 12. osztag vezetői vagy az engedély megadására felhatalmazott tisztjei jóváhagyják ezt.
A kiegészítőt, a felettesek adják oda első héten az újonc számára. A telefon kinézetét a tiszt szabhatja meg.

Speaciális napszemüveg[]

10. osztag számára kialakított szemüveg, ami nem csak az UV-sugárzástól védi a szemet, hanem a lélekmobil speciális teleportáló egysége esetén használt sugárzás ellen is. A mobilnak ezt a funkcióját a védőszemüveg nélkül használni tilos, különben hosszan tartó szemproblémákhoz vezethet (főleg a mobil teleportálását alkalmazó illető látása romlik).
Ezt a napszemüveget az osztag vezetősége (kapitány/hadnagy) köteles átadni az új tiszteknek a lejelentkezéskor.

Reiatsu sátor[]

10. osztagosok között elterjedt hasznos technika. A kidou könnyen, gyorsan aktiválható még azok számára is, kik nem kimondottan tehetségesek a varázslásban. Lényege, hogy egy kékes, enyhén áttetsző sátrat von a kijelölt hely fölé. Azonban ezt meg kell előznie egy műveletnek, ami abból áll, hogy a halálisten kisebb reishit összpontosít egyik újába és pár milliméterrel a talaj fölött végigvezeti egy-egy rövid szakaszon, ami a sátor határvonalait fogja jelölni.
Ezután a sátor megidézése pofon egyszerű.
Lényege, hogy ennek használatával megóvhatóvá válik az adott helyszín környezeti behatásoktól, amennyiben esik a hó, az eső, vagy jégzápor veszélyezteti a színhelyet, esetleg zavaróan erős szél fúj. Ezek kiküszöbölésére mind-mind hasznos ez a technika.
A megidézhető sátor maximum 5*7 méteres, ennél nagyobb felállításához már két ember szükségeltetik (a másik félnek nem feltétlenül kell ismernie a varázslatot).
Kidou használati pontkövetelmény: 1 pont

Az osztag szimbóluma[]

Az osztag jelképe a nárcisz, jelentése: „misztérium és egoizmus”.10

10th Division Insignia

Az osztag virágszimbóluma

Az osztag virága a nárcisz, a misztérium és egoizmus mellett „önimádat és formalitás; maradj olyan, amilyen vagy” jelentéssel is rendelkezik.

A nárcisz kissé hajlott nyakával olyan, mintha egy szolgát utánozna, ahogyan ura előtt áll, lehajtott fejjel. Ezért úgy tartják, hogy a nárcisz szolga a virágok között. Jelképezi az önzést, hiúságot és a hidegséget, ugyanakkor önszerelem, egoizmus és tisztelet virága is.
További jelentése még virágnyelven: „Kacér, ábrándos lényed olyan, mint ez a szép virág: büszkén kihúzza magát, hogy azután fájdalmasan hajtsa le fejecskéjét.
A 10. osztagra valóban jellemző virág, tagjai ugyanis bár nagyra vannak időnként magukkal, kötelességüket nem felejtik. A parancsnak fejet hajtanak, és ha a saját fejük után is mennek, a rájuk kiszabott feladatot igyekeznek mindenképpen teljesíteni.
A tisztek az osztagra jellemző összetartás és szórakoztató megnyilvánulásuk miatt talán kissé elvarázsoltnak hathatnak. Emiatt talán ők képesek a legnagyobbat csalódni a világban, nehezen viselik a változást. Nem tűrik a sértegetést, főleg akkor nem, ha az osztagot is érinti, mindezért képesek kardot rántani, hogy megóvják az egység büszkeségét.

Az osztag tagjai & mottója[]

Az osztag mottója: „A papírokból elég! (El_ég_)…"

Kapitány: Shiroichi Anao
Hadnagy: Meiou Tokiya

Az osztag jelenlegi tisztjei[]

  • Sierashi Masaru – 0. tiszt
  • Rosui Kagehime – 3. tiszt
  • Aoyama Shouta – tiszt
  • Ieyasu Hanae – tiszt
  • Mizushima Setsuko – tiszt
  • Isami Kisuke – NJK tiszt

Tiszteletbeli tagok[]

Olyan, más egységben szolgáló tisztek, akiket bármikor tárt karokkal várnak az osztag területére, rendezvényeire a kötelező papírok ellenére is. Vagyis úgy kezelik őket, mintha ők is az osztag hivatalos tagjai lennének.

Az osztag volt tisztjei[]

Advertisement