Bleach Szerepjáték Wiki
Advertisement

Kidō (鬼道, Kidou, Démonmágia) az egyike a négy alap shinigami technikáknak. A kidō egy olyan technika, amivel a shinigamik a lélekenergiát mágiává alakítják, és különböző célokra használhatják fel őket a gyógyításon keresztül a védekezésen át a támadó varázslatokig.
Fontos megjegyezni, hogy a Kidoushuu egy olyan osztag, aminek tagjai erre a technikára szakosodtak.

Kidō működés[]

Mindegyik mágia egy 1-től 99-ig terjedő skálán van elhelyezve, erősségük szerint. A 90 feletti kidouk a legerősebbek és a legnehezebb őket alkalmazni. Kidou használatához a shinigaminak egy bizonyos ráolvasást kell elmondania, ami gyakran több másodpercet is igénybe vesz.

A kidou erőssége a használó erejétől függ, akár egy gyenge varázslat is nagyon hatásos lehet egy erős, magasabb lélekenergiájú shinigami által. A kidou használatnak további hátrányai is vannak. Némelyik varázslat igen nagy lélekenergiát és koncentrációt igényel, ezzel merítve le a használót, emellett az idézés közben a használó gyakorlatilag védtelen a támadások ellen. Egy gyakorlott kidou használó pedig könnyedén felismerheti némelyik varázslatot a szavak alapján. Némelyik shinigami képes kidoukat kombinálni is, akár hadout és bakodout is egyben, hogy egy hatásosabb támadást indíthasson.

Egy kidou varázslatot másra is lehet használni, mint amire elsősorban szokták. Például egy tűz alapú hadout felhasználhatjuk arra is, hogy a sötét helyeket kivilágítsa vagy éppen meggyújtsunk vele egy tábortüzet.

Kidō típusok[]

Három kidou típus létezik; bénító, pusztító és gyógyító varázslatok.

Nankan-

Pajzstechnika

  • Bakudō (縛道, Ártalmatlanító módszer): Védekezésre használják őket, főleg bénító és blokkoló varázslatokból áll.
  • Hadō (破道, Pusztító módszer): Pusztításra, támadásra alkalmas mágiák.
  • Kaidō (回道, Visszaállító módszer) vagy Chiryōyō Kidō (治療用鬼道, Gyógyító kidō): Nincs külön nevük, és nem is látják el őket számozással, egyszerűen meggyógyítják a célpontot. Először a célpont reiatsuját pótolják ki, majd a sérült lélekenergiája a gyógyítóéval együtt kezd el dolgozni, hogy a sebesült testét helyre hozzák.

Kidō idézési technikák[]

  • Eishōhaki (詠唱破棄, Idézés elhagyás): Ebben az esetben a kidou használó teljesen elhagyja az idézést. Bár ez megrövidíti a kidou használatának az idejét, ugyanakkor drasztikusan meg is gyengíti azt, így csak azoknak érdemes ezt a technikát használniuk, akik jártasak kidou haszálatban, különben nagy az esélye annak, hogy a varázslat sikertelen lesz.
  • Nijū Eishō (二重詠唱, Dupla idézés): Ezzel a technikával a használó összefűz két teljesen különböző kidou idézését, hogy időt nyerjen magának és egyben összezavarja az ellenfelét.
  • Kōjutsu Eishō (後述詠唱, Utóidézés): Ez a technika abban segíti a használót, hogy megcseréli az idézés és a kidou elsütésének sorrendjét. Így miután a használó ellőtte a kidout, még van ideje, mielőtt az célba ér, hogy elmondja az idézést és felerősítse varázslatát.

Kidō lista[]

Bakudō (縛道, Ártalmatlanító módszer)
(Nagy terjedelmű kategória, ebbe tartoznak a Védekező, Kommunikációs, Kötöző,
Nyomkövető és Pecsételő technikák)
Sorszám # Név Leírás Kép
1. Sai (塞, Fogva tartás) A használó a mutató és középső ujjával a célpontra mutatva, annak karjait a háta mögé tudja kötni.

Idézés: Ismeretlen

Sai
4. Hainawa (這縄, Kúszókötél) A használó kezét egy lélekenergiából álló sárga kötél hagyja el, ami a célpont teste köré tekeredik és ezzel megnehezíti számára a mozgást.

Idézés: Ismeretlen

Hainawa
8. Seki (斥, Elutasítás) Egy kör alakú pajzs, ami megbénítja és visszaveri ideiglenesen a támadásokat.

Idézés: Ismeretlen

Seki
9. Geki (撃, Csapás) A használó először szimbólumokat rajzol az ujjával a levegőbe, aminek hatására a használót piros fény borítja be, ami ezután a célpont testét is elárasztja és kisebb fájdalom kíséretében megbénítja őt.

Idézés: Hullj szét, Rondanini fekete kutyája! Nézz végig magadon és égj; tépd fel saját torkodat!

Geki
9. Hōrin (Széthulló Kör) A használó kezéből egy narancssárga inda lő ki, melynek vége a kézben marad, így a használó irányítani tudja azt a találat előtt és után is. Akár több fogoly ejtése is lehetséges, mivel az indák képesek egyesülni.

Idézés: Hullj szét, Rondanini fekete kutyája! Nézz végig magadon és égj; tépd fel saját torkodat!

Hourin
12. Fushibi (伏火, Rejtőzködő Kitörés) Pókháló-szerűen kifeszíthető kidou, melyet ha megérint a célpont, egyszerűen hozzáragad és megbénítja a mozgását.

Idézés: Ismeretlen

Fushibi
21. Sekienton (赤煙遁, Vörös Füstrejtek) Egy robbanást idéz elő, használata hasonló a füstbombáéhoz.

Idézés: Ismeretlen

Sekienton
26. Kyokkō (曲光, Görbült Fény) Elrejti a használót, vagy a használó által meghatározott objektumot. A lélekenergiát is teljesen elfedi.

Idézés: Ismeretlen

Kyokko
30. Shitotsu Sansen (嘴突三閃, Szúró Csőr, Hármas Fénysugár) Három fénysugár szúródik a célpont testébe, melyek tökéletes háromszöget alkotnak, így bénítva meg a mozgás lehetőségét. Valószínűleg ezzel együtt nagy fájdalommal is jár mindez.

Idézés: Ismeretlen

Shitotsu Sansen
37. Tsuriboshi (吊星, Felfüggesztett Csillag) Csillagot formáz spirituális energiából, amik mint egy biztonsági háló megakadályozzák, hogy a kijelölt objektum leessen.

Idézés: Ismeretlen

Tsuriboshi
39. Enkōsen (円閘扇, Körpajzs) A használó a lélekenergiáját pajzsszerűen idézi meg, így blokkolva az ellenfél támadásait.

Idézés: Ismeretlen

Enkosen
58. Kakushitsuijaku (摑趾追雀, A követő fecskék megidézése / Sebes Sármány[1]) A használó egy négyfelé osztott kört rajzol valamilyen szilárd felületre, benne a megfelelő szimbólumokkal, majd megidézi a kidout, a körben pedig megjelennek annak a lélekenergia-forrásnak a koordinátái, amelyekre a használó koncentrál. Ismeretlen helyen tartózkodó lények megtalálására alkalmas.

Fórum | Szinkron
Idézés: Dél szíve, észak szeme, nyugat ujja, kelet sarka, a szél szárnyán jöjjetek, a zivatart űzzétek!

Kakushitsujaku
61. Rikujōkōrō (六杖光牢, Hat Rudas Fénybörtön / Fénycsapda[1]) A technika alkalmazásakor a használó keze sárgás fényben felvillan, amiből hat vékony fénysugár lesz és a célpont testének középső részét körbezárja, ezzel megakadályozva a mozgásban.

Idézés: Villámokon érkezel és üres rokkán, hasítsd hat részre a fényt.

Rikujoukourou
62. Hyapporankan (百歩欄干, Százfokú Kerítés / Fénylő Dárda[1]) A használó spirituális energiából rudakat formáz, melyeket a célpont felé hajít, amik ha magával rántják, képesek lehetnek egy sík felületre szögezni őt.

Idézés: Ismeretlen

Hyapporankan
63. Sajō Sabaku (鎖条鎖縛, Fogságba Ejtő Szalagok) A használó egy sárga, vastag kötelet tud az ellenfélre küldeni, ami a karjai és a felső teste köré tekeredik, így megbénítva őt.

Idézés: Ismeretlen

Saju Sabaku
73. Tozanshō (倒山晶, Inverz Hegyikristály) Egy kék, fordított piramis alakú erőteret lehet létrehozni ezzel a technikával, ami ugyanúgy alkalmas arra, hogy megvédje a benne tartózkodókat, mint hogy bezárjanak valakit a belsejébe.

Idézés: Ismeretlen

Tozanshou
75. Gochū Tekkan (五柱鉄貫, Öt Vasoszlop) Öt magas és vastag oszlopot idéz meg a használó, amik az ellenfelet mintegy a földhöz szögezik.

Idézés: Vashomok fal, a szerzetesi viselet tornya, az izzó vas pislákolása, egyenesen álló és végül csöndes.

Gochuu Tekkan
77. Tenteikūra (天挺空羅, A Selyemlevegő Mennyei Riksái / Mennyek Hálója[1]) Segítségével üzenetet lehet küldeni közvetlenül a kiválasztott célszemély(ek) fejébe. Sok célpont esetén ajánlott az 58-as Kakushitsuijaku után használni, hogy pontosan tudjuk a helyzetüket.

Fórum | Szinkron
Idézés: Feketefehér háló. Huszonkét híd, hatvanhat diadém, lábnyomok, égmoraj, hegycsúcsok, forgóföld, éjrejtek, felhőtenger, kék sereg. Töltsd ki a kört és törj a menny felé.

Tenteikuura
79. Kuyō Shibari (九曜縛, Kilenc Napsugár Csapdája) Kilenc fekete, lélekenergiát kibocsátó lyukat hoz létre, nyolcat a célpont körül, egyet pedig a célpont mellkasának közepén, mely megbénítja az ellenfelet.

Idézés: Ismeretlen

Kuyou Shibari
81. Dankū (斷空, Hasító Üresség) Egy fal alakú lélekenergia-akadályt készít, ami alkalmas a Hadou 89.-nél alacsonyabb szintű kidou-k megállítására.

Idézés: Ismeretlen

Danku
99. 1. rész Kin (禁, Pecsét) A célpont karjait spirituális anyaggal és fémnyilakkal köti össze ez a kidou.

Idézés: Ismeretlen

Kin
99. 2. rész Bankin (卍禁, Nagy Pecsét) Ezen kidou hatásai három énekre oszthatók: Első ének: A célpontot tetőtől talpig befedi spirituális anyaggal. Második ének: Nagyszámú fémpenge szúródik az ellenfél testébe. Végső ének: Egy nagyméretű fémdoboz, ami összetöri az ellenfelet.

Idézés: Első ének: Bénító ruhaanyag (Shokyoku: Shiryuu), Második ének: Száz összekötő nyílvessző (Nikyoku: Hyakurensan), Végső ének: 10000 vészjósló nagy pecsét (Shuukyoku: Bankin Taihou).

Bankin

Hadō (破道, Pusztító módszer)
(Ebbe a kategóriába tartoznak a támadó technikák)
Sorszám # Név Leírás Kép
1. Shō (衝, Döfés) A használó egyik ujja végébe lélekenergiát koncentrál és a célpont felé mutatva egy kisebb lökéshullámot tud létrehozni, ami ellenfelét el tudja taszítani addigi helyéről.

Idézés: Ismeretlen

Shou
4. Byakurai (白雷, Fehér Villám) A használó ujjából egy koncentrált villámcsapást képes kilőni a célpontja felé. Magasabb szinten alkalmas lehet arra is hogy valakit átlyukasszanak vele.

Idézés: Ismeretlen

Byakurai
11. Tsuzuri Raiden (製本電, Megkötött Villám) Elektromos támadás, melyhez a használónak hozzá kell érnie egy, az áramot vezetni képes tárgyhoz, mely összeköttetésben van az áldozattal.

Idézés: Ismeretlen

Tsuzuri Raiden
31. Shakkahō (赤火砲, Vörös Tűzágyú / Lánglabda[1]) A kidou a használója kezéből jön ki, erős labdaként vagy hatalmas robbanásként.

Fórum | Szinkron
Idézés: Magasságok ura, ki a test húsával, minden lény erejével, és az ember nevével megkoronáztatott. Halálos pokol lármája, a tenger védő hullámai, hasítsatok dél felé!

Shakkahou
32. Ōkasen (黄火閃, Sárga Tűzvillám) Széles ívű sárga energiát lő az ellenfélre.

Idézés: Ismeretlen

Oukasen
33. Sōkatsui (蒼火墜, Pusztító Kék Tűz / Tisztító Tűz[1]) Ez a fajta kidou is a használója kezéből távozik, mint a szellemi erő megnyilvánulása nagy kék lángcsóvaként. A használó képzettségének megfelelően változik a kidou mérete, magas szinten akár egy nagy lángáradatot is létre lehet hozni.

Fórum | Szinkron
Idézés: Magasságok ura, ki a test húsával, minden lény erejével, és az ember nevével megkoronáztatott. Igazság és erő, merezd ki karmaidat az ártatlanság védelmében!

Soukatsui
54. Haien (廃炎, Eltörlő Láng) Tüzet hoz létre, ami porrá égeti az alacsonyabb reiatsujú ellenfelet. Máglyákon vagy temetési szertartásokon is használják.

Idézés: Ismeretlen

Haien
57. Daichi Tenyō (大地転踊, Földtánc Keringő) A használó körül megreped a föld, aminek darabjai elkezdenek a levegőben lebegni. Ezeket a darabkákat a használó kedve szerint tudja célpontjára küldeni. A technika elég pontos ahhoz, hogy több repülő objektumot is hárítani lehessen vele.

Idézés: Ismeretlen

Daichi Tenyo
58. Tenran (闐嵐, Orchidea Égbolt) A használó maga előtt lebegtetve megpörgeti a zanpakutouját, majd amikor megállítja azt, egy nagy és szélesedő forgószél indul ki belőle. Ha a használó már elég tapasztalt a technika használatában, akár puszta kezéből is meg tudja idézni a forgószelet.

Idézés: Ismeretlen

Tenran
63. Raikōhō (雷吼炮, Menydörgő Üvöltő Ágyú / Menydörgés[1]) A használó kezébe először is egy sárga gömbvillám gyűlik össze, amit a célpontjára tud ereszteni egy masszív és erőteljes villámcsapásra hasonlító támadásként.

Fórum | Szinkron
Idézés: Vadállatok szétszórt csontjai! Orom, rubin, acélkerekek! Ha mozog, mint a Szél, ha megáll, mint az Ég. A lándzsák csörgése betölti az üres kastélyt!

Raikouhou
73. Sōren Sōkatsui (双蓮蒼火墜, A Pusztító Kék Tűz Iker Lótusza) Tulajdonképpen a Hadou #33 dupla változata. A használó mintha egyszerre két Soukatsuihoz gyűjtene lélekenergiát, majd egyetlen nagy lángcsóvában lövi el a kidout.

Idézés: Ó, Nagyúr a hús és csont burka! Minden teremtmény, szárnyak suhogása! Te, ki az Ember nevét hordozod, faragj iker lótuszt egy fényét vesztett kéklángon, és várj, míg a lángoló tűz eléri a távoli mennyországot.

Souren Soukatsui
88. Hiryū Gekizoku Shinten Raihō (飛竜撃賊震天雷砲, Repülő Sárkányölő Mennyrázó Dörgő Ágyú) A használó nagy széllökést idéz elő lélekenergiájából lézer módjára.

Idézés: Ismeretlen

Hiryugekizokushintenraiho
90. Kurohitsugi (黒棺, Fekete Koporsó) Nagyon erős technika és bonyolult használni. Egy fekete dobozt hoz létre, ami a benne lévő ellenséget összezúzza, rendkívül erős technika.

Idézés: A zavarosság szivárgó teteje. Az őrület arcátlan edénye. Felforr, megvon, zsibbad, villog, nem hagy elszundítani. A borzongató acélhercegnő. Az örökké széteső sárbaba. Egyesüljetek! Álljatok ellen! A földet betöltve ismerjétek a gyengeségetek!

Kurohitsugi
91. Senjū Kōten Taihō (千手皎天汰炮, Ezer Kéz Fényes Mennyei Ágyúja) Számtalan fénydárda repül egyazon pontba, melyek pusztító robbanásban egyesülnek.

Idézés: Ezer kéz határa, sötétséget megérinteni képtelen tiszteletteljes kezek. A kék eget tükrözni képtelen száguldó kezek. Út, mely fényben sütkérezik, szél, mely feléleszti a parazsat, idő, mely a kettőt együtt megerősíti, ne habozzatok és engedelmeskedjetek az akaratomnak. Fénygolyók, nyolc test, kilenc tárgy, mennyei könyv, elveszett kincs, nagyszerű kerék, szürke erőd tornya. Tüzelés után célozz messze-messze, szóródj fényesen és tisztán.

Senjuu Kouten Taihou
96. Ittō Kasō (一刀火葬, Hamvasztó Penge) Egy égett végtagját katalízisként használva, egy hatalmas penge alakú tűzoszlopot tud megidézni a használó, ami rendkívül pusztító hatással bír.

Idézés: Ismeretlen

Ittou Kasou

Egyéb kidō-k
(Ebbe a kategóriába tartoznak azok a technikák, aminek nem tudni a számát vagy,
hogy az előző két csoportból melyikbe tartozik)
Név Leírás Kép
Hakufuku (白伏, Fehér Vakság) A célpont körül virágszirmok jelennek meg, majd ha a használó szemébe néz, az áldozat eszméletét veszti.

Idézés: Ismeretlen

Hakufuku
Jūgeki Byakurai (重撃白雷, Tüzes Fehér Villám) A Hadou #4 módosított, erősebb változata. Használatakor egy vöröslő villám távozik az ujjakból.

Idézés: Ismeretlen

Juugeki Byakurai
Inemuri (威眠, Kényszerített Szundikálás) Altatásra szolgáló technika. Végrehajtásához el kell húzni a célpont arca előtt a kezet, és az mély álomba szenderül.

Idézés: Ismeretlen

Inemuri
Keikatsu (啓活, Megsegített Győztes) [2] Alapvető gyógyító technika, amit elsősorban a 4. osztagosok használnak. A technika alkalmazása közben zöld fény veszi körbe a használó kezét, így tudhatjuk, hogy aktív a gyógyítás folyamatban van. Ezzel a technikával először a sérült lélekenergiáját pótoljuk ki és csak ezután kezd el a sérült lélekenergiája a használóéval rendbe hozni a sérült testén lévő egyszerűbb sebeket. Bonyolultabb sérülések gyógyítására is alkalmas, de azokhoz sokkal több időre van szüksége a használónak.

Idézés: Ismeretlen

Keikatsu-
Kūkanten’i (空間転位, Térbeli Elmozdítás) A technika használatával egy adott objektum vagy akár aktív kidou technika helyzetét lehet áthelyezni.

Idézés: Ismeretlen

Kuukanten’i
Jikanteishi (時間停止, Múlandó Pangás) Egy adott területen belül képes megállítani az idő múlását.

Idézés: Ismeretlen

Jikanteishi
Noren Mekuri (暖簾捲り, Függönyelhúzás) Amennyiben a használó felismeri, hogy egy illúzió hatása alatt áll, egyszerűen félrehúzhatja a hallucinációt, mint egy függönyt ennek a technikának a segítségével.

Idézés: Ismeretlen

Noren-Mekuri
Shibireyubi (しびれ指, Zsibbasztó Ujj) A használó az áldozat arca elé rakja az ujját, majd egy kis fehér energia fénylik fel. Az áldozat ennek következtében harcképtelen válik és a földre zuhan. Még eszméleténél van, de képtelen megmozdulni. Ez egy nagyon erős bakudou és nehéz is használni. Hátránya, hogy közel kell kerülni az áldozathoz, hogy használni tudjuk.

Idézés: Ismeretlen

Shibireyubi
Sentan Hakuja (千反白蛇, Ezer Csavarodó Fehér Kígyó) Egy fehér szövetdarab kezd el tekeredni egy kisebb területen belül a használó körül. A szövet később egyre szükülni kezd, majd egy fehér villanás kíséretében képes elteleportálni a használót és a körülötte lévőket.

Idézés: Ismeretlen

Sentan Hakuja
El Escudo (エル・エスクド, Eru Esukūdo; Pajzs) Különösebb koncentráció nélkül aktiválható falszerű kidoupajzs, mely legfeljebb gyengébb shikai-szintű támadásokat képes hatástalanítani.

Idézés: Ismeretlen

Shouheki
Hako Okuri (匣遺, Búcsúajándék) Narancssárga erőteret képező kidou, melyet egy objektum köré megidézve az teleportálható válik ahová csak a használó akarja.

Idézés: Ismeretlen

Hako Okuri
Goyōgai (五養蓋, Ötfalú Fenntartó Fedezék) Ötszögletű narancsszínű erőtér, mellyel stabilan lehet tartani egy súlyos sérült állapotát amíg segítség nem érkezik.

Idézés: Ismeretlen

Goyougai
Kikai no Jōmon (亀鎧の城門, Teknőspáncél Kapu) Olyan pajzs, mely kicsi méh-sejt szerkezetű hatszögekből épül fel. Ryubi no Jōmonnal, Koko no Jōmonnal és Hoyoku no Jōmonnal együtt alkotják a Shiji no Saimon technikát.

Idézés: Ismeretlen

Kikai no Jomon
Koko no Jōmon (虎咬の城門, Tigrisagyar Kapu) Egy vízimalom alakú pajzsot hoz létre, melynek belsejét ki lehet nyitni, lehetővé téve a pajzson keresztül való támadást. Ryubi no Jōmonnal, Kikai no Jōmonnal és Hoyoku no Jōmonnal együtt alkotják a Shiji no Saimon technikát.

Idézés: Ismeretlen

Koko no Jomon
Ryubi no Jōmon (竜尾の城門, Sárkányfarok Kapu) Több tucat hatalmas oszlopot idéz meg, mely elválasztja használóját ellenfelétől. Koko no Jōmonnal, Kikai no Jōmonnal és Hoyoku no Jōmonnal együtt alkotják a Shiji no Saimon technikát.

Idézés: Testvérek karöltve visszavonulnak a 8 nap távolságáért és még állnak; kék villám, fehér villám, fekete villám, piros villám; együtt süllyednek az óceánba megváltást keresve.

Ryubi no Jomon
Hoyoku no Jōmon (鳳翼の城門, Főnixszárny Kapu) Egy obeliszkből és számos pallóból álló lámpabúra szerű alakzatot hoz létre, mely egy madárfiókát betakaró szárnyra emlékeztet. Ryubi no Jōmonnal, Koko no Jōmonnal és Kikai no Jōmonnal együtt alkotják a Shiji no Saimon technikát.

Idézés: Ismeretlen

Hoyoku no Jomon
Shiji no Saimon (四獣の塞門, Négy Szörny Kapuja) Kikai no Jōmon, Koko no Jōmon, Ryubi no Jōmon és Hoyoku no Jōmon technikák kombinálásával hoz létre egy erős, téglalap-alakú, börtönszerű erőteret.

Idézés: Ismeretlen

Shiji no Saimon
Kyōmon (鏡門, Tükör Ajtó) Egy szobát elzár a külvilágtól, így oda nem lehet belépni. De belülről könnyen ki lehet jönni.

Idézés: Ismeretlen

Kyoumon
Millón Escudo (ミジョン・エスクド, Mijon Esukūdo; Millió Pajzs) Erőteljes pajzs, mely szabadon elhelyezhető a test bármely részén. Ha azt a testrészt támadás éri, a védelem aktiválódik és egy hatszögű pajzs formáját veszi fel. Akár bankai-szintű támadást is képes blokkolni.

Idézés: Ismeretlen

Rokkakabe
Fūsatsu Kakei (封殺火刑, Gyilkos Bűnbánó Tűzpecsét) A kidou bilincsszerű pecséteket hoz létre az áldozat tenyere felett, mely blokkolja a reiatsuáramlást. A célpontot végül a saját lélekenergiája söpri el a keletkező robbanásban. Nehéz feltűnés nélkül elhelyezni az ellenségen, emiatt célszerű egy másik kidouba beépíteni.

Idézés: Ismeretlen

Tejou
Yūeki Kodoku (有益孤独, Jótékony Magány) [3] Ezzel a magas szintű kidouval megakadályozható, hogy bárki vagy bármi behatoljon a használó fejébe. Kitűnő védelmet nyújt illúzió-alapú vagy az elmét és érzékeket támadó technikák ellen.

Idézés: Ismeretlen

Yuueki-Kodoku
Roppō Fūjin (六方封陣, Hexagon Pecsétformáció) Erős, zöld színű pajzskalitkát hoz létre a célpont körül, mely fogva tartja azt. Ereje egy 70-es bakudou környékén lehet.

Idézés: Ismeretlen

Kaidori
Standingu Obēshon (スタンディング・オベーション, Tapsvihar) Ezzel a kidouval a használó egy erőteret képez a célpont valamely testrészére, majd az erőteret eltávolítja a testről, benne a fogságba ejtett testrésszel.

Idézés: Ismeretlen

Standingu Obeeshon
Hachigyō Sōgai (八爻双崖, Nyolcpontú Ikerszirt) Olyan erőtér, mely a lefedett területet teljesen elzárja a külvilágtól, mintha nem is létezne. Ezt az erőteret shinigami kidou sem tudja áttörni.

Idézés: Ismeretlen

Hachigyou Sougai
Kongōbaku (金剛爆, Pusztító Robbanás) Vörös, gömbalakú energiatámadás, ereje hasonló a Soukatsuihoz.

Idézés: Ismeretlen

Kongoubaku
Gaki Rekkō (牙気裂光, Dühöngő Fényagyarak) Egy energiakarikát hoz létre, mely számos zöld sugárral támadja az ellenfelet.

Idézés: Ismeretlen

Gaki Rekkou
Hyōga Seiran (氷河晴嵐, Viharos Jégpermet) Nagy erejű jéghullám, megfagyasztja az áldozatot és környezetét is. Akár Menos Grandék ellen is hatásos lehet.

Idézés: Ismeretlen

Hyouga Seiran
Shisō Kekkai (四葬結界, Négyszögű Temető Börtön) Négy lándzsa segítségével a technika csapdába ejti a végtagokat. Az áldozat ezután a levegőbe emelkedik, és egy fekete, koporsószerű, láncokkal körbetekert doboz foglya lesz, melyet végül a négy lándzsa átszúr.

Idézés: Ismeretlen

Shisou Kekkai
Niji Shougai (虹障害, Szivárvány Akadály) [3] Egy láthatatlan erőtér, aminek szivárvány színét csak akkor látjuk, ha megérintjük. Ehhez a kidouhoz kézjelek is szükségesek, így gyorsabban létre lehet hozni, ha egy területet meg akarunk védeni a behatolóktól. Bár valamennyivel tovább tart, de ezzel a technikával az erőtéren belül lévő személyeket vagy objektumokat is el lehet rejteni a kíváncsi szemektől.

Idézés: Ismeretlen

Niji Shougai
Gokakusui (五角錐, Ötszögű Piramis) [3] Egy erőteljes ötszög alapú piramis formájú akadály, ami megvédi a benne tartózkodó(ka)t, de a használónak egy helyben kell maradnia a kidou közepén, hogy fenntartsa a védelmet.

Idézés: Ismeretlen

Gokakusui
Meiyu (明癒, Ragyogó Gyógyítás) [4] Ez a gyógyító technika lehetővé teszi öt sérült gyógyítását egyszerre egy kis területen belül.

Idézés: Ismeretlen

Shimoku (紫木, Lélekmérgezés) [4] A használónak egy célpontra kell koncentrálnia, akinek lábánál egy lila virágszerű növény bújik ki a földből, ami egy fajta gyengébb mérget áraszt magából. Miután megmérgezte célpontját a bőrén keresztül, elhervad és szépen lassan gyengíti a megmérgezett célpontot.

Idézés: Ismeretlen

Katsujumei (褐樹鳴) [4] Ennél a technikánál a használó körül pár méterre méregzöld virágszerű növények nőnek ki a földből, megmérgezve mindenkit a közelben, akinek nem sikerült elkerülnie.

Idézés: Ismeretlen

Sōeigeki (蒼霙撃, Kék Havas-eső Támadás) [4] Kis erejű jéghullám, ami valamennyire megfagyasztja a célpontot érintkezéskor.

Idézés: Ismeretlen

Shihyōsen (斯雹旋) [4] Jégpengék jelennek meg a levegőben a használó körül, amit a célpont(ok)ra tud küldeni.

Idézés: Ismeretlen

Kokkai (穀解) [4] Ezzel a technikával a használó képes másokon megszüntetni a bénulásos sérüléseket, ilyen például, ha valaki szervezetébe méreg kerül, vagy például, ha egy villám alapú technika miatt megbénul a teste. A technika alkalmazása alatt a használó keze sárga fényben izzik, míg véget nem ér a gyógyítás.

Idézés: Ismeretlen

Shikūka (至空華) [4] Magas szintű gyógyító technika a 4. osztagosok számára. A technika alkalmazása közben zöldes-sárgás fény veszi körbe a használó kezét, miközben a Keikatsuhoz hasonlóan, gyógyítja a beteget, de annál sokkal többet tesz. Szinte mindent meg tud gyógyítani, ami szintjének megfelelő, legyen az égési, fagyási sérülés vagy mérgezés. A legsúlyosabb sérülések gyógyítására is alkalmas lehet, ha elég időt rászánunk, de kisebb sérüléseket sokkal gyorsabban gyógyít, mint a Keikatsu.

Idézés: Ismeretlen

Bakudō (縛道, Ártalmatlanító módszer)
(Nagy terjedelmű kategória, ebbe tartoznak a Védekező, Kommunikációs, Kötöző,
Nyomkövető és Pecsételő technikák)
Sorszám # Japán Név Magyar Név Leírás
6. Urufu Renritsu Farkas Szövetség A használó farkasokat tud megidézni, ami leginkább nyomkövetésre jó, ha a célpont lélekenergiáját nem lehet megérezni.
7. Meimei Kamen Láthatatlan Álca A használó befolyásolja a róla visszaverődő fény mennyiségét, így láthatatlanná válhat a szem számára. Egyéb érzékek elől nem lehet vele elbújni, de így is ideális megfigyelő küldetéseken.
10. Reiryoku Kaifuku Energia Visszanyerés A használó képes ezzel a kidouval visszanyerni elhasznált reishijének egy részét. Csatában nem ajánlott használni, ugyanis percekig tarthat a felkészülés. Ugyan esetleges sérüléseket nem lehet vele gyógyítani, jól jön a technika akkor, ha komoly csata előtt áll valaki, és már rengeteg energiáját felemésztette. Némi meditációt igényel a kidou elmondása előtt. Tapasztaltabb kidou használók energiájuk nagy részét visszanyerhetik.
19. Dojō no Chinka Földsüllyedés Ennél a technikánál a használó a talajjal együtt egy pillanat alatt lesüllyed, miközben az ellenfél ott marad, ahol volt. Ezzel a "lebukással" ki lehetne kerülni az olyan támadásokat, amik elől vízszintes irányban vagy felfelé nem lehet kitérni (például lángcsóvák és társaik), illetve, ha nagy a süllyesztés, a technika alkalmas lehet az ellenfél "lepottyantására" a magasból. Hogy milyen mélyre/magasra süllyed a föld/repül az ellenfél, az a használó erejétől függ.
23. Tsuchinan Föld Akadály A technika alkalmazásakor a talajból kemény, földből álló kezek törnek fel és fogják meg az ellenfél bokáit. A technika sikerének nagyobb az esélye, ha talaj közelében van a célpontja.
25. Mahō Rippō Mágikus Kocka Egy apró négyzet alakú matrica jelenik meg a használó tenyerében. A feladata csak annyi, hogy megérintse bárhol az ellenfelét. Ha ez sikerül az áldozat egy apró áramütés jellegű fájdalmat fog érezni. A megérintett testrész előbb elkezd zsibbadni, végül a kidou lebénítja az adott végtagot.
27. Chinsei no Niwa Nyugalom Kertje Ez szinte az egyetlen olyan Kidou, mely sem támadásra, sem védekezésre nem összpontosít. A harc során mindenki kifárad, kimerül sőt megrémülhet az ellenfél erejétől. Viszont ez a technika kiküszöböli. Aktiválásakor úgymond önmagunkat helyezzük egy illúzióba, amint egy lélegzetelállító és tündöklő kertben ülünk. Szemeinket lassan becsukjuk és ezzel harmóniát keltve a lélek felfrissül. A kidou összesen 5 másodpercig tart, viszont a használónak akár 5 percet is jelenthet. Magas szinten akár másokat is meg lehet vele nyugtatni.
28. Shinkirō Káprázat Illúzió technika, aminek hatására a célpont elájul és a fejében először forgó leveleket lát, ami a technika kezdetét jelenti. Ezután pedig azt látja, amit a használó láttatni akar vele, legyen az, az egész családjának lemészárlása, vagy szerelme szívében egy katana. Hogy a technika sikeres legyen a használónak ismernie kell áldozatát, s valódi pszichológiai terrort alkalmazhasson, máskülönben az illúzió átláthatóvá válik, az áldozat pedig pillanatokon belül rájöhet, hogy illúzióval van dolga. Ha a célpont felismeri, hogy illúzió hatása alatt van, vagy jóval magasabb a reiatsuja vagy képzettsége a használóénál, esetleg illúzió megtörő technikát alkalmaz, akkor meg van rá az esélye, hogy kitörjön belőle. A technika fenntartásához folyamatos koncentrációra van szükség, így nem nagyon lehet közben más támadást alkalmazni.
29. Feiku Utánzat Illúzió technika, amely elhiteti az ellenféllel, hogy nem ott van ahol igazából. Összekeveri a körülötte lévő tárgyakat, vagy a területet. A használó akár képes lehet magáról is egy illúziót létrehozni elterelésnek, míg ő maga az illúzió rejtekében marad.
32. Toge Mizu Tate Tüskés Víz Burok Aki használja ezt a kidou-t a talajvízből kivonja a vizet és maga köré vonja és a külső vízrétegből hegyes tüskék állnak ki, ami nagyon erős védelem. A burok belsejében egy kevés levegő is zárul. Ez a védelem a kidouktól meg tudja védeni a használót, de egy erős shikainak vagy egy bankainak nem ellenfél.
34. Reiryoku Tensou Energia Átadás Minimum két felhasználó szükséges hozzá. Ezt nem szabad harcban használni, mivel pár perc kell ahhoz, hogy felkészüljenek vagy itt is kell egy rejtek. Amikor elkezdődik a folyamat akkor, mind két fél tehetetlen. A használó az energiájának 2/5-t adhatja át.
41. Anei Eirō Életfogytiglani Árnybörtön Megidézés után az áldozat egy sötét gömbben találja magát, ahol elveszti az érzékeit, nem lát és nem hall. Csak akkor tud kijutni ha az használója feloldja vagy ha nagyobb az áldozat lélekenergiája vagy reiatsu kezelése. Ennek megtörésére alkalmas technikákkal is ki lehet jutni. A hatás legfeljebb két körig tart.
49. Kuro Shitsui Sötét Kétségbeesés Megbénítja az áldozat öt érzékének egyikét. Küzdőtéren az áldozat maga döntheti el, melyik érzékszerve bénul le (vagy akár sorsolhatnak is). A hatás meghatározott körökön át tart. Azonban minél fontosabb érzékszerve bénul le, annál hamarabb szabadul a kidou fogságából. Látás - 1 kör, Hallás - 2 kör, Tapintás - 3 kör, Szaglás - 4 kör, Ízlelés - 5 kör.
50. Tenpi Napfény A használó kezéből a napnál is erősebb fény sugárzik ezzel elvakítva az ellenfelét nem jól használva a használóját is el tudja vakítani.
57. Tamashii no Nami Lélek Hullám Egy zavaró technika, ahol a használó az egyik kezébe gyűjti a lélekerejét, ami lángként körül öleli a tenyeret. Hogy hatásos legyen a technika, kell egy közvetlen találat az ellenfélre, aki az ütés után változó időtartamra, a felhasznált energiától függően, elveszti a koncentrációját, nehezen irányítja a lélekenergiáját, a lélekenergián alapuló támadásai gyengébbek lesznek vagy egyáltalán nem képes használni azokat egy időre.
59. Kōnoroi Ellenvarázs Egy kellően képzett halálisten nem csak megkötések teremtésére használhatja a bakudout, hanem ezek megszüntetésére is; erre való ez a technika. A segítségével a használó szétoszlathat különböző reiatsu-irányításon alapuló technikákat, természetesen a maga korlátain belül: ezeknek az ereje nem lehet nagyobb a használó kidou képzettségének felénél, továbbá a szétoszlatásuk energiaköltsége egyenesen arányos a beléjük fektetett lélekenergiával.
65. Toransu Samenkyō Háromoldalú Átalakító Tükör A használót hátulról egy három oldalú tükör veszi körül, ami a támadást elnyelhető lélekenergiává alakítja és a használó felé továbbítja. Hátránya viszont, hogy csak a lélekenergiával rendelkező támadásokat tudja átalakítani, és az átalakításra az energia egy része elhasználódik (a használó gyakorlottságától függ: egy magas szintű shinigami majdnem az egész energiát fel tudja használni).
67. Satsu Mizu Eirō Gyilkos Vízbörtön Az ellenfél alatt víz jelenik meg. Ezek után a víz felemelkedik, és négy falat alkot, ezáltal csapdába ejtve az ellenséget. A négy fal tulajdonképpen magas nyomású víz, amik ráadásként egyre inkább közelítenek a célpont felé. A tér így egyre kisebb lesz. Megfelelő gyorsasággal (minimum 15-ös helyváltoztató képesség), minél hamarabb érdemes kitérni belőle. Kisebb helyváltoztató képességgel is ki lehet törni, azonban ebben az esetben a magas nyomású víz már sérülést okozhat az ellenfélben.
78. Riku Burakkuho Föld Börtön A használó magas földfalat emel, ami elválasztja az ellenséget tőle, vagy egy területről. A fal kizárólag egyenes lehet, arra pedig tökéletes, ha a célpontot meg akarja akadályozni abban, hogy eljusson valahová. Így ugyanis annak vagy hosszú kerülőutat kell tennie, vagy meg kell másznia a falat, vagy pedig meg kell próbálnia lerombolni azt.

Hadō (破道, Pusztító módszer)
(Ebbe a kategóriába tartoznak a támadó technikák)
Sorszám # Japán Név Magyar Név Leírás
17. Hebi no Ummei Kígyó Végzete A támadó kezéből indák szabadulnak el, amik körbetekerik az ellenséget és szétroppantják azt.
44. Kokutan Kō Fekete Kéz Hakuda közben ajánlott használni ezt a módszert. A kezekbe kell összpontosítani a lélekenergiát, majd a kezek elkezdenek feketén lángolni. A használója nem érez fájdalmat, de akihez hozzá ér az igen.
45. Kohaku Kōtetsu Lélek Pengék A használó kezébe gyűjti a lélekenergiáját, ami elkezd világítani, majd amikor már eleget gyűjtött ellövi és több tucat penge kezd el az ellenség felé szállni.
50. Rei no Kuron Lélekklón A használója klónokat hozhat magából létre, amik ugyan rendelkeznek az eredeti minden képességeivel, de nem olyan erősek. Minél több klónt hoz létre, annál gyengébbek lesznek, egy klón esetén a másolat ereje harmada lesz az eredetiének, kettő vagy annál több klón esetén viszont a használó erejének fele oszlik szét egyenlően a klónok között. A klónok ugyan rendelkeznek a használó képességeivel, de kardjuk nem képes shikaiba váltani! Egyetlen módja, ha az eredeti zanpakutout kapják a kezükbe, bankaira viszont még így sem képesek!
65. Aka Kō Vörös Kéz A név kimondása után a shinigami kezein két egymást keresztező vörös kard tetoválás jelenik meg. Ahol a kezeikkel megérintik ellenfelüket, olyan mintha karddal tették volna és vágások keletkeznek rajtuk.
66. Yaiba Arashi Penge Vihar A név kimondása után a shinigami tenyeréből apró, újhold alakú lélekenergiapengék "reppenek ki" az ellenfél felé. A cél elérése után a pengék nem külső sérüléseket okoznak, hanem belsőket. A megtámadott egy rövid ideig észre sem veszi a sérülést, majd fokozott fájdalom lép fel.
67. Rakurai Tama Villám Gömb Lélekenergiát kell gyűjteni a kézbe, aminek hatására egy szikrázó, elektromos gömb jelenik meg. Ezt a gömböt közel harcra lehet használni. Ha a használó kellő lélekenergiát használ, fel halálos is lehet.
77. Tenjin no Kenbu, Zenhansha Mennyei Isten Kardtánca, Teljes Tükröződés Az ellenfél támadása közben kántálva visszatükrözi a támadást az ellenfélre, lélekenergia kardok formájában, amik az ellenfél testébe hatolnak. A sebzés az eredeti támadás felével egyenlő. Legfeljebb 18 pont erősségű technikákat lehet visszatükrözni.
93. Sangai Korihuno Pusztítás Fekete Tüze A használónak az ellenfelére kell mutatni. Nagyon erős koncentráció kell és hatalmas szellemi energia. Ha sikerült létre hozni a fekete tüzet, akkor a fekete tűz bármit képes elpusztítani. Viszont ha nincs meg a kellő szellemi energia, akkor a fekete tűz a használóval fog végezni.
95. Kuro Shikyo Fekete Halál Egy hosszú fekete energiacsóva hagyja el a támadó kezét. Az ellenséget körbezárja és egy szabályos fekete kör jelenik meg körülötte. A körben energianyalábok százai támadnak áldozatára, végül a kör szétrobbantja magát. A robbanás előtt vákuum keletkezik, ezzel az alacsonyabb lélekenergiájú lelkek elpusztulnak egy bizonyos hatótávolságon belül.

Használók[]

Kidou mesterek[]

A képzettség mesterei nem csak rendkívül sok kidout ismernek, hanem kidou messze túlszárnyalják a gyakorlott használókét. A kidouk kombinálásának már csak képzeletük szab határt és akár már néma használattal is gyakorolhatják kidouikat, ezáltal könnyebben megtévesztve ellenfeleiket. Viszont egy hátulütője is van ennek, kidouik ereje nagyban lecsökken, viszont még így is eléri egy képzett használó szintjét.
Képzettség minimuma: 20 pont


Gyakorlott kidou használók[]

A gyakorlott használók már sokkal több kidout képesek alkalmazni, és amit nem is tudnak használni, azt is fel tudják ismerni. Képesek utóidézéssel előhívni az idézés nélkül elsütött kidou teljes erejét és már kombinációval is meg tudnak próbálkozni.
Képzettség minimuma: 11 pont


Képzett kidou használók[]

A képzett használók már ismernek jó néhány kidout, amit megfelelően tudnak használni. Képesek az idézés kihagyásával is létrehozni egy normál erősségű kidout, vagy ha mégis idézéshez folyamodna, össze tud fűzni két idézést, hogy időt spóroljon vele.
Képzettség minimuma: 6 pont


Referencia[]

  1. 1,0 1,1 1,2 1,3 1,4 1,5 1,6 A magyar szinkronban használt név
  2. Bleach: The 3rd Phantomban elnevezett technika
  3. 3,0 3,1 3,2 Saját, általunk kitalált név
  4. 4,0 4,1 4,2 4,3 4,4 4,5 4,6 Bleach: The 3rd Phantom technika

Navigáció[]

Advertisement