Forum:Érdekek (Hanazo, Yuuken)

Forums: Index > Soul Society > Érdekek (Hanazo, Yuuken)

HELYSZÍN: A Shihouin-birtok

Tamachi Hanazo: *A Nap utolsó sugarai vonulnak végig Seireitei utcáin, ahogy könnyed léptekkel, kezében egy nagyobbacska kosárral érkezett a birtokhoz. Egy pillanatig sem gondolta, hogy csak úgy beengedik majd, éppen ezért tartotta a legjobb alibit a kezében. Az elé lépő őröknek hosszas magyarázásba kezdett Ryouichi~kunról, a hőstettéről, és a kezében tartott ajándékról, holott pontosan tudta, a fiatal férfi a birtok közelében sem tartózkodik, de a célja is egészen más volt. Amint felfedezte a szőke üstököt nem messze, azzal szinte egy időben vesztette el egyensúlyát, ki tudja miben, és vészesen megingott. Arcára kétségbeesés ült ki, ahogy kezéből kicsúszni látszott a kosár, és velőt rázóan kiáltott fel, mintha csak ezzel megállíthatná az időt.*
- Ne, az ajándék!

Shihouin Yuuken: Könnyed mozdulattal tolta félre a rizspapír ajtót, amin keresztül a hátsó udvarba juthatott. Legalább száz éve vált mindennapos tevékenységévé a kertben való sétálgatás minden étkezést követően, ezzel tartotta úgymond formában önmagát, miközben az edzések egyre inkább elmaradoztak, s átadták helyüket a politikai csatározásoknak. Nem bánta ezt különösebben, azonban a közelmúlt eseményei rádöbbentették, hogy mennyire elpuhult egy évszázad alatt. Karjait háta mögött összekulcsolva, egyenes háttal, szinte már-már mereven lépkedett a murvával leburkolt csapáson, amikor hirtelen egy ismeretlen hang ütötte meg a fülét. Úgy gondolta, nem foglalkozik vele különösebben, majd a testőrök elintézik, ám valamiért mégis a főkapu irányába kormányozta lépéseit. Első pillantásra ismeretlennek tűnt számára a nő, ahogy másodjára is. Ettől függetlenül, amikor megbotlott, gyors villámtánccal szökkent közelebb és az egyik bambán mélázó őrt félrelökve kapta el a csomagot, azután a lányt is.
- Vigyázzon hová lép, kedvesem, könnyen eltörheti a bokáját! - szólalt meg negédes hangon, mialatt egy intéssel elküldte a feleslegesen strázsáló naplopókat. - Megosztaná Velem érkezésének okát?

Tamachi Hanazo: *Könnyedén hullott a férfi karjaiba, aztán zavartan pillantott fel rá, kissé el is pirult. Megkapaszkodott a vállában, és törékeny alakját ismét állóhelyzetbe tornázta, laza ruhája eközben bepillantást engedett hófehér bőrére, amiből több látszott, mint illett volna. A tökéletesen végrehajtott koreográfián már majdnem elmosolyodott, azonban figyelmeztette magát, hogy még koránt sincs vége. Felegyenesedve, mintha megégette volna magát, úgy kapta el a kezét, lesütötte tekintetét, és még inkább zavar tükröződött arcáról*
- Elnézést kérek a kellemetlenségért, csupán Ryouichi~kunnak hoztam ajándékot. - *Hangja nem remegett meg, és ismét a férfira nézett, ezúttal kedves mosollyal az arcán.* - Tudja néhány napja megvédett egy csapat erőszakos Juuichibantaistól, és szerettem volna kimutatni a hálámat.
*A füle mögé simított egy rakoncátlan tincset, és így ismét teljesen tökéletesen festett, annak ellenére is, hogy az imént majdnem elesett. Halovány bőrén még mindig jól látszottak a zavar jelei, de meg sem próbálta leplezni azt, pontosan az volt a célja, hogy a férfi jól láthassa, milyen hatással is van rá.*
- Ó, bocsásson meg, majdnem elfeledkeztem bemutatkozni! - *Hajolt meg szinte rémülten, s mivel elég közel volt hozzá a férfi, haja annak csak néhány centiméterre az arcától hullott alá, jól érezhetően virágillatot húzva magával.* - Tamachi Hanazo vagyok, a Rokubantai Sansekije.

Shihouin Yuuken: Vékony szemöldöke alig észrevehetően emelkedett meg, miközben futó pillantást vetett a nő lenge ruházata alatt megbúvó területekre. Természetesen nem legeltette rajta a szemét, reakciója is inkább annak szólt, hogy az ismeretlen egyszerűen megtámaszkodott rajta, mintha valamiféle inas lenne. Értetlenül döntötte oldalra a fejét kissé, miközben ama értelmetlen feltételezés kezdet formálódni a fejében, mely szerint a látogató nem tudja kicsoda is Ő pontosan. A történetet hallva elégedetten mormogással konstatálta, unokatestvére megint fittyet hányva a biztonságra, egyedül kószál a városban, holott testőrök tucatjai leshetnék minden kívánságát, s vigyázhatnák lépteit.
- Nos, ez valóban Rá vall, igazán... khm... hősies! - néhány másodpercig gondolkodnia kellett az ostoba szinonimáján, ám végül sikeresen kivágta magát. - Kegyed jobban teszi, ha nem járkál egyedül, sajnálatos módon a halálistenség nem párosul minden esetben a normák betartásával. Sajnos el kell szomorítsam, unokafivérem jelenleg nem tartózkodik a birtokon, szeretne hagyni számára valamiféle üzenetet?
Vonásai az udvarias érdeklődés álarcába rendeződtek, habár valójában egyáltalán nem érdekelte, hogy a fiú legújabb barátnője mit is szeretne. A meghajlást egy aprócska biccentéssel viszonozta, orrában érezte a lány samponjának virágos illatát.
- Örvendek, Hanazo-chan! A nevem Shihouin Yuuken, a ház XXIII. vezetője, a Nibantai nyugalmazott sansekije vagyok.

Tamachi Hanazo: *Magában nem hősiesnek nevezte volna az ifjú shinigami tettét, hanem hősködésnek, ami fiatalságával, és hevességével magyarázható, de pont ezek miatt könnyedén manipulálható. Valószínűleg nem ő az első, és szinte bizonyosan nem is az utolsó, aki kihasználta ezeket a rendkívül "hasznos" tulajdonságokat. Azt azonban jól tudta, hogy az idősebb Shihouinnal közel sem lesz ilyen könnyű dolga, de felkészült, nagyon is.*
- Sajnálatos módon kénytelen vagyok, nekem nincs olyan szerencsém, hogy önhöz hasonló felelősségteljes, és óvó rokonom legyen. - *Kedves mosollyal pillantott fel rá, mint aki valóban így gondolja.* - Csupán az ajándékot hagynám itt, és köszönöm neki.
*Valószínűnek tartja, hogy a férfi azt feltételezi, hogy több köze is van Ryouichi~kunhoz, ám ez egyelőre nem zavaró, és a tervét sem húzza keresztül. Olyannak ismerte meg az elmondottak alapján a család jelenlegi fejét, aki megkapja, amit akar, és ebben senki, és semmi nem akadályozhatja meg. Márpedig ő rá fogja venni, hogy akarja, ez nem is kérdéses.*
- A híre megelőzte, jól tudom kicsoda ön, és szerencsésnek mondhatom magam, hogy személyesen is megismerhetem. - *Pirult el ismét, akár egy bakfis, aki az első szerelmével beszél, közben pedig csillogó szemekkel figyelte a férfit, félreérthetetlen csodálattal. Ez minden bizonnyal megteszi a hatását, elvégre jobban nem is simogathatta volna meg a férfi hiúságát*

Shihouin Yuuken: Önkénytelenül is elmosolyodott a hízelgést hallva, habár napjában többször is találkozott hasonlóan mézes-mázos szavakat sugdosó talpnyalókkal a nemesi körökben, akik ily' módon igyekeztek úgymond bizalmi helyet szerezni a főnemes körében. Igazán sajnálatosnak volt mondható a tény azonban, mely szerint Yuuken egyáltalán nem rendelkezett ilyennel, saját magán kívül egyetlen élő lélekben sem bízott meg, száz év távlatában is eléggé elevenen élt benne az emlék, ahogy egyetlen sarja fiatalságából adódó bolondságában szó nélkül hitt egy csalfa asszony szavának. Vele természetesen ez sosem fordulhatott elő, még ifjonti korában sem!
- Ryouichi-chan minden bizonnyal értékelni fogja a kedvességét! - bólintott aprót, aztán kettőt tapsolt, minek következtében egy szolgáló ugrott elő, hogy átvegye az ajándékot. A klán vezetője semmit nem vett át saját kezével, ódzkodott az ilyesmitől. Hátat fordított, aztán némi töprengést követően visszafordult. - Jöjjön, sétáljunk egyet a kertben! Eközben elmesélheti, hogy pontosan hol is érte az atrocitás...
Normál esetben egy efféle felajánlás betudható holmiféle hirtelen jött hóbortnak, azonban a Shihouinok vezére gyűlölte a spontaneitást. Volt valami a nőben, ami felkeltette a figyelmét, s ebben származása egyáltalán nem játszott közre. Ismerte a Tamachik drámai történetét, valójában mindenki tudott róla, aki nem volt teljesen vak, hiszen egyik pillanatról a másikra rombolták porig a családi palotát. Kimért léptekkel indult el, így amennyiben Hanazo úgy dönt, követheti és könnyen becsatlakozhat mellé.

Tamachi Hanazo: *A férfi mosolyát nem könyvelte el egyértelmű győzelemnek, elvégre sosem tudhatta, hogy ez pontosan mit is jelent, ellentétben unokaöccsével. Nem is bánta azonban, hogy nincs teljesen tisztában a férfi minden gondolatával, hiszen a könnyen szerzett dolgokban nincs kihívás, és csak a még ravaszabb ellenfelekkel élvezetes igazán a játszma, amikor van veszíteni valója. Shihouin Yuukennel szemben pedig több is van, mint azt bárki feltételezné, bár szerencsére nem ellenfelek, csupán játékostársak, amiről persze a férfi még nem tud, de jól is van ez így. Átadta az érkezőnek a csomagot, és csak remélte, hogy az ifjabb Shihouin nem érti majd félre, bár őt könnyedén képes leszerelni, így még az sem jelentette nagyobb gondot, de azért örült volna, ha erre nem kellene energiát szentelnie.*
- Köszönöm, szívesen tartanék önnel! *Indult lelkesen a férfi után, majd mikor mellé ért, felvette a tempóját, és jó alaposan körbenézett.* - Tudja, csak a városban sétáltam, szerettem volna egy új teáskészletet vásárolni, éppen ezért a boltokat figyeltem, és nem magam elé. Sajnálatos módon nekiütköztem egy kicsit egy tisztnek, de nem volt számára elég, hogy bocsánatot kértem… *Kicsit megremegett a hangja, mintha csak megijedt volna.* - Nagyon megrémültem, mert olyan dolgokat mondott, amiket még kiejtenem sem illendő, de akkor közbelépett Ryouichi-kun, így nem bánthattak. *Felmosolygott a férfira.* - Nagyon kedves fiú, bár egy kicsit hirtelen. *Elgondolkozó arcot vágott, nem véletlen nevezte fiúnak Ryouichi-kunt, annak ellenére, hogy nála minden bizonnyal idősebb volt, s remélte hogy Yuuken is érzékeli ezt az okot. Haladtában megérintett egy növényt* - Csodálatos ez a kert és a birtok, bizonyára nagyon büszke rá!

Shihouin Yuuken: Határozott biccentéssel jelezte, hogy megértette a történetet, s valóban rá kellett ismernie unokafivére hősszerelmes megnyilvánulására, ami akár balul is elsülhetett volna, amennyiben a kötekedők nem tántoríthatóak el ily' könnyedén céljuktól. A Juuichibantai sosem az előzékenységről volt híres, ettől függetlenül a szőke férfi arcán valami megbotránkozásféle suhant keresztül, habár valójában egyetlen másodpercig sem tartotta meglepőnek a történteket. Véletlenek persze léteztek, tudvalevőnek számított, azonban Yuuken egyáltalán nem hitt ebben. Fontos minden lépést kellően megfontolni, máskülönben akár szakadékba is rohanhat az ember, s sajnálatos módon azt kénytelen volt elismerni, Ryouichi-chan könnyedén ugrott volna fejest bármilyen mélységbe ezen eszmefuttatás alapján. A dicséretet hallva ő is körbepillantott, kedvtelve nézegette a Shiranui-ház munkájának gyümölcsét.
- Valóban szemet gyönyörködtető, szegény megboldogult feleségem szerette mindennél jobban a virágokat... - jegyezte meg elmélázva, mintha kissé elmerült volna a múlt árnyai között. - Naphosszat képes volt idekint sétálni, a kedvencei a rózsák voltak, ha jobban megnézi ott jobb oldalt, láthatja is őket. A saját kezével gondozta azt a kis ágyást, természetesen mostanában kizárólag a kertészek dolgoznak idekint. Mindazonáltal nem feledkeztem el erről a kedves szokásról, ezért sétálgatok magam is előszeretettel idekint. Megnyugtató, nemde?
Habár hangja némileg tompának hangzik, hogyha Hanazo véletlenül úgy gondolná, sebezhető emiatt, már el is érte volna a hatását. Nem sokat tudott a mellette haladó nőről, szinte semmit, ellenben az elmesélt eseménysorozat túlságosan egyszerűnek tűnt. Ámbár a gyengébbik nemhez tartozott, ettől függetlenül ugyanolyan katonai képzésben részesült, mint ahogy támadói, ebből kifolyólag valószínűleg nem esett volna nehezére megvédenie magát, főleg, ha tiszti rangot tölt be az osztagában. Egészséges gyanakvással fogadott mindenkit, aki betért hozzá, elég ellenséget gyűjtött fél évezred alatt, egy kezén meg sem tudta számolni ellenlábasait. Nem léptek ellene nyíltan, ahhoz túlzottan megerősödött a klán, a Negyvenhatok Tanácsa minden bizonnyal felkoncolt volna bárkit, ha bántódás éri legfőbb támogatóiknak egyikét. Nem tudta mi Tamachi érkezésének valós oka, ám eldöntötte, kideríti.
- Nem is tudtam, hogy Manazzo-sannak lánya is született... Kegyedet talán elrejtették a figyelő szemek elől? :)

Tamachi Hanazo: *Kicsit zavarodottnak tűnt, ahogy a férfi az elhunyt feleségéről beszélt, bár addig inkább magát Yuukent figyelte, mintsem a virágokat. S bár a hangja úgy tűnt az emlékek feltódulására kicsit másként csengett, az arcvonásai nem árulkodtak semmi esendőségről, vagy bánatról. Mielőtt azonban rajtakapták volna, inkább a virágoknak szentelte a figyelmét. Sosem gondolta volna, hogy egyszer a nagyanyjától tanultak valóban hasznosak lesznek, ám most úgy tűnt, mégis képes a maga javára fordítani, az eltékozoltnak vélt időt.*
- Megértem, igazán gyönyörűek ezek a rózsák. Sokan azt feltételezik, hogy a rózsa mindenekfelett a szerelmet jelképezik, ám minden árnyalatnak más és más jelentése van virágnyelven. *Halványan elmosolyodott, majd folytatta.* - Annak a sötét bordónak például, amit a néhai felesége olyan előszeretettel gondozott, a jelentése gyász és végtelen bánat. Érdekes, hogy pont ezt választotta, nem de bár? Lehet persze, hogy egyáltalán nem ismerte a jelentését… *Kicsit fel is nevetett, mintha valóban elgondolkozott volna eme eshetőségen, azonban szemét végig a férfin tartotta, és annak minden rezdülésére figyelt, egyetlen apró változás sem kerülhette el a figyelmét.* - Én jobban szeretem a kardvirágot, mert annak a jelentése az erő, pompa és gyönyörűség, ráadásul a viszontagságok között nyílnak a legszebb virágai. Régen azért kötötték a mennyasszonyi csokorba, hogy az elsőszülött fiú legyen… de jaj, sokat fecsegek, és csak untatom a virágokkal! *Kapja ijedten a szája elé a kezét, mintha csak ezzel visszafojthatná a már elhangzottakat.
Néhány percig csendesen lépdelt csupán Yuuken mellett, és próbálta kifürkészni a vonásait, jól tudta, hogy megjegyzéseinek valamit el kellett indítania benne, de ennek látható jeleit kereste. Persze kívülről úgy tűnt, mintha csak zavarban lenne, mert túl sokat beszélt. A személyes kérdés nem volt meglepő, igazából főként ilyesmire számított a virágok helyett, de az egy felkínált bónuszütés volt a szögre, nem szabadott kihagyni, egy játszmában a nem várt dolgok hozzák a legnagyobb áttöréseket.*
- Ha ez megnyugtatja, nem az ön forrásaiban van a hiba. Ő maga sem tudott a létezésemről… *Kicsit megremegett a hangja, mintha elfojtana valamit.* - Igen, mondhatjuk úgy is, hogy elrejtettek, ám inkább a gyilkos szándék, mint a szemek elől… *Nem fűzött hozzá magyarázatot, elvégre arra várt, hogy a férfi kérdezzen, mert ebből sokkal több mindent fog megtudni róla, mint azt sejtené.*

Shihouin Yuuken: Az udvarias érdeklődés kifejezése tükröződött az arcán, amely ugyan egyrészt csak az etikettben előírtakat szolgálta, másrészt pedig valóban új információkat tudott meg, amiknek gyakorlati jelentősége ugyan nem sok volt, mindazonáltal minél több dologhoz ért valaki, annál sikeresebb lehet az életben. Halk hümmentéssel vette tudomásul a sötétbordó szín jelentését, s habár nem lehetett biztos abban, hogy elhunyt felesége is tisztában volt-e az úgynevezett virágnyelvvel, az ezáltal közvetített érzések messzemenően megfeleltek a valóságnak. Kapcsolatuk létrejötte egyáltalán nem volt lányregénybe illő, az ifjú Shihouin kiirtotta arájának egész családját és a legközelebbi barátok közül is áldozatul eshettek páran a Véres Köszöntőként elhíresült tömegszerencsétlenségnek. Mikoton és a testőrség tagjain kívül senki sem tudta az igazságot a történtekkel kapcsolatban, Yuuken erre különös gondot fordított, minden esetleges szemtanút kíméletlenül elhallgattatott vagy éppen pénzzel elérte hallgatásukat. Gyermekkorától kezdve mindig megfizette tartozásait, így az árulás olyasfajta következményeket vonhatott maga után, amibe a gyengébb gyomrúak jobb, ha bele sem gondolnak.
- Nincs ezen mit csodálni, szomorú tragédiák történtek az életében, egyszülött fiának felnevelkedését sem láthatta sajnos. - fásult sóhajtás tört fel a mellkasából, arcán a fájdalom remekül kivitelezett álarca sejlett fel. - Tenzin csodás férfiú volt, leginkább ahhoz a kardvirághoz tudnám hasonlítani, ami kegyed kedvence. Erős volt, s anyja nyílt természetét örökölte, ami sajnálatos módon a vesztét is okozta. Idővel persze megtanulja az ember, hogy egy pár kebel nem mindig rejt kizárólag kéjt, tőr is lapulhat közöttük. Nem zavar, meséljen még, nem sok jókedv lapul ezen a birtokon!
Unokafivéréhez hasonlóan gyermeke is könnyedén engedett a csábításnak, elhitte a mézes-mázos szavakat, amiket csalfa ajkak suttogtak fülükbe. A szőke shinigami ellenben nem ilyen volt, az első gyilkossága óta, melyet még gyerekként követett el, sosem bízott senkiben, csakis kizárólag önmagában. Természetes ellenszenv és gőg lengte körül, arroganciából szőtt pajzsán fennakadt minden, megsérteni nemigen lehetett semmivel. Apja gyengekezű vezető volt, akit megvetettek és kinevettek a háta mögött, azonban a Nibantai egykori sansekije tett róla, miszerint irányítása alatt féljék a család nevét. Talán normál körülmények között meglepőnek találta volna a nő szavait, azonban a pletykák, amik a Tamachi-ház előző vezetőjének halála után terjengtek, s melyek szerint saját fia vetett véget Manazzo életének, nos, már nem lepődött meg semmin velük kapcsolatban. Habár gátlástalanság tekintetében nem maradt el Yuuken sem a Mukenben őrzött bűnözők némelyikétől, mégsem okozott volna kárt egyetlen rokonában sem, lévén a vér tisztaságánál semmi se volt fontosabb számára. Viszont példának okáért egy beházasodott személlyel kíméletlenül elbánna, amennyiben az akadályozza terveit.
- Miféle szörnyeteg lenne képes ártani egy újszülött leánygyermeknek?! - tette fel hüledezve a kérdést, azt ellenben már csak magában tette hozzá, miszerint fiúgyermek esetén egy ellenséges klán megtörésének érdekében maga sem rettenne vissza ilyen módszerektől.