FANDOM


Keganin Tombo (怪我人 蜻蛉; magyarul Sérült Szitakötő) Mizushima Hanabi szél típusú lélekölő kardjának szelleme. Jelen pillanatban a Shikai a legmagasabb szint, amit képes elérni.

Kinézet Szerkesztés

Tomboshini

Ember alakban egy magas, körülbelül 190 cm magas férfi, közepesen sok izomzattal és vékony testalkattal. Uralkodó színe a lila. Ebben a színben pompázik válláig érő haja, melynek egy részét magasan, copfba fogva hordja. Szeme szintén lilának mondható, ám ez egyes megvilágításokban már-már kéknek látszik. Talán már nem lepek meg azzal senkit, ha azt mondom, hogy bőrének szintén van egy halovány lilás beütése. Azonban a rajta uralkodó szín a legjellegzetesebb tulajdonsága, hanem a bal kezén lévő, válltól egészen az újak végéig tartó kötés, melynek eredet ismeretlen, ha Hanabi kérdezi, akkor Tombo nem mesél róla. Hanabinak azonban van egy elmélete, miszerint ez azzal lehet összefüggésben, hogy annak idején a bal vállán keresztül jutott a méreg a testébe. Sajnos ez a kötés azonban nem csak dísz, Tombonak jól láthatóan problémái vannak ezzel a végtagjával, többek között az, hogy alig tudja megemelni.

Szellem alakban szinte soha sem mutatkozik, Hanabi talán, ha egyszer látta az elmúlt évek folyamán, akkor azonban egy lila színben pompázó szitakötő, mely se nem nagyobb, se nem kisebb, mint természetben élő példányok.

Jellem Szerkesztés

Megfontol és megértő. Sosem erőltet rá semmit Hanabira, még akkor sem, ha az adott dolog fáj neki. Mindig igyekszik meghallgatni a lányt és tanácsot adni neki, azonban a fejébe sosem mászik be, egyszerűen nem látja az értelmét, ha mégis így tenne, akkor ez különös vészhelyzetre utalna. Néha, már-már túl kedvesnek és nyugodtnak is tűnhet, talán azt hihetnénk, hogy más érzelmei nincsenek, de ez nem igaz. Nagyon sokszor szomorú és csalódott, csak ezt igyekszik nem kimutatni, hogy ne bántsa meg vele használóját, mert tudja, hogy a lány állapota miatt nem tudja használni egyik támadó képességét. A másikra meg igyekszik inkább nem gondolni, vagy beszélni róla. Ott is megérti az okokat, bár elfogadni azt nem mindig képes.

Belsővilág Szerkesztés

Belsővilág

Tombo élőhelye egy hatalmas, végeláthatatlan zöld mező, ami tele van mindenféle színes virággal és gyógynövénnyel, a levegőben pedig szitakötők szálldogálnak. A végeláthatatlan térben folyton finom, nyári szellőt lehet érezni, mely se nem meleg, se nem hideg, pont kellemesen hűsítő, amilyenre az embernek egy fáradt nap után szüksége van. Ha pedig felnézünk az égre, akkor azt vélhetjük felfedezni, hogy az kristálytiszta, csak fehér, bárányfelhőket lehet rajta felfedezni, melyek különféle formákat vesznek fel.

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.