| |
| Kanji | 血液日暮れ |
| Született | 1463.04.01 |
| Kor | 548 |
| Faj | Fullbringer |
| Nem | férfi |
| Magasság | 170 cm |
| Súly | 62 kg |
| Hajszín | barna |
| Szemszín | barna |
| Bőrszín | fehér |
| Vércsoport | 0 |
| Különleges ismertetőjegyek | fehér orvosi köpeny |
| Hovatartozás | Emberek Világa, Xcution |
| Foglalkozás | patológus sorozatgyilkos |
| Családi állapot | egyedülálló |
| Képesség | Izanagi |
Ketsueki Higure (血液日暮れ, nyugaton Higure Ketsueki ) Karakura városának jelenlegi egyetlen patológusa, különleges képeségekkel megáldott ember. Alvilági berkekben csak Holdgyilkosként emlegetik, fejére magas vérdíjat tűztek ki.
Megjelenés[]
170 cm magas, nem túl sportos alkatú, harmincas évei elején járó férfi. Arcát elmaradhatatlan borosta fedi, szája szegletében pedig mindig valami olcsó dohányáru lengedez. Öltözködése követi a kor normáit, azonban nem mondható, hogy különösebben odafigyel megjelenésére. Általában papucsban mászkál, farmert és hosszú ujjú pólókat szokott viselni. Foglalkozásának köszönhetően leginkább egy viseltes, fehér köpeny is hozzátartozik megjelenéséhez, amitől nem szeret megválni, egyfajta kabalává vált számára. Haja barna, kócos, szemei ugyanebben a színben pompáznak. Íriszeiben hosszú élet bölcsessége látszik, valamint egy megfoghatatlan csillogás, mely óvatosságra inti azt, ki Vele kerül szembe. Nyakában vékony ezüstláncon egy keresztet hord, néha sztetoszkóp is fellelhető Nála. Bal combján egy szörnyű sérülés hege látszik, emiatt kell gyógyszert is szednie.
Holdgyilkos
Személyazonosságának védelme érdekében egy különleges maszkot visel, amely leginkább egy viktoriánus korban élhetett férfi arcvonásait másolja. Ha vadászni indul, különösen elegánsan öltözködik, rejtett szobája tele van drágábbnál drágább öltönyökkel, azonban csak egyetlen szín dominál, ez pedig a fekete. Régi stílusú utazóköpenyt szokott e fölé borítani, valamint egy parókát és kalapot is visel.
Személyiség[]
Első pillantásra végtelenül szánalmas ember benyomását kelti, hiszen nincs felesége, se gyermeke, ráadásul idejének nagy részét halottak között tölti. Kissé szétszórtnak és szerencsétlennek látszik, azonban ez csak a felszín. A valódi Higure számító, kegyetlen alkat, aki mindent és mindenkit kihasznál, ha érdekei úgy kívánják. Nincs különösebb célja az életben, csak élvezni akarja azt, s minél nagyobb hírnevet szerezni magának az alvilágban. Brutális gyilkosságairól híres, azonban eddig egyetlen rendfenntartó szerv sem volt képes a nyomára bukkanni. Rendőri berkekben csak „Holdgyilkosként” emlegetik, mivel minden áldozatának homlokából egy apró, félholdalakú bőrdarabot metsz ki. Nikotin- és fájdalomcsillapító-függő eme két szer hiányában ingerülté válik, s máris felszínre tör valódi személyisége. Lankadó koncentráció mellett néha biceg, ilyenkor képtelen uralkodni ama bizonyos seb okozta kínon.
Története[]
A Hold ezüstös fényével borította be az aprócska falut, szinte nappali világosságba vonva ezzel az utcákat. Az egész település némának, már-már kihaltnak látszott, azonban az árnyak között mozgott valaki. Lépései könnyedek voltak, remekül ismerhette a járást, valószínűleg maga is itt lakott. A főutcán áthaladva alakját megvilágította a holdsugár, így kivehetővé váltak szinte már-már a jelentéktelenséget sugalló vonásai. Vézna alakját kopottas zsákruha fedte, amelyet néhol megrágott az idő vasfoga. Jól észrevehetően zihált a megerőltetéstől, ám nem állhatott meg, most nem. Alig tizenkét éves lehetett, egy korabeli gyermeknek már rég az ágyban lett volna a helye, azonban Ő a mai napon a felfedezés mellett döntött. Higure mindig is szerette az éjszakákat, sokkal otthonosabban mozgott benne, mint más a sugárzó napsütésben. Tudta, érezte, hogy az árnyak mind segítik, ezért sem derülhetett fény egyetlen csínytevésére sem. Régen ráébredt már, miszerint különlegesebb az átlagnál, s sokkal többre hivatott, mint hitvány szülei, akik éjt nappallá téve túrták a földet. Egészen fiatalon ráeszmélt a testében rejtőző potenciálra, de nem volt senki, aki képezhette volna. Ezért az ifjú saját maga próbálta kiaknázni lehetőségeit. Először csak apróbb rágcsálók, gyíkok életét volt képes elvenni, ezzel sokkal gyorsabb és fürgébb lett néhány óráig, viszont sehogy sem volt képes tovább fenntartani ezt az állapotot. Ez a nap ellenben fordulópontot jelentett életében, olyat tett, amilyet eddig még soha. Embert ölt. A kis Sora nem jelentett ellenfélt számára, könnyedén ki tudta csalni az otthon melegéből. Nem emlékezett pontosan, milyen módon is vetett véget a szerencsétlen kis életnek, de azt az eufóriát, amit akkor érzett, soha többet nem akarta elfelejteni. A holttestet gondosan elrejtette és rábízta az erdő vadjaira a bizonyíték eltakarítását. Legnagyobb szerencsétlenségére pár nappal később megtalálták a tetemet, s hajtóvadászat indult a gyilkos után. Anyja szoknyájába kapaszkodva nézte végig a falun átvonuló katonákat, ugyan kinek jutott volna eszébe, hogy egy gyengécske kisfiú állhat a dolog mögött? A rémült ábrázat mögött azonban már forogtak is a fogaskerekek. Be kell állni a császár seregébe, ott annyi áldozatot szedhet, amennyit nem szégyell!
Elhatározását végül a gyakorlatba is átültette, alig tizenkilenc esztendősen máris az egyik gyalogos osztag tagjává vált. Nem sokkal korábban ért véget a hadakozó fejedelemségek kora, azonban az országban nem állt helyre a béke teljesen. Higure néhány év alatt üstökösként robbant be a vezetőségbe, hamarosan már egy egész hadosztálynyi harcos vezetéséért volt felelős. Származását gondosan elrejtette, inkább kitalált magának egy új nevet. Eltitkolt erejét a lehető legjobban próbálta kiaknázni, de nem volt többre képes, minthogy néhány órára emberfeletti erővel ruházza fel magát. A csaták egyfajta lakomaként szolgáltak számára, nem volt olyan, aki képes lett volna megsebezni. Szinte már-már isteni magasságokba emelkedett beosztottjai körében, ám tudta, ez nem mehet így sokáig. Bármennyire is annak tűnt, nem volt halhatatlan. Szervezetét egyre inkább megviselték az összecsapások, valamint az általa „isteni adománynak” nevezett energialopás is rengeteget kivett belőle. Így történhetett az is, hogy harmincadik születésnapjának előestéjén halálosnak tűnő sérülést szenvedett. Jobb combját egy hatalmas dárda döfte át, mellkasából pedig legalább féltucatnyi nyílvessző meredezett. Már az is csodának volt mondható, miszerint egyáltalán képes volt lélegezni. Talán a vég közelsége miatt, talán mert a Sors ezt az utat jelölte ki számára, valahogy megvilágosodott a véráztatta priccsen. Kétségtelen volt számára, egy ilyen sérülést halandó ember nem élhet túl, ezért cselekednie kellett. Megölte az ápolására kirendelt felcsert, azután aprólékos munkával lefejtette tulajdon arcbőrét. A pokoli kín egyszerűen elvakította, ám rövidesen ez is elmúlt. A sokktól tántorogva emelt fel egy törött tükördarabot, amiben megpillanthatta eltorzult képmását, viszont csak néhány másodpercig, mivel arcának sejtjei egyszerűen regenerálták magukat. A hitetlenkedés legkisebb nyoma nélkül simított végig tökéletes vonásain, aztán munkához látott. Felvarrta a lenyúzott bőrt a halott férfire, akár egy maszkot, majd beöltöztette tulajdon ruháiba. Mindent a lehető legjobban elrendezett, ezt követően pedig megszökött a táborból. Saját gyászszertartását az erdő rejtekében nézte végig, a testet elégették, látszólag semmit sem vettek észre a cseréből. Minden a tervei szerint alakult.
A történteket követően végtelenül szabadnak érezte magát, nem volt maradása a szigetországban. Néhány zacskónyi arany elég volt ahhoz, hogy feljusson egy hajóra, amivel végül Európában kötött ki. Első útja Franciaországba vezetett, ahol megpróbált beolvadni az arisztokratikus rétegbe, több-kevesebb sikerrel. A pénzzel sosem volt gondja, mindig megszerezte, amit akart, bárkitől és bármilyen áron. Személyisége, amely már gyerekkorában is torz képet mutatott, mostanra még inkább elkorcsosult. Beteges élvezettel szedte áldozatait, nem tett különbséget férfi, nő vagy épp gyermek között. Ezekben az időkben kezdte el a halottak homlokából kimetszeni azt a bizonyos félholdalakú jelet, amelyről a későbbiekben a nevét is kapta. Holdgyilkos. Imponált neki eme cím, végre elismerték az úgymond munkásságát. Sikeresen kicselezte a halált, s habár meg lehetett ugyan ölni, az öregedéstől nem kellett tovább tartania. Kúriájának magányában tudásának egy újabb lépcsőfokát készült elsajátítani, amivel manipulálni tudta a lélekenergiát. A pecsételés már szinte olyan volt számára, mint a levegővétel és vérontás nélkül is képes lett volna megölni bárkit, ám mindig is szerette a nagy rituálékat, effélének tartotta a saját kis gyilkosságait is. Tökéletesnek mondható kis világában éldegélt, nem volt semmi, ami miatt aggódnia kellett volna. Ezekben az időkben ismert meg egy Marie nevű lányt, aki az egyik legbefolyásosabb francia család sarja volt. Rövidesen össze is házasodtak, s Higure talán érzett is valamit a nő iránt, ám ezt irritáló stílusával mindig leplezni próbálta. Lelke mélyén ellenben szerelmes volt, de sosem volt jó a társas kapcsolatokban, ámbátor ez nem olyan meglepő. Az elkövetkezendő éveket csendesen élte le, nem is ölt annyit, mint előtte, ezért lassan öregedni kezdett. Felesége szép kort ért meg, azonban gyermekkel nem tudta megajándékozni a férfit, s nyolcvan éves korában elhunyt. Ketsueki nem gyászolt sokáig, eme esemény ismételten a szabadságot jelentette számára. Eladta birtokát, majd ismét útra kelt. Ebben az időszakban alig hallatott magáról, a nép teljesen elfelejtkezett Róla, immáron senki sem rémült meg, hogyha éjszaka egyedül kellett járkálnia az utcán.
A II. világháború idején Amerikában tűnt fel ismét, csábította az új élet lehetősége, valamint az ország gazdagsága. Beiratkozott egy neves egyetemre és orvosnak kezdett tanulni. Tudását természetesen nem az emberek segítésének céljából gyűjtötte, sokkal inkább másik kedvelt elfoglaltságának szolgálatába akarta állítani. Sokesztendőnyi edzés után már képes volt megformázni a reiatsuját, s aranyfényű dárdát tudott alkotni, amely az eldobást követően is megtartotta a formáját, legalábbis bizonyos ideig. Miután sikeresen ledoktorált, a fronton teljesített szolgálatot, azután egy ütközetben direkt elfogatta magát. Kínzással nem sokra mentek Vele szemben, s képességeinek hála rövid időn belül meg is tudott szökni a német fogolytáborból. Négyszáz éve hagyta maga mögött a szülőföldjét, mégis visszatért Japánba. Már régen nem emlékeztek rá, talán már írmagja sem volt azoknak, akik egykor ismerhették, mint az egyik legnagyobb generálist, aki valaha is élt. Persze ez így volt jól, hisz’ az emberek halandóak, csupán az Ő ereje örök és megfordíthatatlan. Egészen napjainkig vándorolt egyik városból a másikba, így hozta útja végül Karakura városába, ahol végre ismét hódolhat régi szenvedélyének. Rengeteg potenciális célpont kering körülötte, s nem egy magasabb lélekenergiával rendelkezik a megszokottnál. Van valami különös ebben a településben, amit egyelőre nem tud mire vélni, viszont a dolog csak a kezére játszik. Minél erősebbeket tud megölni, annál hatalmasabb lesz Ő maga is. Az átkozott shinigamik ellenben túlzott figyelmet fordítanak erre a területre, mintha nem is létezne ezen kívül a világon más hely. Egyszerűen már-már csodálja azt a botorságot, amivel ezek a magukat felsőbbrendűnek tartó lények képesek mozogni. Példának okáért nem is olyan régen elkapott két halálistent, akik valamilyen csomagot szállítottak át a városon, természetesen civilben. Némi tudakozódásnak hála arra is rájött, miszerint a közeli múzeumba hoztak valamit, de ez csupán alibi volt. Valami kardot akartak kicserélni egy silány másolatra, amit Higure műkedvelő lelke egyszerűen képtelen volt annyiban hagyni. Döntést hozott és életet vett el. A fegyvert egyértelműen Neki teremtették, ehhez kétség sem fért. Tökéletesen kiegyensúlyozott és halálos, akár csak a Holdgyilkos maga. Napjait jelenleg régi hírnevének kialakításával tölti, míg a külvilág felé a kissé bohókás patológus képét mutatja. Éjszaka azonban beleveti magát a város nyüzsgésébe, s egyre csak hajszolja prédáit, mint egy éhes vad, aki sosem találhat megnyugvást. Valójában nem is akar, lételemévé vált eme művészet. Kedvtelésből csinálja, amit csinál és vár egy olyan valakire, aki végre méltó ellenfél lehet számára. Belefáradt már a létezésbe, viszont szeretne stílusosan távozni!
Erők & Képességek[]
Izanagi[]
Nevét a Japánt teremtő istenpáros férfi tagjáról kapta, mivel Higure ezt tartotta a leginkább megfelelőnek az általa „isteni adományként” aposztrofált képességére. Minden léleknek megvan a maga energiája, Ő pedig ezt képes átalakítani, valamint saját céljai érdekében felhasználni. A halál pillanatában az energia rögtön elillanna, azonban eme tudásának köszönhetően képes megkötni azt, majd magába pecsételni. Ennek köszönhetően képes volt meggátolni az öregedését, mivel sejtjei mindig regenerálják magukat, ám ehhez mindenképp táplálkoznia kell a lelkekből, különben rögtön gyengülni kezd.
- Amenonuhoko (天沼矛, Mennyei ékes lándzsa): Az évek során elsajátította a reiatsu szabad formálását, leginkább a quincyk íjának működési elvéhez hasonlítható az, amit csinál. Egy aranyszínű fénydárdát tud megidézni, amit jelenlegi szintjén háromszor képes megtenni (1000 LP-nként egyszer). Mind közelharcra, mind távolsági harcra egyaránt használható, találat esetén égető fájdalmat okoz, olyan, mintha tüzes vasat forgatnának az áldozatban.