FANDOM


Mizushima Takeo
143195
Kanji 水嶋 武雄
Adatok
Született 01.26.
Kor 300
Faj Shinigami
Nem Férfi
Magasság 190 cm
Súly 90 kg
Hajszín Vörös vagy Szőke
Szemszín Mélykék
Bőrszín Fehér
Vércsoport AB
Különleges ismertetőjegyek Fekete Kuro Montsuki-t visel, kigyúrt
Politikai hovatartozás
Hovatartozás Soul Society
Mizushima Mizushima-ház
Gotei 13
Foglalkozás 3. osztag volt kapitánya
Mizushima-ház feje
Seireitei News körözöttje
Korábbi foglalkozás 8. osztag 3. tisztje
11. osztag hadnagya
Jelenlegi osztag -
Előző osztag(ok) 8 8. osztag
11 11. osztag
3 3. osztag
Partner Yamasaki Shizuka
Wang Liu Mei
Korábbi partner(ek) Ninomiya Mitsuko
Hayakawa Tasumi
Matetsaku Kai
Matetsaku Miyoko
Személyes információk
Családi állapot Nőtlen
Rokonok Ueshima Kohaku
Ueshima Asuka
Zanpakutō
Shikai Ketsueki no Akuma
Bankai Nincs

Mizushima Takeo (水嶋 武雄, becenevén Keo, eredeti nevén Ueshima Takeo) a 3. osztag volt kapitánya és a Mizushima-ház feje.

KinézetSzerkesztés

Szálkás, edzett testalkatú férfi. Mellkasán, lapockáján található tetoválás amit a saját hóbortja miatt csinálhatott fehér avagy napbarnított bőrére. Hajszíne eredetileg vörös, de szokása néha szőkére festeni ezt. Általában kócolt kicsit hosszabb haja van. "Helyes" arcvonásaihoz hozzá társul egy eredetileg mélykék színű szemek, ez azonban a fényviszonyokhoz képest változó. Napsütésben egészen világos tengerkék színű szemeknek tűnnek. Öltözködését illetően meglehetősen modern ami az emberi világot illeti. Gyakran nem is hordja a megfelelő shinigami uniformist, hanem csak laza stílusos ruhákat. Szereti az öltönyöket is, viszont ritkán hord ilyesmit. Állandó viselete azonban a rendkívülien értékes fekete Kuro Montsuki (hátán aranyozottan a család címerével), illetve az ehhez tartozó ezüst karkötő.

JellemSzerkesztés

Keo a jellemét illetően kapott innen- onnan is. Eléggé laza alak, nem különösebben csinál problémát semmiből. Ilyen például az a szokása is, hogy mivel a családban nőuralom van, ezeket a tipikus női hisztiket mindig ráhagyja az illetőre. Meg tanulta már hogyan kell kezelni a helyzeteket köszönhető az édesanyjától örökölt csípős és szókimondó szájának. Lazán képes megmondani másnak a véleményét s meglehetősen közvetlen típus. Számára legyen szó shinigamiról, hollowról vagy bármi másról nem tesz különbséget. Bármelyik faj tagjával képes beszélgetni, azonban ha nincs miről hamar elunja magát és odébb áll. Tisztán látó, vagy is, ha szagot kap addig nem nyugszik még ki nem deríti a dolgokat. Tehát sokat található könyvtárban, de valamilyen úton-módon más fajta olvasmányokkal a kezében találhatják meg a többiek. Ettől függetlenül rendkívülien olvasott és művelt, azonban nem szereti ezt fitogtatni ha nincs rá szükség. Ha minden kötél szakad akkor vált csak komolyra, ilyenkor az apjára hasonlít leginkább. Felveszi azt a tipikus 11. osztagos mentalitást, hogy tök mindegy csak uccu neki.. Nem az- az idegeskedő típus. Éppen ezért kissé szétszórt vagy tűnhet úgy, hogy fél vállról veszi a dolgokat, de alapvetően pedig keményen megdolgozik a céljaiért. A laza hozzá állásával általában őrületbe kergeti az anyját lévén, hogy szokása Karakurába át menni bulizni még ilyen idősen is. Modern felfogású ez még a nyelvezetén is meglátszik.

TörténetSzerkesztés

Előtörténet rövidenSzerkesztés

A nap éppen felkelőben van, pedig milyen jó kis édes álmom volt, tudva, hogy itt a kelés ideje kissé frusztrált leszek. De ha idő van, hát akkor idő van sajnos. A nap bizony egyre csak ontogatja szárnyacskáit a horizont vonala fölé, hogy "kellemesen" belesüthessen más képébe. Persze nem elhanyagolandó dolog, hogy így legalább a mai nap jó időben fog el telni. Ez a kedvencem, hiszen nyugodt hangulat, egy kis lazítás, este meg buli Karakurában. Erre gondolva fordulok egyet az alvó helyemen, ami nem más, mint egy puszta füve Karakura mellett éppenséggel. A helyzet az, hogy éppen a küldetésem végén jártam, mikor fejen ütött a fáradtság és a fű remek alvó helynek tűnt. Dús, kényelmes, kell ennél több? Aligha. Én megelégszem ezzel is. Fordulok egyet, ahogy érzem, hogy szó szerint alulról szagolom az ibolyát. Ennek köszönhetően már tényleg a fejembe süt a nap, amelytől pillanatok alatt felülök helyben. Ásítok egy hatalmasat s nyújtózkodni kezdek. Morranok egyet amint érzékelem, hogy igen csak elaludtam az izmaimat. Nem csoda, két hete nem is voltam otthon... Hirtelen mintha otthoni kaja illatát érezném, amire ugrani is készülnék, de valahogy feltűnik, hogy ugyebár igen csak nem vagyok otthon. El is húzom a számat és lassan felállok. Még egyet nyújtózok, majd a hátamra kapom a sporttáskámat és megindulok az illatok után. Éhes vagyok, ezt jelzi a gyomrom is minden második lépésemben. Így hát, mint egy engedelmes kutya hagyom, hogy az illatok vezessenek. Pár percre, ahogy kisétálok a füves helyről egy étterem előtt találom magam ahol a mai napi ebéd egy rizses specialitás. Tetszik az illata és van egy olyan sejtésem, hogy a gyomrom sem fog neki ellent mondani, habár muter főztjével senki sem vetekedhet. Világ leges legjobb kajáit ő csinálja, de most nem vagyok otthon és nem élvezhetem azt, hogy kiszolgálnak, szóval pótléknak ez is megteszi majd. Lassú léptekkel bemegyek az üzletbe és lerakom magam az első szabad helyre s majd biccentek a pincérnek. Ő pedig készségesen ki is jön s várja a megrendelésemet egy jegyzetfüzettel a kezében. Billegetni kezdem a fejemet egy darabig majd a mai napi speckót rendelem, amit majd ki is hoznak. Addig is az időmet azzal töltöm, hogy az asztal tetején dobolok halkan egy fajta jelzésként, hogy siessenek, mert kilyukad a gyomrom. Erre természetesen sikerül mindenkinek a figyelmét felkeltenem, de ez már mellékes. S még várok a kajámra addig is el tudom ütni valamivel az időmet. Kis sziesztázás képp a táskámból előveszek egy mappát, amibe minden féleség van. Igazából magammal hoztam a képregényemet, amit most is olvasgatni készülök. Legalább is így indult a megmozdulás, addig még elő nem bukkan egy album. Még pedig a magam által készített családi albumom. Fel is figyelek rá és mindent félre téve kinyitom. Az első lapon, amit meglátok nem más, mint én kisbabaként egy családi körben. Röhögök egyet, hiszen milyen kis dundi baba voltam, viszont jobban megfigyelve a képet felfedezem a helyet. A 4. osztag területe, igen jól ismerem azt a helyet, kis koromba sokat randalíroztam ott még muter a betegszobában tevékenykedett. Emlékszem 4 évesen milyen balhékba keveredtem kihasználva, hogy a szüleim küldetésen vannak.

Keo

Ennek örömére lapozok is az albumban még egyet, ahol bizony már a kis "hős" néhány haverjával fotóztatta le magát. Na, hát, na, volt és van is pár barátom. Ezek voltak azok a szép idők, amikor sok- sok tapasztalatot kellett szereznem ahhoz és sokat kellett idegesítenem a környezőket még elindulhattam a Lékek Továbbképző Akadémiára. Éhség meg a szokásos maszlag miatt sikerülhetett ugyebár. No meg alapból is fater közölte vele, hogy shinigami lehetnék. Addig tök jól éreztem magamat, mondhatni ingyen élő voltam. Sajnos, azonban ahogyan jött az éhség úgy sepertek be engem az Akadémiára. Lapozok még egyet a következő képen már az "indulás az Akadémiára" nap volt. Anyut sikerült megbömböltetnem, arany szíve van, nélküle nem sikerült volna. El sem tudnám képzelni milyen is lenne, ha nem lenne muter. Ez egy olyan tényező, amivel számolni sem akarok, bizonyára meg kéne akkor házasodnom, hogy legyen jó kaja mindig az asztalon. Ismét lapozásra hintem kezemet s a kép mely a szemem elé tárul mosolyt csal az arcomra.

0.jpg

Az Akadémiában való legnagyobb balhém, amiről tulajdonképpen csak rajzot csinált az egyik haverom, hogy örökre emlékezhessek rá. Közelgő volt az a bizonyos vizsga, amit mindig minden körülmények közt el kell végeznie valakinek ahhoz, hogy teljes értékű shinigamivá válhasson. A mi csapatunk egy négyfős már össze szokott bagázs volt. Javarészt mindig együtt lógtunk, ismertünk a másik vágyait, s céljait, tehát amikor kiderült, hogy egy csapatot alkothatunk úgy gondoltuk könnyű lesz a vizsga. Kezembe tartva a képet megsimítom egy kicsit. Nem volt az, nagyon nem. Egy szemét hollowot kaptunk ki, akinek specialitása volt a lélekenergia alapú támadások. Természetesen alacsony szintű volt, de akkor még egy tapasztalatlan shinigami társaságnak gondot jelentett. Eléggé rosszul állt a szénánk egészen addig még ismételten nem szólt hozzám a zanpakutom.*
~ Megmentettem a segged...szóval a minimum, hogy nem rinyálsz...~
Úgy néz ki a zanpakutom még most is figyeli mit is csinálok. Ettől a hangtól, ami a fejemben hallatszik dobok egy hátast a székkel. Olyan ijesztő tud lenni, hogy ilyen hirtelen adja a tudomásomra jelenlétét. Kellemetlenül koppan is a fejem a padlón mi miatt nem csak a saját zanpakutom egyik szelleme röhög ki, de az üzlet is hangzavaros lesz. Pár pillanatnyi elme kimaradás okán a földön maradok majd vissza lököm magam az ülők sorába, hogy még az albumot lesem várjak a kajára. Megmentett igen, azonban sajnos az egyik társam oda veszett a küzdelemben. Gondterhelt sóhajtást engedek meg magamnak. Mikor jön már ki a kajám? Hajtok megint egyet az albumon, amin már egy csicsás nőci van. De büszkén állok mellette kihúzott mellkassal! Megforgatom a képet, hogy jobban felmérhessem a terepet. Áhá, meg is van. Az első csajom, aki egy nemesi család cselédje volt. A nevén kívül nagyjából ennyi az a színvonal, amire emlékszek belőle. Jó régen volt már, de ha itt van az albumomban annak lehet valami oka. Lapozok még egyet. A következő képen megint egy nő van. Azt hiszem ezeket a részeket kihagyom. Vagy is hajtok egy jó pár oldalt mire megint egy kis csajszi van a kezemben. Ő azonban már nem a volt nőm, mondhatni pedofil lenne, no meg undorító is.

157002

Ő az én húgicám Asuka, már akkor is olyan kis dundi volt. Bár megnőtt már s jelenleg az Akadémián tanul. Cukorfalat volt, ez most már nem mondható el róla. Örökölte a fene nagy szánkat, de ez van kénytelen vagyok neki elnézni, mert nő uralom van én pedig gondolok a gyomromra is. Egyébként akkortájt már a 11. osztagban szolgáltam fater mellett. Izgalmas idők voltak azok, rengeteg küldetés és harc. Tört bordám, nem is egyszer. De hasznomra vált, sokat tanultam és akárhogy nézem ez kamatozik. Pöccintek egyet unottan az albumon. Nem unalmas vissza-vissza emlékezni csak éhes vagyok már a kaja meg nem igen van készülőben. Le is akarom rakni az albumot, de megállít ebben egy kép. Tovább valószínűleg nem is akarok majd lapozni, komoly pillantást vetek a képre. Hiszen ez az utolsó közös családi kép. A húgom is már kész nő volt... Muter nem tűnt olyan fiatalosnak ahogyan apu sem. Egy sötét tekintet költözik az arcomra. Ez talán a legfontosabb képem az egész gyűjteményembe. Hiszen ezen a napon láttam utoljára fatert, hiszen egy küldetés során elhunyt egy hollow által. Azóta szolgálok még eltökéltebben a 11. osztagban és keresem az ellenfeleket, hátha rábukkanok arra a hollowra is. Szeretném már elpáholni a fejét és megmondani neki, hogy aljas húzás volt tőle. Persze úgy sem értené meg, de tök mindegy. Hátra dőlve elgondolkodok a múlton és azon is mi lett volna a búcsú monológom, ha eltudtam volna tőle köszönni. Megmondtam volna neki mik is a céljaim, hogy majd figyeljen és lásson csodát micsoda nemesi klánt fogok egy nap csinálni ezzel biztosítva a családunk további tagjainak a biztonságot, meg ilyen hasonló dolgok. De még mindig korog a gyomrom...kell is ez a sok hűhó a harcokkal, ha egyszer üres a gyomrom. Azt hiszem fel is állok és inkább haza megyek. Az első dolgom az lesz, hogy a jó pár évtizedes viszonyomat a 11. osztaggal felmondom, és másik osztagba költözök, hogy végre nyugizhassak. Másodszor haza megyek szívem hölgyeihez, azaz a családomhoz, hogy egy fergetegeset kajáljak. Harmadszor pedig megmondom a húgomnak, hogy itt lenne az ideje ha megházasodna, de addig ne merjen szülni még el nem érem azt a bizonyos célom. Úgy is egy rakás pénz kaszálok majd a kapitányomtól amiért teljesítettem egy két éve folyó incidenst az emberek eltűnését illetően. Ki hitte volna, hogy ilyen kezdetleges de alattomos hollowok is léteznek... Fel is állok, összepakolok és elindulok ki felé az üzletből. A vendégek mintha örülnének ennek, hiszen elég nagy szemekkel pillantanak utánam. Tudtam, az a pincérnőcske gyanúsan nem akart kiszolgálni. Mindegy is, shinigami forma és go vissza Soulba. Volna egy pár elintézni valóm...

Nemessé válásának történeteSzerkesztés

Néha úgy gondoljuk, hogy az élet örökös bukások és veszteségek folyamata, de miképpen nem bukhatunk és veszthetünk állandóan, a szerencse ránk is süt. Ilyenkor pedig kapunk valamit, még ha nem is vesszük észre, hogy megtörtént. Ha nagyot bukunk, akkor jobban észrevesszük a fordulatot, mintha kisebbet veszítenénk. De létezik-e egyáltalán veszteség? Nos, ez is attól függ, valakinek milyen a világnézete. Ezt a nézetet megannyi minden befolyásolhatja; összességében teszi össze a környezetünket. Különböző társadalmi rétegeknek pedig különböző világnézetük van. A következő kis történet bemutatja, hogy néha a kevesebb több, a több pedig lehet kevesebb is.

Bevezető, avagy visszatekintés a múltba...Szerkesztés

1721 nyarán kezdődött eme történet, melynek főszereplője egy átlagos családban nevelkedő fiú, kinek az anyja a már akkor hírhedt asszony, Ueshima Kohaku. Kohaku egy középkorú nő volt, ki a 4. osztagban gyógyítóként élte az életét egy 11. osztagos, erőskezű férfi oldalán. Nekik született tíz évvel ezelőtt egy fiuk. Vörös hajú, vézna gyerek, aki örökölte szülei csípős nyelvezetét. Alkalomadtán előfordult, hogy ennek abszolút szabad utat engedett, ezzel veszélybe sodorva saját magát. Szerencsére, amiért csak egy kisgyerek volt, senki sem vette komolyan. Pedig már akkor milyen nagy szavakkal dobálódzott! Imádott egy-két kapitány nyakán lógni, néha szemet vetett egy-két köznemesre is, de úgy igazán soha sem ütötte meg a lábát. Átlagos kis rosszcsont volt, aki mérhetetlen módon felnézett az apjára. A szülei pedig mint egyetlen gyermeküket, nagyon szerették a fiút.
Történt egy nap, miként a nap felkelőben volt, hogy a kis Keo meglógott otthonról míg a szülei aludtak. Elég meggondolatlan volt, hiszen a kinti időjárás meglehetősen zord volt, ő mégis csak egy pulóverben ment ki a nyirkos utcára. Nem arról volt híres, hogy nyugton üljön. A maga korában ez teljesen elfogadott volt, csak ugyebár vannak határok, amiket így vagy úgy, de neki is be kellett volna tartania. Nem volt az a fajta. Így hát elindult a zord időben az egyöntetű utcákon, hátra sem nézve. Homály volt még a környéken, nagyjából hajnaltájt lehetett. Aki jól ismeri a főnemesek szokásait, azok tudhatják, hogy költözéskor mindig azt az időpontot választják, ami a leginkább nem feltűnő. A Mizushima ház tagjainak költözése pont erre a hajnali időpontra esett. Nem volt ebben semmi különös, csak épp a költözésük kellős közepén felbukkant Keo, aki nem figyelésében véletlenül nekiment a másik ugrándozó gyermeknek, Takeshinek. Takeshi volt a ház fejének fia, így ez az incidens egyből azt váltotta ki, hogy a nem figyelő őrök kardjukat a kis vöröskének szegezték, mint az már oly megszokott, hogy ha védeni akarnak valamit. Takeshi és Keo egymásra néztek. Talán egymás tekintete, vagy egy csillanás, amit észrevettek, esetleg Keo szavai az esetre, nem lehet tudni, azonban azon a napon egy örökre szóló barátság vette kezdetét. A puszta barátság, vagy az, hogy egy főnemesi sarj egy átlagos fiúval barátkozik, igen ritka. Mégis ők olyanok voltak egymásnak, mint a testvérek. Sülve-főve együtt lógtak. Alkalomadtán elhívták Keot a birtokra is, de ez ritka volt, hiszen mint tudjuk, a nemesek szokása néha egészen különös végletegekbe el tud nyúlni…
Sok-sok kalandban volt részük. A napjaik javarészt a rengeteg játékról szólt, miután Takeshi mindig meglógott a birtokról. Nem volt mindig könnyű dolog, amiért az édesapja morgolódott, azonban egy idő után mindenki hozzászokott ehhez a kapcsolathoz. Ezért is történhetett meg az, hogy mikor eljött az idő, az Akadémián egy csoportba kerülhettek. A Mizushima ház kapcsolatainak köszönhetően egy időben kezdhetett a két gyermek annak ellenére, hogy Takeshi előtte már kapott otthonról képzést. Az akadémiai évek alatt a kapcsolatuk csak még jobban erősödött. Együtt gyakoroltak a kidouban s ők voltak a maguk négyfős társaságának középpontja. Rengeteg sok kalandban volt részük. A társaság közös szokása lett, hogy Takeshi őreinek segítségével átmenjenek Karakurába bulizni. Persze ezért sikerült is megütniük az orrukat párszor, de mindig úgy fogták fel, hogy "ez is egy király nap volt". Tehát az iskolai évek annak ellenére, hogy megtették a tőlük telhetőt, lazán teltek. Takeshi inkább a hakudában jeleskedett, még Keo a zanjutsuban volt jeles. Különös volt, hogy a négy fiatal külön-külön másban voltak jelesek, mondhatni kiegészítették egymást. A társadalmi különbségek ellenére pedig remekül kijöttek. Ez a felhőtlen barátság sajnos egy tragédia miatt megszakadt. Ez a nap volt az, mikor elválik az, hogy valaki shinigamivá válik, avagy sem. Csak egy homály fedte éjszaka volt. A levegő sűrítettsége fullasztó volt a tüdő számára. Négyen indultak meg a vizsgán, teli vágyakkal s álmokkal. Mindannyian eltökélten hittek abban, hogy el fogják érni a céljaikat. Azt is megígérték egymásnak, hogy történjék bármi is, nem hagyják hátra társaikat. Nem volt könnyű vizsga, hiszen tapasztalatlanok voltak még. S mint ott is kiderült, hogy annak ellenére, hogy volt jó kidous a csapatukban, ez édes kevés volt. A shikait pedig Keon és Takeshin kívül egyikük sem volt képes előhívni. Ez nagyjából a harc kimenetelét megpecsételte. Nem több, se nem kevesebb, csak egy védelmező mozdulat kellett ahhoz, hogy Takeshi életét veszítse ezen a vizsgán. Nem volt kiszámítható előre, hogy ilyesfajta tragédia megtörténhet-e egy vizsgán. Ő csupán megvédte a legjobb barátját a hollow elől, amiért életét vesztette. Bár a bestia meghalt Keo betámadásra, de társát már nem menthette meg. Fájdalom lepte el szívét, azonban utolsó szavaival így szólt hozzá Takeshi:
- Haver, ez tiszta ciki, ne vágj már ilyen képet...te képes lehetsz elérni a céljaid... Kösz mindenki, remek buli volt!
Előfordult abban az időben is, hogy valakikből nem válik igazi shinigami. Ez azzal történhet meg, ha a vizsga során nem képesek előhívni a shikai formát. A társaság megmaradt tagjaiból viszont csak Keo volt képes erre. Kétségek közt vergődött, hiszen megígérte, hogy nem fogja hátrahagyni a többieket. Ennek ellenére társa utolsó szavai meggyőzték afelől, hogy haladnia kell tovább az úton, hiszen akkor hiába történt meg a tragédia. Egy barátja adta az életét azért, hogy ő később nagy tetteket vihessen véghez. Ez egy olyan dolog, ami a későbbiekben meghatározó volt a számára. S bár az akkori csapat mára már széthúzódott, mégis, Keo valahol küzd az álmaiért, hiszen azon az éjjen megfogadta, hogy amit kapott, nem fogja sohasem eldobni.

NapjainkbanSzerkesztés

Valami elképesztő madárricsaj kellős közepére kezdem el nyitogatni a szememet. Még félálomban vagyok, hiszen olyan édesen képzelek el egy meglehetősen kellemes álomképet. Olyan ringató és remek érzés, már-már olyannyira jó, hogy valóságnak is merném statuálni. Aztán ahogy még egy überbrutál nagy madárcsicsergés azzá a kellemes dögös maca Akane képére vált... Uh, baszottul elrontja a képet a félszemű kalóz nőci. Ennek "örömére" vágódok egy akkorát le az ágyamból a földre, hogy szerintem a fél osztag hallhatta. Bár ez is sztornó, hiszen ez a veréb marhára nem akar bekussolni. Ásítok egy nagyot, majd kidörgölve a szemeimből az álom adta száraz könnyeket kinyitom az ablakot. Hatalmasat hibáztam ezzel a mozdulattal. A rikácsolás így már egészen elviselhetetlen, olyannyira, hogy fogom magam és kiugorva az ablakon a madár elé shunpozva leütöm. Nem kell elmondanom, hogy ez az érzés elégtétel számomra, hogy végre a reggel csendben telik. Ásítok még egyet közben érzékelve, hogy a nap már szépen sütkérezik a szemembe. Akárhogyan is, átaludtam a reggelt köszönve annak, hogy tegnap éjjel kiruccanóban voltam. Fene nagy party volt, kár, hogy az a bige ember. Szívesen folytattam volna a partyt ideát is. De milyen lett volna már megölni csak azért, hogy áthozhassam Rukongaiba? Pocsék érzés egyedül kelni, de remek álmom volt.

Akanewikire2

~ Eh..Akane... már az álmaimban is riogatsz...no megállj, ezt visszakapod ebédkor...~
E napi elhatározásom ezennel meg is született. Cél bemérve. Aki lát egy vörös hajú, félszemű kislányt, az feltehetőleg szólni fog. Bár ki lenne arra képes, hogy erről egyből Akanéra asszociálna? A legtöbb lapos képű beszarik a spiné láttán. Nem is csodálom, még érnie kell. Muter meg még hozzá akar adni, eh. Majd ha szorul beléje némi nőiesség. Milyen lenne már, hogy egy nő lecsapja az urát? Ez még viccnek is rossz. El is indulok befelé a házba, idekint nem valami kellemes egy pizsamanaciban. Tudniillik, hideg van és még a végén így küldenek majd el küldetésre. A kapitányomból még ki is nézném ezt a megindulást. Lépteimet kissé szaporítom átlépve a küszöbön. Közben találkozok egy néhány kollégával, akiknek intek egyet fáradtan. Ettől eltekintve egész hamar beérek a szobámba, ahol illedelmesen elkészülök. Szokásos laza ruháimat veszem fel, amiért bizonyára nem kapok majd dicséretet, de most hogy magyarázzam el egy nőnek, hogy baromira cikinek érzem azokat a félszoknyás pasi kimonokat? Ők nem érthetik, elringatják magukat egy csinibini yukatában, amiért a kutya sem szól nekik. Bezzeg ha én emberi, normális öltözetbe jelenek meg, azért már letépik a fejemet. Ehh, na mindegy. Még egy utolsó pillantást vetek magamra a tükörben, majd a zanpakutomat magamra öltve elindulok a kinti folyosón egyenesen a kapitány irodájába.
~ Keo...he?...a slicced, te agyatlan zombi...~
A zanpakutom egyik szellemének a hangjára ugrok egyet. Az első megmozdulásom, hogy körbenézek és felmérem a terepet, hogy láthatott-e valaki így. Majd a gatyámhoz nyúlva igazítok az összképen. Még jó, hogy szólt. Érdekes lett volna így beállítani a kapitányhoz. Az majdnem felért volna egy öngyilkossággal. Na jó, ne dramatizáljuk túl a dolgokat. Azért annyira nem veszélyes, Akane sem az, csak meg kell találni a módját a közelítésnek. Azért remélem, egyik se menstruál most. Valahogy nincs ihletem mára más sipákolását hallgatni csak azért, mert bajok vannak odalent.*
~ Kösz… Ezért minimum, hogy hozol olyan speckó mérget és beadod magadnak...Vááá, már megint? Ejj, de szar lesz az éjjel... Ne rinyálj, örülj neki, hogy ilyen übercsodálatos zanpakutod van... Akkor überbrutálul legyél a helyemben..~
Remek megkaptam mára egy leosztásomat is. Nincs semmi bajom azzal, hogy ilyen zanpakutom van, csak ne lenne ilyen szemét mód ramaty érzés mikor olyan mérget kell beadnod magadnak, amitől borsódzik a hátad. De hát ha ez erősít engem egy-egy harchoz, akkor vállalni kell a szar érzéseket. Habár az-az adrenalinnal megstuffolt méreg felért egy speedel. Azt esetleg ha lehetne.. Hagyjuk, már immunis vagyok rá. (T.T) Lassacskán csak meg- megérkezek a kispécizett helyre. De akármennyire is reménykedtem, a kapitányom már ordítozik a hadnaggyal valami miatt. Na ennyit arról, hogy nem fogom én ma egy nő hisztijét se hallgatni (T_T). Megállok egy pillanatra és erősen arra kezdek el felépíteni vizuálisan egy képet, hogy a nők mennyire szépek, aranyosak, cukik, imádnivalóak. Ha úgy vesszük, ez így is lehetne, csak ne lenne olyan fene nagy szájuk néha. Kifújom magam, zsebre vágom a kezem, majd a lábammal oldalra lökve a tolóajtót megállok a küszöbön. Remek, egyből egy könyvcsapásos támadást kapok, amit egy laza mozdulattal ki is kerülök. Megint sóhajtok egyet lazán, majd egy félmosoly keretében üdvözlöm a kapitányasszonykámat.
- Csá.. Jó reggelt...No mondd, Mitsu, van valami pénzt hozó a számomra?
Igyekszem valami brilliánsan letisztult stílust felvenni, de valamit elronthattam, ha a következő megmozdulásra csak annyit kapok, hogy még egy könyv repül a fejemnek. No tehát akkor ez a nap is remekül indul. Elkapom a száguldó könyvet s érdeklődve látom, hogy egy kis irat lóg ki belőle. Általában nem szokásom másnak a dolgait megnézni, de most kihúzom a nem oda illőt és elolvasom. Huhú...de még milyen meló! Hirtelen jókedvem támad attól, hogy egy nemesi házhoz menjek őrködni. Ez egészen addig áll fenn, míg meg nem látom azt a bizonyos nevet.* ~Mizushima-ház~ * Visszhangzani kezd a fejemben ez a név. Pár pillanatra komoly képet vágok. Aligha hinném, hogy bárki is értené, itt miért is vágok ilyen fancsali képet, de végszóként azért elmosolyodom. De rég láttam már az öreg Mizushimát. Két hete is volt talán, mikor utoljára meglátogattam. Szegény nem volt a legjobb állapotban, de ennek ellenére sakkoztunk egy jót. Az öreg zsémbes bizony nehéz ellenfélnek bizonyult, de a végén visszahoztam magam, azonban az isten se tudja hogyan, de döntetlent hoztunk ki a játékból. Remek délután volt, így hát mondhatni, jobb küldetést nem is kaphattam volna, mint hogy az én elhunyt barátom faterját őrizzem a birtokon, míg meg nem érkezik a számára kiképzett egység. Természetesen egy igenlő bólintás után sarkon fordulok és elindulok a szobámba kicsit komolyabban felkészülni erre a napra. Szó mi szó, kéne valami értelmesebb ábrázatot adni a dolgoknak.
~ Chöö, kis mázlista pöcs, csak nehogy végén elszállj jólétedben...Szivi, kettőnk közül te szálltál el...~
Huu de nagy csönd lett hirtelen. Azt hiszem, most sikerült a zanpakutom lelkébe beletaposnom. Tökmindegy, érzem, hogy ezért még meg fogok lakolni. Kihasználom az időt addig is. Bepakolok pár dolgot a sporttáskámba, amit még Karakurában szereztem, azt elindulok utamra kifelé. Egy nyalókát kapok a számba és azzal játszadozva sétálgatok a birtokig az egyöntetű utcákon. Eszembe jut egy emberi zeneszám, ezért elkezdem ezt dúdolgatni.
~ Egek micsoda szerencse...ma nem kell Akane mellett kajálnom...fuhh, ha ennek vége, irány Karakura..~
Nemes elhatározásommal a szemem előtt gyorsítok a lépteim tempóján. Amúgy is már tökre várom, hogy odaérjek. Mindeközben a délelőtti nap egy cseppet sem akar veszteni fényéből. Lehet, hogy én születtem rossz helyre, vagy nem is tudom, de most irigylem a gillianeket. Elképzelem, ahogy abban a sötétségben felkelnek és semmi sem süt a szemükbe. Ááá, ne reménykedjek. Ilyen velem soha sem történhet meg. Muter az első adandó alkalommal lecsapna és megsütne Kohaku-féle lecsó specialitásnak. A nagy ábrándozás azonban nem volt hasztalan. Sikerült megérkeznem a kijelölt helyre, ahol már ketten várnak is. Biccentek egyet a két őrnek, akiket már igazából ismerek.
- Üdv. Na csak lazán. Ma én őrzöm a kincses szigetet.. Ha van valami, csak üsse meg valaki azt a baromi nagy aranycsengőt vagy mit, azt deportálom az öreget valami rejtekre...
Kezdek diskurálni egy kicsit az őrökkel. Egészen jó is a hangulat, hiszen nem ismeretlen helyre érkeztem. Igazából ez a legjobb a küldetésben. Jó kis lóvé és még a meló is epic. Vagyis ez azt jelenti, hogy csajok, haverok, buli, fanta... Eléggé kétlem, hogy az öreg ropni fogja ilyen állapotban, de a remény hal meg utoljára. Végül megindulok befelé a sűrűjébe, hogy végre üdvözölhessem a gazda urat. Haladva a rezidenciához azonban egy különös érzés fog el. Én már jártam többször is a birtokon, de ilyen melankolikus csendet még soha sem tapasztaltam. A levegőben árad egyfajta árnyas nyomottság, amely már kézen foghatóan fojtogatja az embert. Tisztában vagyok azzal, hogy miféle klán is a Mizushima-ház, de aligha hiszem, hogy egy újfajta méreg illatát, avagy rosszalló jelét érezném ösztönösen. Ennek értelmében pedig úgy döntök, hogy kihúzom az ikerpengéket a helyükről. Általában nem vagyok ilyen óvatos, szeretem lazán intézni a dolgaim, azonban az öreget ne piszkálja senki.
- Utsuse Ketsueki no Akuma!
Suttogom, ezzel váltva át az ikerpengéket igazi alakjukba. Az én séróm is megnőtt, illetve vámpír szemeket is kaptam emellé, de ez már annyira mindegy. Legalább stílusosabb lesz a beugróm, ami azt illeti.
~ Na mi van, szépfiú kellünk mi?~ *Mondja mindkét csajszi odabent, de úgy, minthogy ha felvették volna és szinkronba játszanák le. A kettejük hangja meglehetősen egymáshoz rezonáló. Oldalvást elhúzom ajkaim szegletét, s lassan, úgymond settenkedő stílusban haladok a rezidencia irányában. Valami itt komolyan nem stimmel. Az őröket ismerem, ők tutira nem árulnák el a főnököt. Azonban mégis furcsa nekem, hogy a birtok ennyire kihalt. Holott tudom, hogy a kertbe délutánonként egy-egy csapat akadémista szokott zanjutsu órát venni, ha az öreg háznál van. Nem lenne kifogásom azt illetően, hogy esetleg ez most el lenne marasztalva. De akkor mi a búbánatért küldtek volna ide, ha nem lenne itthon a power papa? Kezd egyre gyanúsabbá válni a helyzet, így az első forduló sarkánál megállok s kinézek a fal mögül.*
~ Basszus, komolyabb, mint gondoltam...Ne rinyálj, inkább szorongasd meg a töküket és mentsd meg a papit...chh, könnyű nektek, ti csak zanpakutok vagytok...né már, úgy hisztizel mint egy csaj! Na jól van, kuss legyen!~
Igazán felemelő érzés látni, hogy vagy tíz ismeretlen behatoló lustul, ráadásul úgy, mintha már nem a mai nap érkeztek volna. Nem látnék ebben semmi kivetnivalót, azonban az öltözetük nem éppen ideillő. A faternak csak nem ment el az esze annyira, hogy ilyen csőcselékeket alkalmazzon. Vagyis ezek tutkóra behatolók. Hirtelen fogom magam és kininjázok a falak rejtekéből. Tehát a jó öreg shunpo technikával csapok le rájuk agyon, szét, össze- vissza mindenhogy csapkodva őket. Persze nem öltem meg őket, csak annyit kaptak, hogy elájuljanak. Én pedig mint aki jól végezte dolgát, bespurizok a hatalmas kecóba. Ismerem már, mint a tenyeremet, de ez nem könnyíti meg a dolgom, hogy van vagy kismillió szoba ebben a házban és abból csak egyben lehet a célszemély. Már ha itt van bent. El fogok ezzel egy darabig bíbelődni. Igyekszek ettől függetlenül némi komolyságot csempészni a dologba. Lehajtom a kapucnimat és elrohangászok az épületben. Nem kell mondanom sem, hogy egy óra elteltével alig kapok levegőt.
- Áhá, megvagy!
Azért elgondolkodok egy pillanatra, hogy mit is kéne tennem a dolog láttán. A papát egy zanpakuto pengéjével fenyegetik, szegény meg már alig áll a lábán. Sajnos nincsen itt az ideje a hezitálásnak. Ezért egy könnyed mozdulattal kihasználva, hogy nem ismerik a helyzetemet, hátulról mellkason szúrom a kedves illetőt. Egy elégedett vigyor terül el arcomon, hogy remek őrnek bizonyulok, hiszen ahogy kirántom a zanpakutomat a férfinak hitt nő mellkasából, oldalra dől. Azonban egyenesen ledöbbenek a látványon, ami azt illeti. Ki is esnek a pengéim a kezeimből és csak ledermedt képpel bánok az éppen halálán lévő nőn.

Old Man

- Uu, a francba...öreg...én...
- Hagyd fiam, a feleségem meg akart engem ölni, de te megmentettél...Csak tetted, mit tenned kellett.
Mint mindig, most is olyan komolyan és határozottan tud reagálni a dolgokra, hogy a vér megáll erre az ereimben. Akárhogyan is, még is csak a nejét öltem meg, ő meg egyszerűen, mint aki...
- De mégis hogyan, öreg? Hogy veheted ilyen könnyen?
Kérdezem tőle a legnagyobb döbbenettel arcomon. Ha van valami, akkor azt tuti nem akartam, hogy valakinek a feleségét kelljen megölnöm. Az a lehető legnagyobb geciség, amit elkövethetsz bárkivel is. Legyen szó bármilyen népről, feleséget én nem akarok ölni. Milyen az már? Jó, vehetjük a jó oldalát. Újra lehetsz más nőkkel is, de akkor is. - Ez a nő már az esküvő óta azon mesterkedett, hogyan veheti át az uralmat a Mizushimák felett. Takeshi halála csak a kezére játszott. Ahogyan az is, hogy ha most sikerült volna megölnie, azzal reá szállt volna a vagyon. Azon a lenti csőcselékek pedig arra kellettek neki, hogy legyen kikre fogni a gyilkosságot. Tényleg, te hogy jutottál fel? Kérdő tekintetet tudhatok magaménak. Zsémbes szavak most egy kicsit szíven ütnek egy pillanatra. Hosszú percekig állok némán egy helyben, míg vállon nem löknek. Nagyjából ez kell ahhoz, hogy észhez térjek, s valami értékelhetőt fel bírjak magamból mutogatni. Nem egyszerű így se összeszednem magamat, hiszen egy családi szappanopera kellős közepébe csöppentem. De amint a fejem dolgozik és a zanpakutom is leordítja a fejemet, ismét a való világba kerülök és szóra emelem a számat.
- Nem egyszerű? Leütöttem őket... de öreg, most akkor ki lesz az örökösöd? Mindketten tudjuk, hogy komoly műtéted volt nem rég. A 4. osztagban pedig azt tanácsolták intézd el a dolgaidat.
Komor mimika kerül ekkor az arcomra. Nem könnyű arról beszélnem neki, hogy nemsokára meg fog halni. Bár az is csoda, hogy még így is képes talpon állni. Bizonyára most is nehezen állhat, vagyis meg van az oka annak, hogy az egyik beltéri oszlopnak támaszkodva áll előttem szapora légvétellel. De kettőnk közül neki kell a tényt elfogadni, hogy hamarosan... Nem jó érzés akkor is. Olyan ő nekem, mint egy második fater a sajátom helyében. Lesütöm tekintetemet, miközben felveszem a zanpakutomat és visszaillesztem az eredeti formájában a jól megszokott helyére. Ezúttal nem kellett használnom a shikai támadásokat, aminek úgymond örülhetnék is. De valahogy ez nem igazán megy, látszik is az arcomon a bágyadtság. Inkább harcoltam volna vérre menően egy banditával, mintsem Takeshi anyját öltem volna meg.*
- Emiatt te ne aggódj fiam.. Már nagyon is megvan a jelöltem, ki volna a legmegfelelőbb halálom után a Mizushima-ház vezetésére...
- Tényleg? S ki volna az? Esetleg ismerem?
- Idióta!
Fejcserés támadás Mizushima ökle módra. Repülök is neki az egyik falnak arccal. Betegnek ilyen fizikumú állapot? Ez erősen irreális. Alig bírok moccanni is, úgy csíp, ahogyan kaptam egy akkora pofont, hogy szó szerint a fal adta a másikat. Még jó, hogy nem szakadt ki a fal, na az még kellemetlenebb lett volna, ami azt illeti.*
- Jól van, jól van... Felfogtam.. De aligha hiszem, hogy alkalmas lennék rá.
- Kussolj, taknyos. Ne akarj szembekerülni egy Mizushima akaratával!
Ha azt hittem, hogy ezt a napot nem tetőzheti semmi, akkor rosszul hittem. Hiszen hirtelen úgy a sarokba lettem állítva, hogy csak bólogatni mertem. Muteron kívül ez az alak tud még rám hatni igazából. Így még szép, hogy be vagyok szarva, amikor úgy ordibál velem, mint a fába szorult féreg. Nem egy kellemes pillanat. Ahogy az sem, hogy készülne összeesni az úr attól, hogy túlságosan felidegelte magát. Rögvest oda is shunpozok és elkapom őt. Leültetem az egyik székre, hogy jobb legyen neki.
- Mindazonáltal eszes gyerek vagy te, Keo, látszik ez a sakktudásodon is. Csak meg kell, hogy erőltesd magad. Kitanítalak és nem lesz gond. De jegyezd meg jól, ha összedöntöd a házamat, felkelek a sírból és halálra kísértelek! Rekedtes nevetés hagyja egy a papa száját. Van egy fajta szarkazmusa, meg kell hagyni. Magam is nevetek egyet a dolgon, ezzel egy tökéletes hangulat teremtődik. Milyen ironikus, nemde? Itt vagyunk egy hullával a szobában és azon röhögünk, hogy mi lesz, ha feltámad a sírjából az öreg Mizushima...

Két héttel később

Visszagondolva arra a napra tökéletesen megmutatta, hogy a rossz dolgokból mindig lehet jó dolgokat is kovácsolni. Meg hogy meg kell tanulni a dolgok mögé látni. Sosem gondoltam volna, hogy Takeshi anyja ilyen perszóna lenne, mikor mindig olyan kedves volt velem, mikor a birtokra jöttem. Ezen felül pedig azt sem gondoltam volna, hogy hogyan könnyebbülhetett meg a családtagja elvesztésén az öreg. Mára már persze tudok mindent. Tudom, hogy még ilyen nagy nemesi házaknál is előfordulhatnak a felszínes kapcsolatok és a magunk háta mögött zajló, keselyű szintű belviszályok. Pontosan olyanok, mint amikre nem igazán figyelünk oda, csak azt hisszük, hogy mindent tudunk. Nem telt el lustálkodással az utóbbi két hetem. Az öreg utolsó pillanatáig beszélt nekem sok olyan dologról, aminek majd egy nap remek hasznát fogom venni. Elmondta, hogy mik azok, amikre figyelnem kell egy ház vezetésénél. Hiszen nem mindegy, hogyan is vezeti valaki, s hogyan is áll azokhoz, akik hűségesek hozzá. Úgy gondolom, hogy sokkal együttműködőbb a dolog, ha nem vagy derogáló másokkal szemben, hanem egyfajta barátias hangulatot tudsz megteremteni még akkor is, hogy ha tudod, hogy sosem lesztek igazából barátok, hiszen mindig is lesznek olyanok, akik majd azon lesznek, miként fordíthatnak ki az önön vagyonodból. Ez egy hasznos személyiségfejlesztő tréning volt az öregtől. Mindemellett egy gazdasági áttekintésben is részt vehettem, amelynél komolyabban meg kellett tanulnom kezelni a pénzügyeket. Persze segítségem mindig is lesz, de a főbb döntéseket nekem kell majd meghoznom. Hiszen ha ez nem így lenne, akkor nem én vezetném. Bár nem úgy álltam neki a kezdetek kezdetén, hogy milyen remek vezető leszek, ez a két hét sokat segített abban, hogy önmagamban belül megerősödjek. El sem tudom képzelni, még most sem, hogy mi az, ami vár rám, és hogy tulajdonképpen mire is készítettek fel. Egy halom dolgot kellett megtanulnom, jó pár naplót is kaptam az öregtől, ami segíthet, majd ha esetleg elakadnék, de még így sem tudom pontosan, hogyan is kéne belevetnem magam a dolgokba. Mindig is vágytam erre, vágytam arra, hogy a családomat jó körülmények közt tudhassam. Anyagi biztonságra törekedtem, mióta eszemet tudom, hogy muternak és a húgomnak ne kelljen nélkülöznie, de így? Nem tölt el nagyon jó érzéssel itt állnom az öreg sírja előtt és belegondolni abba, megörököltem mindent, de ehhez neki meg kellett halnia. Ő nekem egy családtagom volt, még ha nem is voltunk vérrokonok. Nem csoda, hogy férfi létemre egy könnycsepp bimbódzik a szemem sarkában, amit rögtön le is törlök. Ismerve az öreg szarkazmusát tuti fejen vágna, ha megtudná, hogy itt bőgicsélek, amiért meghalt. Hatalmasat sóhajtok és továbbra is kémlelem a sírkő feliratát. Mit is kaptam én az élettől? Ilyesfajta gondolatok ütnek fel bennem hirtelen, pedig nem vagyok az a nagy filozofálgatós fajta, mint azok a nagy elmék, akik képesek órák hosszat azon gondolkodni, éppen miért így süt a nap, vagy miért porzik az út, ha egy szekér elhalad rajta. Nem vagyok ez a fajta, mégis elgondolkodok azon, hogy mennyi mindenkit vesztettem már el az életemben kezdve az édesapámmal folytatva a legjobb barátommal, aki olyan volt nekem, mintha csak a bátyám lett volna. Igazán sajnálom, hogy most pedig a fogadott faterom távozott az élők sorából. Pozitívan látva a dolgot, Takeshi és az apja nélkül nem lennék most itt. Nem emelhetném fel a fejemet büszkén, hogy megcsináltam. Nem adhatnám meg a családomnak azt, amit igazán megérdemelnek. Nem, ez mind nem lenne lehetséges, ha a múltban nem úgy történnek a dolgok, mint ahogy. Így hát ilyen alapon nem menekülhetek a felelősség alól, hiszen azzal az ők áldozatát sérteném meg. Most először még a szorosra kötött nyakkendőt sem érzem szorosnak és fojtogatónak. Nem, most épp úgy fordulok meg mosollyal az arcomon, mint máskor szoktam a magam laza öltözetében elindulva haza egy remek party után. Igen, kész vagyok átvenni a Mizushima ház vezetését. S miként a nap már vöröses eget fest az égre, úgy a hivatalos hatalomátvételi szertartás kezdetét veszi. Nyugodt mozdulattal öltöm magamra a fekete Kuro Montsukit, mi nemrég oly büszkén virított máson s csuklómra illesztem a karkötőt is. Furcsa, mégis üdítő érzés költözik a szívembe. Mintha hirtelen minden olyan könnyűnek tűnne. Végül is ez az-az érzés, amiről a papi beszélt. Ilyen lehet főnemesnek lenni…

ZanpakutoSzerkesztés

88dw

Neve: Ketsueki no Akuma (Vér Démonjai)
Fajtája: Méreg (és vér)
Shikai parancsa: Utsuse (Fertőzz)
Shikai kinézete: Keo vérében shikaitól függetlenül megtalálható a zanpakutojának mérge, azonban ő immunis rá. Ez a méreg egy fajta védelemként is szolgál neki a nála gyengébb mérgek ellen. Shikai aktiválásakor a használó szemeinek színe vérvörösre vált és haja is egy kicsit megnő. A két wakizashi ikerpenge alakja megváltozik. Két acélpenge melynek markolata fekete színű, aranyozott díszítéssel valamint a végén piros ékkő található benne. E mellett két oldalán kisebbített penge található a keresztvas kiegészítése képp.

Támadások:

  • Kinshisoukan (vérfertőzés): A szó elmondása után csak annyit lehet látni, hogy a penge megcsillan, de számottevő változást külső szemmel nem lehet látni. Ekkor ugyanis a penge hideggé válik, mely lehetővé teszi, hogy a vele okozott sérülések érzékeléséhez idő kelljen. Ezen felül mindkét penge vágása a nyílt sebbe egy különleges mérget fecskendez. A méreg lehetővé teszi, hogy a reatsu alapú támadásokra az ellenfél képtelen legyen. Azonban a hatása a vágást követően fél percre következik be, nagyjából akkor mikor érzékelni lehet a sérülést. Maga a méreg is fokozatosan fejti ki a hatását. Csúcspontját a 20. perc után éri el. Függ a méreg hatása attól is, mekkora adag jutott be az ellenfél vérébe. Maximum 2 órán át hat a méreg. Utána újabb vágásokra van szükség, azonban ahhoz, hogy újra hason a méreg az előzőnél nagyobb adag befecskendezésére van szükség.
  • Mochiiro (használd): Keo zanpakutoja képes befogadni különböző mérgeket, melyeket előhívhat egy csata során. Ennek a technikának a lényege, hogy a használó azok közül a mérgek közül hív elő egyet a pengéi felületén, melyet már egyszer a szervezete azaz, az önön mérge legyőzött. Az, hogy éppen milyen mérget tartalmazzon a penge felülete függ attól, hogy a használó mennyire képzett a shikai használatában, illetve valamilyen formában köthető a fedett állapotához. Pl. álmos akkor szinte biztos, hogy altató mérget fog tartalmazni a penge éle.
Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.