FANDOM


Takeuchi Ryounosuke
Ryounosuke
Kanji 竹内 涼之介
Adatok
Született 04.01
Kor ~500
Faj Shinigami
Nem férfi
Magasság 183 cm
Súly 61 kg
Hajszín zöld
Szemszín sárga
Bőrszín fehér
Vércsoport AB
Különleges ismertetőjegyek csukott szemek
Politikai hovatartozás
Hovatartozás Soul Society
Gotei 13
Korábbi hovatartozás Emberek Világa
Foglalkozás Tiszt
Jelenlegi osztag 3 3. osztag
Előző osztag(ok) 1 1. osztag
Partner Kagami Ai
Yamasaki Shizuka
Korábbi partner(ek) Chizuki Maya
Hana Akamoto
Személyes információk
Családi állapot Egyedülálló
Zanpakutō
Shikai Doku
Bankai Még nem érte el

Takeuchi Ryounosuke (竹内 涼之介, nyugaton Ryounosuke Takeuchi) shinigami, a 3. osztag tisztje, valamint Rinaaya kaguja.

MegjelenésSzerkesztés

Különös jelenség annyi szent, hisz nem sokan mászkálnak zöld hajjal. Az arcán lévő széles mosoly és a csukott szemek általában eléggé démoni kisugárzást kölcsönöznek neki, míg valójában eléggé kedves és derűs személyiség. Ijedtségre még az adhat okot, hogyha valaki meglátja a szemeit, hiszen azok leginkább a kígyókéhoz hasonlóak és aranysárgák. Fizikuma és állóképessége kiválónak mondható, viszont mivel kerüli a harcokat és nem is szereti őket, ezért testének az adottságait nem igazán szokta kihasználni. Shinigami uniformisa is eltér a megszokottól annyiban, hogy ujjatlan shihakushot, egy fekete kalapot valamint ujjatlan kesztyűt visel. Az emberek világában kifejezetten formálisan öltözik fehér ing, fekete mellény, fekete öltöny, kalap, barna kesztyű valamint barna acél orrú cipő.

SzemélyiségSzerkesztés

Nyugodt és megfontolt személyiség, ettől függetlenül képes nevetséges helyzetekbe is keverni magát. Beszédstílusára a tisztelettudó és nyájas jelzők jellemzőek. Kíváncsisága eléggé szélsőséges, hisz képes kérdések tömkelegét feltenni anélkül, hogy zavarnák őt az erkölcsi határok, vagy az ha hullámok csapnak össze a feje felett. Szereti az italozást, a jó társaságot valamint a dohányzást. Ezek mellett kifejezetten jó megfigyelő tehetséggel rendelkezik és ezt nem is restelli alkalmazni, bár néha akaratlanul is ezt csinálja. Amit a lehető legjobban utál az a harcok. Bár senki sem mondaná meg az ő fizikumával, de igyekszik ezeket elkerülni, ha pedig nem sikerül akkor megmutatkozik a hideg vérű, számító és nem utolsó sorban kíméletlen oldala, hisz a harcait a legkevesebb erőbefektetésével és idő eltöltésével kívánja végrehajtani. Valódi személyisége, ami az amúgy kedves és barátságos álca mögött rejtezik, viszont egy eltorzult személyé. Gyűlöli az embereket, arrancarokat és shinigamikat egyaránt, hisz mindről ugyan az a véleménye. ("Sok tökkelütött barom, ugyan olyan szánalmasak mint az emberek, vagy a többi faj.") Emellett feltett szándéka, hogy olyan erőkategóriát érjen el, amivel már nem lehet megállítani és az irányítása alá vonhatja majd, Soul Society-t valamint az Emberek Világát is.

TörténeteSzerkesztés

"Körülbelül ötszáz éve is meglehet annak, hogy megszülettem. Mint olyan sokan ezen a földgolyón, én is embernek születtem sajnos. Ugyanannak a gyarló kis porszemnek, amiből mára már annyi van a világon. Az anyám belehalt a szülésbe. Sajnálatos eset volt, az apám pedig eltűnt. Árva voltam, bár ezzel akkor még nem igazán törődtem, hisz az hogy a világra jöttem és, hogy az összes folyadékot kisírjam a szervezetemből akkor sokkal fontosabb volt. Egy nő nevelt fel. Mikor akkora voltam, hogy járni és beszélni tudtam ő is ott hagyott. Most már nagyon is frusztrált az, hogy se anyám, se apám, se sincsen. Viszont megélhetés után kellett nézzek, ez pedig igen nagy szó egy öt-hat éves kiskölyök számára, mint amilyen én voltam. Jobb megoldás hiányában lopni kényszerültem és kifejezetten jó tehetségem volt mindehez. Mondhatni született enyveskezű voltam. Mialatt pedig felnőtté cseperedtem sok mindent elloptam már, ételt, ruhát, ékszert, nőt és még sok minden ehhez hasonlót. Mire elértem a huszonharmadik életévemet, még egy gyönyörű kis vérdíjat is kitűztek a fejemre. Sajnos még ebben az évben halálomat leltem. A penge, ami annak a kardnak volt a tulajdona, amelyik az életemet kioltotta, szoros barátságot kötött a szívemmel. Ha egy kard rohan az ember szívébe akkor az is szívrohamnak számít nem? Mikor magamhoz tértem kutya bajom se volt, egyedüli dolog amit furcsálltam az a mellkasomból kilógó láncvolt. Szépnek szép darab volt, csak nem tudtam, hogy miért nőtt belém. Az eszmefuttatásomat egy újabb szamurájfickó zavarta meg. El se tudtam képzelni, hogy ezek még halálom után sem képesek békén hagyni. Valamit elkezdett osztani nekem a szellem létről, meg valami jobb helyről, de sajnos ennek a felét sem értettem. Majd előhúzta a kardját és a markolatával a homlokomra célzott. Csodálkozó fejet vágtam, hogy mégis hogy gondolja azt, hogy egy kardal bármiféle sérülést képes okozni egy szellemnek. Viszont sikerült neki hozzáérnie a homlokomhoz és egyúttal kiütött engem. Miután magamhoz tértem egy teljesen más helyen voltam és a lánc már nem volt a mellkasomban, ez a tény valamennyire megnyugtatott. Egy öreg látott meg az utcán, majd meginvitált magához. Jobb ötlet hiányában elfogadtam az ajánlatot. Egy tea mellett pedig elmondta, hogy hol is vagyok, meg hogy ki volt az a szamuráj aki KO-t adott nekem nemrég. Shinigamik, hollowok, szellemek, Lelkek Világa. Igazán írhatnának erről egy mesét kisgyerekeknek vagy valami. A napjaimat unatkozva tengettem. Fel s alá járkáltam Rukongai területén. Az unalmon kívül különösebb lelki állapot nem gyötört, egészen egy bizonyos estéig. Már megvolt egy ideje annak, hogy ide kerültem, mikor az egyik nap szörnyű émelygés lett úrrá rajtam. Eleinte azt hittem, hogy gyomorrontást kaptam a korábban megevett almától, vagy esetleg valami betegséget kaptam el. Ezeket a gondolatokat viszont hamar elhessegettem, hisz tulajdonképpen szellem vagyok, és azok nem lehetnek betegek. Viszont hamarosan rájöttem, hogy mi okozza a gyomrom rendetlen viselkedését.

Ryou emberi

Ryounosuke emberi világban használt öltözete.

Éhes voltam. Eltartott egy darabig, míg rájöttem, hogy ez a bajom, hisz szinte egy örökkévalóságnak tűnt az amikor utoljára ezt az érzést éreztem. Szinte vadállatként rohantam keresni valamit, ami enyhítheti a gyomromat maró érzetet. Végül sikerült belebotlanom, valami túl táplálónak nem mondható, de minden bizonnyal ételnek látszó valamibe. Azonnali elfogyasztásával egyetemben nyugtáztam, hogy az valóban táplálék volt és kifejezetten jót tett most nekem. Mikor visszaértem a nagypapihoz akkor egy újabb leckét sikerült elsajátítanom, mégpedig egy bizonyos Lélektovábbképző Akadémiáról. Kicsit flúgos volt az öreg ezért sok mindent összezagyvált és nehéz volt kihámozni belőlük a fontos információkat, de végül sikerült. Így megtudhattam, hogy éhségemnek köszönhetően akár én is lehetek shiniakármicsoda. Úgyhogy, mint azt mindenki csinálná, azon nyomban eltettem magam a következő napra, hisz mégsem lehetek olyan felelőtlen, hogy este vágok neki a nagy útnak. Másnap reggel egy kis reggeli elfogyasztása után elindultam, hogy megnézzem azt a halálisten csináldát. Alig értem el a kapujához már le is támadtak mindenféle indokkal és papírokkal. Levegőt venni is nehezemre esett, nem hogy még elmondani nekik, hogy nem tudok se olvasni sem pedig írni. :/ Mikor megtudták ezt az eget és földet rengető hírt, akkor eléggé letörtek. Viszont megnyugtattam őket, hogy ha felolvassák amit ír és utána beírják a válaszaimat akkor semmi gond. Így lettem én egy diák, akit még írni-olvasni is tanítani kellett. Ez pedig nem kis fejfájást okozott a tanároknak, de végül is belejöttem. Különösen nem emelkedtem ki semmiből, hisz javarészt harcművészetet tanítottak nekünk, ami nem igazán volt ínyemre, hisz utálom a harcokat. Ez a tanáraimnak is hamar nyilvánvalóvá vált, ezért még jobban rám akarták erőltetni. Pedig tudtommal azért jöttem ide, hogy shinigamivá váljak, nem pedig szadista tanárok célpontjává.

A Dokuval való találkozásom maga volt a kínszenvedés. Minden egy normális hétköznap éjjel történt. Épp másik oldalamra fordultam át, mikor egy nagyon furcsa álomkép épült fel a tudatomban darabkáról darabkára. Egyik pillanatról a másikra a gyönyörű zöld mező és az engem ölelő lányok eltűntek, helyettük egy sötét és végeláthatatlan mocsár vett körbe. Már éppenséggel kezdtem megunni a történések nélküli hirtelen rémálmot, mikor lépések hangjára lettem figyelmes. Vagyis helyesebb, hogyha azt mondom, hogy a hang olyan volt, mint aki a víz tetején fut. Aztán pár pillanat múlva épp mikor a hátam mögé ért volna és felé fordultam volna hirtelen megszűnt.
-Most már igazán érdekelne, hogy ki játszik velem. - vakargattam meg tanácstalanul a tarkómat, miközben lassan elindultam egy véletlenül kiválasztott irányba. Szó mi szó ez volt a legunalmasabb rémálom amit valaha láttam.
-Dícséretes a bátorságod, Ryounosuke. - hallottam egy ismeretlen kígyósziszegéshez hasonló hangot a hátam mögül. Miután megfordultam szerencsém volt találkozni eme hang tulajdonosával. Egy körülbelül velem azonos magasságú zöld izé volt. Vékony volt, fekete színű és méregzöld erezet volt rajta mindenfelé. Nem voltak arcvonásai, csupán egy nagy zöld szeme az arcának a bal oldalán, valamint egy széles gonosz vigyor.
-Ki a rák vagy te?! - köszöntöttem illedelmesen, miután kis híján kiugrottam a bőrömből ijedtemben, hisz az emberrel ilyesfajta teremtmények nem szoktak szembe nézni, pláne hogyha már nem ember és annak a lénynek csak egy szeme van.
-Doku. - válaszolta, bár én csupán kígyósziszegést hallottam az egészből. Látszólag az értetlen arckifejezésem cseppet sem lepte meg, sőt, az arcán lévő vigyor mintha szélesebbre húzódott volna. Egy pillanatra megfordult a fejemben az, hogy vajon hogy nézhet ki, hogyha az egész fejét körbeveszi ez a grimasz, viszont nem volt időm végiggondolni, hisz a pillanat törtrésze alatt támadásba lendült és be is húzott nekem egy eléggé kellemetlenül nagyot amitől kicsit pattogva a mocsár vizén miután megálltam egyből elsüllyedtem.
-Ez nem ér, egyrészt nem voltam felkészülve másrészt nem akarok harcolni veled. Nem is ismerlek. - kiáltottam, hisz eléggé megnőtt a távolság kettőnk között, majd nekiálltam leszedni magamról a nyálkát ami rám ragadt. Nagyon úgy tűnt, hogy vérszemet kapott valamiért, mert a vigyor egyből lefagyott a képéről és egy intésére a mocsárból mindenhonnan hatalmas zöld színű kígyók jelentek meg, akik neonlámpaként világítottak. Csak kapkodtam a fejemet és magamat ide-oda, hogy megpróbáljam elkerülni a támadásaikat. Szerencsére eléggé lomhák voltak, sajnos ez a szellemcsávóról nem volt elmondható, mert míg én a lábatlanokkal táncoltam addig ő könnyedén mögém kerülhetett.
-Szóval nem ismersz? Hát ekkora sértést pont tőled nem vártam volna el. Évszázadok óta élek itt és amiben tudlak segítelek, erre fel te ilyen szavakkal méltatsz engem. Arról nem is beszélve, hogy jobban ismersz mint a saját tenyeredet. - mondta hűvös sziszegő hangján, majd egy erős ütést mért a mellkasomra. Másodpercekig, vagy talán percekig tartott az, hogy nem kaptam levegőt, sőt, mintha az éltető levegő elkerülte volna a testemet messziről.
-Soha sem láttalak. Mégis honnan kéne ismerjelek. Még a nevedet se tudom. - válaszoltam mikor sikerült egy kis levegőt kapnom és megszólalásra kényszerítenem a hangszálaimat.
-Az előbb már elmondtam a nevem. De csak hogy lásd kivel van dolgod, most megteszem újra. A nevem Doku. - lépegetett közelebb, de az arcán láttam, hogy leolvasta az én arcomról a gondolataimat. Tudta, hogy most se hallottam a nevét. Egy pillanatra a kezébe temette az arcát, majd felsóhajtott és újra támadott.
-Ha így akkor legyen így. Ha nem vagy képes meghallani a nevem akkor kénytelen leszek megölni téged. Védd magad! - sorozott meg ütéseivel, rúgásaival és még a neonkígyók is besegítettek neki. Ez valóban az eddigi legrosszabb rémálmom volt, amiből még fel se tudtam ébredni.
-Hagyjatok! - szabadultam ki a támadásokból, majd pár méterrel odébb újra a zöld lény felé fordultam. Szemében egy pillanatra mintha a kíváncsiság villant volna fel, bár lehet, hogy ezt csak én képzeltem oda. A lényeg, hogy az intésére a kígyók megálltak, még mielőtt újra rám vetették volna magukat.
-Talán mondani akarsz valamit? Esetleg utolsó kívánság? - kérdezte miközben egy lépést tett felém. A kígyók is egy kicsivel előrébb csúsztak. Hezitáltam, hisz ez az akció valóban meggondolatlan volt részemről, hisz most legalább egy gyászbeszédet vagy tudom is én mit kéne mondanom.
-Mondd el a nevedet! - a hangom parancsolóra váltott. Ez engem is meglepett, de még jobban az ellenfelemet, ezért gyorsan színlelt magabiztosságot erőltettem magamra, hogy ne bukjak le.
-Hogy megerősödtünk hirtelen. De rendben, teljesítem az utolsó kívánságodat és elmondom a nevemet harmadszorra is. Doku! - a neve hallatára nem csak én borzongtam meg, hanem az egész mocsár morajlott. Végül megvonta a vállát, majd újra támadásba lendült.
-Örvendek, Doku. Remélem, hogy jobban megismerhetlek ezután. - vettem fel egy kényelmes támadó pozíciót, majd minden koncentrációs képességemet arra használtam, hogy a felém irányuló támadásait ki tudjam védeni. Az arcára közben újra visszatelepedett az ördögi vigyor és kíméletlenül osztogatta az ütéseit és a rúgásait.
-Hamarosan fel kell ébredned. - szólalt meg, miközben egymásnak vetve a hátunkat üldögéltünk egy kis kiemelkedő földrészen. A harcot pár perce abbahagytuk és megegyeztünk egy döntetlenben, persze Doku megjegyezte, hogy ez nem így lett volna, hogyha a teljes erejével harcol, de ugyan, ki hisz manapság egy zanpakutounak?
-Értem. Maradnék még, jó ez a kis földecske itt az ülepünk alatt. - válaszoltam, mialatt letöröltem a homlokomról a verítéket. Azért nem semmi ellenfél volt az biztos. Joggal kiérdemli a fegyver megnevezést.
-Egy teknősön ülünk. - válaszolta rezzenéstelen arccal, én viszont annyira megijedtem ettől a ténytől, hogy lefordultam az állatról egyenesen bele a mocsár vizébe, ami teljesen belepett. -Remélem megtartod az ígéretedet. - hallottam még az utolsó szavait, majd minden lassan elfehéredett, azután pedig a sárga árnyalatait kezdte el felvenni. Miután a szememet kinyitottam újra a szobámban találtam magam. Az egyetlen különbség amit felfedeztem az a kezemben pihenő katana volt. Mikor felemeltem nagyon is könnyűnek éreztem, mintha nem is fémből lenne, hanem inkább mondjuk levegőből.
Az akadémián töltött hat év hamar eltelt, pláne azok az évek amik Doku megismerése után következtek. Valahogy sokkal jobb móka volt azzal az őrült szellemmel az oldalamon. Ezt követően következett a vizsga. Az első alkalom volt, hogy valódi hollowwal kerültem szemtől szembe. Ráadásul a tanárok tekintete is mind rajtam volt. Éreztem, hogy Doku szinte izzik a kezembe. Mindig is vérszomjas kis harcmániás volt, így nem csoda, hogy ennyire felpezsdült. Arról biztosíthatok mindenkit, hogy piszokul nehéz volt leverni azt a dögöt. Egész idáig azt se tudtam, hogy ennyi sérülést és törést össze lehet szedni, de végül csak sikerült győznöm Doku segítségével. Igaz, hogy elég nagy pech volt úgy jelentkezni az első osztaghoz, hogy nyakig be voltam bugyolálva, de sikerült felvételt nyernem.
Hosszú évek monoton egyhangúságában éltem, hisz a napjaim mind ugyan úgy kezdődtek, teltek és végződtek. Kelés, reggeli, munka, ebéd, munka, délutáni pihenés, majd a vacsora és az alvás. Nem épp egy élménydús élet az biztos. Viszont egy alkalommal egyetlen hétre elküldtek az Emberek Világába. Helyettesítenem kellett valakit. A legmegfelelőbb kifejezés arra amit éreztem az az, hogy idegen vagyok. Már nem azért éreztem ezt, mert már X éve halott vagyok és most ismét itt vagyok, hanem mert a világ rengeteget változott a halálom óta. Igaz ami igaz nem sok mindenre emlékszem abból amikor még éltem, de ez a világ most határozottan másabb volt. Ilyenkor érzi csak az ember, hogy milyen öreg is valójában, főleg ha nem is ember már.
-Jó napot fiatalember, segíthetek valamiben? - kérdezte tőlem egy bolti eladó miután elbámészkodtam a boltjának a kirakatán. Először megijedtem, hisz egy élő végtére is nem láthat egy halottat, de végül rájöttem, hogy a póttest amiben vagyok a normális emberek számára is látható, ráadásul az öltözködési stílusom is eléggé eltérő volt.
-Jó napot. Miféle segítséget nyújthat nekem? - érdeklődtem vissza. Most a boltos lepődött meg, ez eleinte értetlen volt számomra, de miután újra a kirakatra néztem eszembe jutott, hogy egy ruhabolt eladójával beszélek. Rögtön megértettem a meglepettségének okát.
-Ha nem haragszik meg, megjegyezném, hogy ezzel az öltözékkel eléggé kilóg a tömegből. Ránézésre hagyományőrző, de bocsásson meg ha nem így van. - hadarta gyorsan. Kis időbe beletelt, mire felfogtam, hogy mit is mond. A nyelv is sokat változott a halálom óta, lehet, hogy egy szótár is rám férne.
-Nem, valóban nem vagyok az. Esetleg tudna ajánlani valamit? - szólaltam meg végül. Az eladó csak mosolygott, majd beljebb invitált. Odabenn rengeteg ruha volt, olyanok amiket még soha sem láttam. Az eladó rengeteg ruhát felpróbáltatott velem ezért roppant nehéz volt a döntés, hogy melyiket is válasszam. Végül egy formálisabb öltözéknél maradtam, ami kifejezetten jól állt nekem.
-Köszönjük, hogy nálunk vásárolt. - mondta mosolyogva, miután kiléptem az ajtón. Abból, hogy a nők meg-meg fordultak utánam és egy-kettő szóba is elegyedett velem arra a következtetésre jutottam, hogy mégis van valami a „ruha teszi az embert” mondásban. Vagyis most már van.
Az emberi világban való eltöltött egy hét hamar elszaladt és kénytelen voltam visszamenni a Lelkek Világába. Leginkább a ruházatomat sajnáltam, mert szó mi szó kifejezetten megkedveltem. Végül kicsiny kis szívecském megnyugtatására a kalapot és a kesztyűt az egyenruhám mellé hozzácsatoltam. Eleinte az osztagon belül nem igazán nézték jó szemmel, de idővel megszokták ezen flúgosságomat. Végül elérkezettnek éreztem az időt, hogy osztagot váltsak. Semmi különösebb súlyos indokom nemvolt minderre, csupán szerettem volna megtapasztalni, hogy más osztagokban milyen az élet és milyenek a shinigamik. Meg különben sem volt igazán az én világom a taktikázás. A sakkozást hagyom arra aki ért is hozzá. Így végül beadtam a kérelmemet és jelentkeztem egy másik osztagba, ahova reményeim szerint fel is vesznek majd." (idézve az előtörténetből)

A vaizard faj megismeréseSzerkesztés

Egy magánküldetés alatt amit a kapitánytól kapott, vagyis bizonyos teafüveket kellett vásárolnia, viszont a visszaindulás alkalmával, a karakurai Teaház előtt összefutott egy férfival, akiről később megtudta, hogy dezertált Shinigami, egész pontosan Sierashi Yuusuke a 8. osztag ex-kapitánya. A két fél közti beszélgetés, a két faj (Hollow és Shinigami) közti határok eltávolításáról szólt és szépen lassan mind a kettő felhozta a saját érveit. A végső bizonyítékot arra, hogy ilyesmi létezhet a férfi mutatta be, így Ryou élőben találkozhatott egy személlyel a Vaizard nevű különleges hibrid fajból. Bár a Shinigami sok tudással gazdagodott, a találkozás mégsem a legzökkenőmentesebben végződött, ugyanis a Vaizard támadásának köszönhetően a 4. osztag épületében kötött ki, ahol csupán annyit mondott, hogy Hollow támadás áldozata lett.

Erők és képességekSzerkesztés

Zanjutsu: Különösebben nem kiemelkedő a kardforgatásban, viszont az 1. osztagban eltöltött évek nyomai meglátszódnak rajta.

Képzett Shunpo használó: Egy a Gotei 13-ba tartozó azon shinigamiknak akik jól képesek használni ezen technikát. Ebben segítségére van a Juuniji hikaku benjo (éjféli bőrruha) nevű 12. osztag által létrehozott eszköz.

  • Utsusemi (空蝉, A kabóca vedlése): Lehetővé teszi egy utókép hátrahagyását a villámtánc használatát követően, melynek viselkedése teljesen valósághű, akár még sérülést is elszenvedhet, miközben a használója valójában sértetlen.

Gyenge Hakuda használó: Mivel különben sem kedveli a harcokat, így nem is igazán fordít figyelmet erre a harcmodorra, hisz szerinte ez cseppet sem a gyors megoldások közé tartozik.

Gyenge Kidou használó: A hakudához hasonlóan ezt sem használja harcokban, vagy ha igen is akkor is csupán az Bakudoukat az ellenfél gyengítésére, vagy figyelemelterelésre.

ZanpakutouSzerkesztés

Doku (毒, Mérgezett): A katana hasonlít társaihoz. A különbség ott rejtőzik, hogy keresztvasán az oroborosz található, a saya méregzöld szalaggal van betekerve, valamint a penge is különös halványzöld színt láttat, holott ezüstszürke színű.

Ryoushikai

Ryou zanpakutouja shikai aktiválását követően. (a pillangókés nem látszik)

  • Shikai: A "Szúrd le!" (ピアス, Piāsu!) parancsszóra aktiválódik.
  • Shikai képességei: A parancsszó elhangzása után a katana pillangókéssé alakul át, valamint emellett egy másik fegyver is létrejön. A másik fegyver alakja körülbelül úgy néz ki, mintha egy kígyó fejét és farkát összeraknánk a teste nélkül. Viszont ez a két rész, a fej és a farok, különválasztható és a kettőt egy fekete energialánc köti össze. A fegyver feji részén egy állkapocs található. Ha valakit megharap akkor abba egy bizonyos mérget juttat, ami elhiteti az áldozattal, hogy a megmart testrész romlani kezd. (ez a méreg csupán hallucinogén anyag, viszont a fájdalom valamennyire valós, azt csupán a személy tudata erősíti fel. Viszont ha a célszemély lenyugszik, akkor a fájdalom csupán az okozott seb súlyosságától függ.) A shikai hatására Ryounosuke immúnis lett az egyszerű mérgekre. (a drogok, stb. továbbra is hatással vannak rá, valamint más zanpakutouk mérgeit csak legyengíti, teljesen nem nullifikálja) Aktiválás után a gyorsasága kétszeresére nő.
  • Mérgezett füst! (有毒ガス, Yūdoku gasu!): A technika nevének az elhangzása után a fegyver száját zöld színű füst hagyja el, ami természetesen mérgezett és a méreg hatása ugyan az, mint ami a fegyverben található. Ez a technika egyaránt offenzív és defenzív, hisz amerre a fegyver halad, arra 1-1,5 percig ez a füst aktívan kifejti a hatását.
  • Kígyótánc! (スネークダンス, Sunēkudansu!): A technika alapjába véve illúzió alapú, ugyanis a második fegyver másolatokat hoz létre magából amik, az eredetivel együtt, zöld kígyószerű alakot öltenek. Az összes másolat rendelkezik az eredeti tulajdonságaival. A használó a másolatokat akarata szerint irányíthatja, amik általában kígyó szerű mozgást és viselkedést mutatnak. (a másolatok gyengébbek az eredetinél, egy erősebb ütés eltünteti őket)
  • Bankai: Még nem érte el.
Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.