| |
| Született | július 6. |
| Kor | 116 |
| Faj | Shinigami |
| Nem | Férfi |
| Magasság | 177 cm |
| Hajszín | homokszőke |
| Szemszín | gesztenyebarna |
| Bőrszín | fehér |
| Hovatartozás | Gotei 13, Soul Society |
| Foglalkozás | 3. tiszt, 7. osztag |
| Korábbi foglalkozás | 8. tiszt, 12. osztag |
| Jelenlegi osztag |  7. osztag
|
| Előző osztag(ok) |  12. osztag
|
| Partner | Sierashi Katsuo Dansouko Kirihitoha Sierashi Kimiko Urufu Jintarou |
| Korábbi partner(ek) | Yoshida Yuko Yoshida Yoriko Abukara Ichirouta Mizushima Hanabi Akirama Kyou Sora |
| Családi állapot | Egyedülálló |
| Rokonok | Urufu Jintarou - bátyja |
| Shikai | Hamanashi |
Urufu Heisuke jelenleg a 7. osztag 3. tisztje, a 12. osztag Mechanikai részlegének egykori vezetője és Urufu Jintarou (fogadott) öccse.
Kinézet[]
Fiatalkori halálának köszönhetően még 115 évesen is fiatalos küllemű, 18-19 évesnek látszó fiú, átlagos testalkattal és 177 centiméteres testmagassággal. Hajszíne a világosbarna és a piszkos szőke között mozog, míg szemszíne gesztenyebarna, némi vöröses beütéssel. Haját nem növesztette túl hosszúra, éppen csak keretet nyújt arcának. Viseletét leginkább a megszokott shinigami uniformis alkotja, és szabadidejében is kedveli a hagyományos japán viseletet. Ebben valamiért nem haladt a korral, a régi ruhadarabokat kényelmesebbnek tartja a modern változatoknál. Ugyanakkor, ha az Emberek Világában kell bármilyen ügyet elintéznie, zokszó és fennakadások nélkül vegyül el az emberek között. Ilyen esetekben helyzettől függően feliratos pólókat, vagy kockás ingeket hord, egy hétköznapi farmernadrággal.
Jellem[]
A 12. osztagban eltöltött idő nagyban rányomta bélyegét személyiségére, bár legtöbb tulajdonsága eredetileg is megvolt, így a tudósok közt töltött idő csak felerősítette ezeket a vonásokat. Alapvetően tisztelettudó és kedves fiúnak tűnik, talán kissé elvarázsoltnak is – ám ez utóbbi csak a látszat, valójában nagyon is tisztában van a környezetével, mindössze arról van szó, hogy a számára magától értetődő és nyilvánvaló információkat „elfelejti” közölni a környezetével. Bár nem tekinthető rosszindulatúnak, az őt ért sérelmeket igenis megtorolja, még akkor is, ha az illetőnek tulajdonképpen nem állt szándékában, hogy „keresztbe tegyen” neki. Visszavágás tekintetében igencsak türelmes, legalább annyira, mint a kütyüivel kapcsolatban. Szinte állandóan szerel valamit, így a bátyja szolgálati lakása is tele van a legújabb fejlesztéseivel, amik miatt óvatossága és körültekintése miatt hiperérzékeny tűzoltórendszert is beszerelt – erről szintén „elfelejtette” tájékoztatni a környezetét. Munkaerőnek megbízható és lojális, és bár a munkakörülmények megváltozását rosszul viseli, komoly helyzetben akkor is lehet rá számítani, ha egyáltalán nem kedveli az aktuális helyzetet. Ezen kívül, bár előző osztagában nem volt követelmény, megmagyarázhatatlan vonzalmat és tehetséget mutat a kardforgatás iránt – ám ha bárki kérdezi, letagadja, hogy magától is kedveli a dolgot, kivétel nélkül fivére edzéseire fogja tudását.
Története[]
Az elfeledett múlt[]
1900. júliusának elején látta meg a napvilágot, az Urufu szamurájklán sarjaként, Urufu Yoshiteru néven. A családi hagyományokat tiszteletben tartva nevelkedett, már egészen fiatalon megismerkedett a fegyverforgatás alapjaival. A család többi, velekorú gyermekét is ismerte, mondhatni együtt nőtt fel velük, így kissé különc magatartása sem igazán tudta befolyásolni a velük való kapcsolatát, sok mindent velük együtt tanult. A nála fiatalabbaknak szükség esetén magyarázni is megpróbált, ám hamar kiderült, hogy ez semmi esetre sem lesz az ő világa: tehetséges, értelmes fiatalként sokszor felejtkezett el apró, ám annál lényegesebb részletek megemlítéséről. Nem rosszindulatból, egyszerűen csak számára ezek maguktól értetődőnek tűntek, éppen ezért nem értette, társai miért nem tudják követni, amit oly lelkesen magyarázni igyekszik. (Ezen a rossz szokásán a későbbi amnézia sem tudott segíteni.)
Kisgyermekként is kimondottan jó képességű volt, az akkoriban hadászati újításnak számító fegyverek működését is hamar megértette. Kifejezetten érdeklődő volt minden újdonságra, főleg ha mechanikáról vagy mások számára érthetetlen eszközökről volt szó. Ezekkel szinte bármikor le lehetett kötni, és igen hamar, teljesen magától rájött a használatukra is.
Valószínűleg sikeres felnőtt válhatott volna belőle, ha lehetőséget kap kibontakoztatni tehetségét, ezt azonban meghiúsította a családja ellen elkövetett merénylet. Még 12 éves sem volt, mikor egy családi ünnepségen egy pokolgép miatt az egész család odaveszett - a túlélésre esélye sem volt, hiszen egyike volt azoknak, akik a legközelebb ültek a szerkezethez.
Új élet[]
Új családjával
Az emberi életéről és a haláláról nincsenek emlékei - nem tudni, hogy az átélt trauma vagy valami más okozta, egyszerűen mindent elfelejtett, ideértve a saját nevét is. A legelső dolog, amit fel tud idézni magában egy Rukongaibeli helyszín, ám azt nem tudná megmondani, pontosan hol volt és mi történt ott, mindez lényegtelen információ volt számára. Urufu Jintarou találta meg és érdeklődött hogyléte felől akkori kedvesével. Mivel nem tudott magáról semmit, a pár minden gond nélkül magához vette őt, amolyan testvérnek fogadva a háztartásban. Ekkor kapta az Urufu Heisuke nevet, amit örömmel fogadott, és a mai napig megrögzötten ragaszkodik is hozzá. Akkoriban úgy gondolta bármiféle bizonyíték nélkül is, hogy ők tényleg egy család, ez tűnt számára a normálisnak, és soha eszébe nem jutott mindezt megkérdőjelezni.
Jintarou és Aina otthonában eleinte csak a kisebb ház körüli munkákban igyekezett segíteni, később a főzésből is kivette a részét. Már ebben az időszakban felütötte fejét az emberi életéből rá maradt barkácsoló szellem, a házban időnként történtek kisebb balesetek, amiket aztán bűntudata miatt nagyon igyekezett kijavítani. A károkat sosem szándékosan csinálta, ezzel együtt mindig úgy érezte, sokszorosan jóvá kell tennie őket. A házimunkát így szép lassan szinte teljesen magára vállalta.
Az Akadémia első évében járt, amikor kis családjuk két főre csökkent. Aina halála borzasztóan megviselte, főleg azért, mert eleinte nem volt tisztában azzal, hogy a nővére elhunyt egy bevetésen. Jintarou teljesen elzárkózott a témától, így Heisuke igyekezett nem felhozni, inkább a tanulmányaira fókuszált. Akadémiai osztályában ismerte meg későbbi legjobb barátját, Yoshida Yuko-t.
Noha igen gyakran ment haza kormos öltözetben, bátyja úgy tűnt, nem igazán szándékozik megfeddni ezért, inkább elkezdte tanítani a fegyverforgatás művészetére. Heisuke eleinte annyira nem rajongott az ötletért, valamilyen megmagyarázhatatlan ódzkodással viseltetett iránta. A gyakorlások közben úgy érezte, mintha egy rég elveszett részét találta volna meg, ami egyszerre megijesztette és örömmel járta át. Végül megtalálta a tökéletes kifogást: mivel testvére látványosan kevésbé tűnt magányosnak gyakorlásaik során, bemesélte saját magának, hogy Jintarou miatt csinálja az egészet és csakis miatta szereti. Ezeknek a délutáni plusz óráknak köszönhetően a kardforgatás igen hamar a legjobb tárgya lett, osztályának az élén szerepelt belőle minden különösebb megerőltetés nélkül. Noha démonmágiában nem remekelt ennyire, a gyakran okozott robbanások a Yoshida lánnyal közös kis szereléseikben előre vetítették útját az Akadémiai évek utánra.
Még másodéves volt, amikor bátyja Rukongai egy távoli körzetében kapott megbizatást. Mivel nem akarta Heisukét egyedül hagyni, a tiltakozások ellenére magával vitte. Heisuke különösen neheztelt ezért az ötletért, mert két hete volt az év végi vizsgákig, de Jintarou biztosította, a feladat a keleti 60. körzetben mindössze néhány órát, maximum egy napot vehet igénybe, így nem zárkózott el az ötlettől, hogy erre a rövid időre a körzet egy shinto templomában maradjon. A várakozások ellenére azonban Heisuke azzal szembesült, hogy bátyja nyomtalanul felszívódott, és mivel missziójáról egy betűnyi információja sem volt, ötlete sem volt arra vonatkozóan, hogyan tudna kapcsolatba lépni vele. Aggodalmát és frusztrációját morgásban élte ki, magában átkozta Jintarout, a feletteseit, a rendszert, bármit, ami éppen eszébe jutott - ennek oka abban leledzett, hogy a templom területén nem tudta mással lekötni magát: boken nem volt nála, szerelni nem tudott semmit, és mivel bátyja esküdözött, hogy nem fog sokáig tartani, a tanulnivalóját sem hozta magával. Hatodik napja volt a templomnál és figyelte az időnként betérő lelkeket, amikor találkozott egy hasonló korú, Maiko nevű lánnyal. Igen hamar barátságot kötöttek, így ettől fogva annyira nem unta magát halálba. Ennek ellenére már épp készült volna szó nélkül hazaindulni, mikor végre a 11. napon Jintarou is visszatért. Végül ketten indultak el otthonuk felé, az idősebb halálisten mindezidő alatt kitéve Heisuke folyamatos panaszáradatának. A vizsgáit végül könnyedén abszolválta, remek eszének hála. Ennek ellenére nem mulasztotta el éreztetni neheztelését - ami persze csak látszatra szólt a tanulmányai hátráltatásának, valójában csak nem tudta, hogyan fejezhetné ki, hogy halálba aggódta magát a testvéréért.
Tanulmányai során egyik tantárgy sem kötötte le annyira az érdeklődését, legszívesebben az újításokkal, technológiával foglalkozott volna. Talán éppen emiatt lett igazán szoros a barátsága Yukoval. A tanárok is megszokták, hogy párosuk környékén időnként füstöl valami - olyannyira, hogy mikor egyik évben Yuko véletlenül felrobbantott egy tantermet, senki, még Jintarou sem kérdőjelezte meg Heisuke bűnrészességét. A fiú ezt látványosan zokon vette, ugyan ésszel tökéletesen fel tudta mérni, hogy nem igazán vádolhat senkit, és ha ráért volna aznap este, valószínűleg valóban egyik bűnrészese lett volna a balesetnek. Az ehhez hasonló stiklik következtében, bár fegyverforgatás volt a fortéja, egyenes útja vezetett a 12. osztag kötelékébe.
A 12. osztagos évek[]
Az egységbe sorolásával mondhatni a mennyország kapuja nyílt meg előtte: végre hozzáférhetett a tudományos kutatásokhoz, fejlesztésekhez, nyomon tudta követni, merre halad a világ. Eleinte teljesen el is veszett az újdonság varázsában, étkezéseit az osztag büféjében költötte el, hazajárásai rendszertelenekké váltak, sokkal szívesebben tartózkodott második otthonában, mint odahaza. Nem a bátyja ellen szólt, egyszerűen csak elveszett abban a világban, ahova igazán tartozni akart.
Néhány év alatt azért feltűnt neki, hogy testvérének nem esik jól a rendszertelenség, a ritka otthon tartózkodás. Mindezt felmérte, mérlegelte - igyekezett rendszert vinni az életébe, nem akarta szomorúnak látni Jintarout. Ezért aztán felépített egy pontos, kiszámítható napirendet, melyben mindig ugyanakkor tért haza, helyet hagyva a vacsora előtti közös edzéseknek is. Apró szépséghiba volt a dologban, hogy időnként bizonyos kísérleteit hazavitte, hogy a közös programok, mint vacsora utáni beszélgetések, vagy csak közösnek induló fegyverápolás során ezekkel foglalkozhasson, bütykölhessen. Ennek nem várt eredménye lett, hogy a házba ismételten beköltöztek a kisebb robbanások, minimális tűzesetek, amikből persze adódtak bizonyos nézeteltérések.
A korai 12. osztagos évek alatt ismerte meg Meiou Tokiya-t, aki akkoriban szintén ebbe az egységbe volt beosztva - ismeretségük egyetlen okozója Yoshida Yuko volt, aki mellett a 10. osztag későbbi hadnagya asszisztensként tevékenykedett. Erről Heisuke nem számolt be fivérének, így nem volt tudomása arról, hogy a két férfi korábbról ismerné egymást, egyszerűen a vörös hajú problémaforrást nem tartotta kifejezetten fontos tényezőnek. Yukoval számtalan közös kísérletet folytatott, melyek hazavitelénél Jintarou különösen óvatos volt, rendszeressé vált a nappaliba bekészített vizes vödör képe baleset esetére.
Heisukének mindezek ellenére sem voltak kirívó ügyei, kifejezetten jól beilleszkedett az osztagba, az egekig magasztalta az ottani légkört. Mivel ekkoriban még jó szórakozásnak tartotta, hogy felemlegesse Jintarounak az esetet a keleti 60. körzettel, ezen korszakát végig kíséri egy abban az időszakban tett ígérete: a Maiko nevű lányt ennek megfelelően bizonyos időközönként meglátogatta, amit nagyjából sikerült is titokban tartani. Már ekkoriban sejtette, hogy barátságuknak nem lesz jó vége, mégsem volt képes megszakítani a kapcsolatot a lánnyal. Maiko törékeny, beteges lány volt, küllemében Heisukénél csak 1-2 évvel fiatalabb. Az ifjú 12. osztagos shinigami látogatásai során igyekezett orvosságokkal ellátni, hogy ezzel valamennyit segítsen állapotán. Bár ő maga is érezte, hogy mindez nem lesz elég, mégis élt benne a hiú remény, hogy tevékenységével komoly eredményeket tudna elérni.
A 20. század közepe táján talált magának új hobbit a 12. osztagos kutatásai mellé, aminek szintén Yoshida Yuko személyéhez volt köze. A lánnyal kettesben felvették azt a szokást, hogy az Emberek Világában található legjobb egyetemekre íratkoztak be, hogy ezeket elvégezzék. Heisuke azóta több oklevelet szerzett, többek között a közgazdaságtan területén is doktorátussal rendelkezik. Ezt szintén nem osztotta meg testvérével, mivel úgy hitte, Jintarout nem különösebben érdekelné. A diplomáit ezzel együtt mindig olyan helyre helyezte a lakásban, ahol bátyja is megtalálhatja, ha esetleg tévedne érdeklődésével kapcsolatosan.
Az ezredforduló környéke több nem várt változással járt számára, mely csúfos sorozat Jintarou újbóli eltűnésével kezdődött. A kilencvenes évek közepén bátyja kihelyezett missziót kapott az Emberek Világába. Ugyan a lélekmobiljait Heisuke készítette, a kapcsolattartás mégsem sikerült, összeköttetésük teljesen megszakadt. Heisuke csupán abból tudott következtetni bátyja hogylétére, hogy sem elfogató paranccsal, sem gyászjelentéssel nem találkozott vele kapcsolatban. A kapcsolattartásra alkalmas készülékeket továbbra is lelkesen elkészítette számára, a központi rendszeren keresztül mindig feltüntette a telefonok naptárában azokat az időpontokat is, amikor az Emberek Világába látogatott, hátha sikerül egy találkozást eszközölnie bátyjával - mindezt persze eredménytelenül. Ezt elég nagy arculcsapásként élte meg, úgy érezte, testvérének nincs többé szüksége rá és magára hagyja. Bosszantotta tehetetlen dühe, épp ezért konokul visszamenekült a tudományokhoz és felhagyott Jintarou kedvenc ételféleségeinek pótlásával is. 2005-ben újabb csapást szenvedett a büszkesége, amikor is a kiartó gyógyszerszállítmányok ellenére Maiko életét vesztette. Heisuke számára sosem vált teljesen világossá, mit is érzett a lány iránt, csak azt érzékelte, hogy egy számára nagyon fontos személy végleg eltűnt az életéből. Ő maga sem értette, miért érzi Maikot a legfontosabbnak, mikor Jintarouval és Yukoval jóval több időt töltött. Az eset után egy kis időre teljesen magába fordult, minden idejét a kísérleteinek szentelte. Egyáltalán nem is járt haza, nem különösebben foglalkoztatta az sem, bátyja egyáltalán hazanéz-e ebben az időszakban. Szüksége volt rá, hogy teljesen elterelje a figyelmét mindenről, ami bánthatta az érzelmi világát. Végül a testvérétől eltanult módszerrel teljesen lezárta magában a múltat: igyekszik nem gondolni a lányra, hátha azzal semmissé teheti a létezését is.
2010 környékére már több ajánlatot kapott Yukotól arra vonatkozóan, hogy költözzön hozzá. Sosem vallaná be magának, miért is utasította el a lány ajánlatait - valójában sosem szűnt meg remélni, hogy Jintarou hazajön. Idejének nagy részét viszont továbbra is az osztag területén töltötte, igyekezett kihasználni a Yuko hadnagyságával járó előnyöket, a minimálisan megnövekedett szabadságát a kísérletezésben.
A kapitányváltás ugyan meglepte, nem gondolta volna, hogy Yoshida Yoriko kapitánnyá nevezése komoly változásokat hozhat számára. Úgy hitte, mivel a lány Yuko unokahúga, még nagyobb kísérleti szabadság várhat rájuk. Ezen elképzelése az osztag összeomlás utáni újjáépítésekor kezdett megrogyni, mikor is az osztagépületek teljesen átalakultak. Ez persze nem volt ellenére, ahogy a megnövekedett biztonsági intézkedések sem a beléptető rendszernél. Az építkezések ideje alatt viszont kénytelen volt több időt odahaza tölteni - ekkor lépett be magányába a szürke színű nősténymacska, akit Jinkonak keresztelt el. Szintén azok közé tartozik, amit sosem vallana be magának, de az állat elkeresztelése kifejezetten bátyja tiszteletére történt, nem bosszantására. Így legalább úgy érezte, van értelme hazajárnia, mert ha Jintarou nem is, a helyettesítésére befogadott macska legalább hazavárja.
A 7. osztag kötelékében…[]
Heisuke EV-ben
Miután Yuko lemondott hadnagyi rangjáról, a közös projektjeiket változatlanul folytatták, továbbra is segítettek egymásnak. Ebben az időszakban felügyelték egy 13. osztagos tiszt, Miyazawa Sanju Ren náluk töltött büntetőmunkáját. Az akkoriban előszeretettel visszajáró, immár a 10. osztag hadnagyaként szolgáló Tokiya képtelen történeteire óvatlanul rákontrázva Heisuke részese volt a lány rettegésben tartásának. Mindez ahhoz vezetett, hogy amikor Urufu Mae tévedésből Heisuke nevével a 12. osztaghoz címezett egy áthelyezési parancsot, Yoriko büntetésből némi gondolkodást követően aláírta azt.
A hír Heisuke számára villamcsapással ért fel, nem számított büntetésre, főleg nem arra, hogy másnap a 7. osztagnál kelljen megjelennie szolgálaton. Mindjárt akkor igyekezett minden követ megmozgatni azonnali visszahelyezéséért, ám a 12. osztag kapitányának hajthatatlansága folytán nem járt sikerrel. A várható következményektől rettegve tette be a lábát a 7. osztaghoz, hogy lejelentkezzen Sierashi Katsuo-nál, ahol is további ismert arcba botlott Dansouko Kirihitoha személyében. A másik áthelyezett fiút korábban egyszer volt szerencséje látni, amikor amaz a 12. osztagos átépítésekre jött rátekinteni. A bemutatkozás és lejelentkezés természetesen káoszba fulladt, mégis eredményként könyvelte el magában, hogy nem került sor elevenen megnyúzására, és a kapitány engedélyezte, hogy az osztag társalgójába egy playstation-t telepítsen.
A 7. osztag kapitányának egyik Heisuke által gyűlölt hóbortja lett a cosplay-mánia. Ezzel önmagában nem lenne problémája, ha nem Katsuo szabná meg számára, melyik hősként kell pózolnia az osztag területén. Ez ellen bosszúból igyekezett olyan rekordokat állítani a konzolon, amiket a kapitánya éppenhogy nem tud megdönteni - és amikor ez véletlenül mégis sikerül neki, azonnal felállítani egy magasabbat, legyen szó bármelyik játékról. Egy véletlen folytán sikerült felfedeznie, hogy a konzollal kapcsolatos szórakozásnak nem csak ketten hódolnak - ezen esemény alkalmával fogadta barátjának Kirihitohát is, aki hasonló szenvedéllyel szórakoztatta magát a játékkal. Benne igazi kihívóra ismert, bármikor szívesen játszik vele.
Mostanra sikerült valamelyest megbarátkoznia az új osztagával, már nem erőlteti annyira a visszahelyezését - a két kapitány beleegyezésével sikerült kiharcolnia egy számára rettentően kedvező status quo-t, melynek keretében a hét bizonyos napjain szívesen látják a 12. osztag laborjaiban, hogy folytathassa a Yukoval közös kísérleteiket.
A képbe némiképp belerondított számára, amikor bátyja hazatért a Emberek Világából - Jintarou érkezése meglepte, nem számított rá, ennek ellenére rendkívül boldog volt viszontlátásától a duzzogása ellenére is. Legalábbis mindaddig, míg rá nem jött, hogy fivérét hasonlóképp áthelyezték, mint őt, és enélkül bátyjának esze ágában sem lett volna hazajönni. Nehezen békélt meg a helyzettel, hogy úgy érezte, továbbra is fölösleges a testvére számára, ráadásul minden egyes, a ház biztonságát szolgáló újításával kapcsolatban - mint például hiperérzékeny tűzoltórendszer - elhangzott valamilyen kritika. Továbbra is úgy érzi, nem képes megfelelni az elvárásoknak.
A mindkettejük és az Urufu család többi tagja jelenlétében végrehajtott küldetés során azért nyilvánvalóvá vált számára, hogy Jintarou ugyanannyira ragaszkodik hozzá, mint ahogy ez fordítva fennáll. Ezzel az ismerettel viszont egyszerűen nem tud mit kezdeni, nem tudja, hogyan kellene kezelnie a jogosnak hitt sértettséget és a vágyat, hogy visszakapja a korábbi életüket és kapcsolatukat. Ez utóbbit gátolja, hogy az elmúlt húsz évet egyszerűen nem tudja elfelejteni, így pótcselekvésként ismét a osztagánál töltött időbe menekül, amit időnként megfűszereznek a 12. osztagban töltött délutánok az estébe nyúló kísérletekkel.
Képességek[]
Zanpakuto[]
Neve: Hamanashi (Rosa rugosa, avagy Japán rózsa – szó szerinti fordításban „Parti körte”, a gyepűrózsa egy változata)
Fajtája: Növény
Kinézete: Alapvető kinézete megfelel egy közönséges katanának, talán csak keresztvasában nevezhető egyedinek: az ovális fém peremén mintha gyöngyök lennének körbefuttatva. A markolaton körbefuttatott anyag halványzöld, míg a fegyver sayája sötétzöld árnyalatú.
Shikai parancsa: Megume kudasai, Hamanashi! - Hajts ki (kérlek), Hamanashi!
Shikai kinézete: Feloldott állapotban a fegyver kinézete csak csekély mértékben módosul: a keresztvas helyett az abból kinövő tövises indák fura szövevénye védi a forgató kézfejét. Ennek a szövevénynek az alakja leginkább a nyugati vívókardot karimájára emlékeztet, ennek következtében magát a fegyverforgatást ezen állapotában sem akadályozza.
Támadások:
- Akami minori (Vöröslő termés): a technika nevének elhangzása után, a fegyver következő suhintásának vonalában apró, vörös, csipkebogyóra emlékeztető gömbök hagyják el a pengét (zanpakutora tett pontonként 2 db). Ezek, amint szilárd felülethez érnek, legyen az épület, talaj, növényzet vagy az ellenfél, kisebb bomba erejével robbannak, egymástól teljesen függetlenül, így egyetlen robbanás nem indíthat el láncreakciót, de akár egyszerre is robbanhatnak, az összeütközéstől függően.
- Busubusu hanasaku (Hamvadó virágzás): ehhez a technikához a viselőnek először a földbe kell szúrnia a zanpakutot, majd a technika nevének elhangzása után tőle egy méternyire, két méter széles tüskebokor sövény nő ki a talajból, melynek magassága szintén két méterre rúg. A sövény igazi trükkje azonban a rajta növő, rózsaszín virágokban rejlik (zanpakuto pontonként 3 db), melyek petárdaként füstölnek és robbannak, ha hozzájuk érnek. Igazán komoly sérülést nem képesek okozni, csak kisebb égési sérüléseket, és a füstjük okozhet kellemetlenséget. A mechanizmusuk szerint a robbanást 2-3 másodpercnyi füstölés előzi meg.
Hamanashi[]
Hamanashi egy szokványostól eltérő színű kimonoban
Kinézete: 17-18 esztendősnek látszó, mindössze 157 centiméter magas ifjú hölgy. Középhosszú, homokszőke haját feje búbján összekötve hordja, kissé jobbra csúsztatva. Frizuráját ezen felül különböző, a nevére utaló termésekkel vagy virágokkal dekorálja attól függően, mi az amihez épp kedve szottyan. Kissé vöröses árnyalatú, gesztenyebarna szemei ellenére igen lágy tekintettel rendelkezik, arca szinte kivétel nélkül nyugalmat sugároz.
Viseletét tengerszín kimono alkotja, melyen fehérrel rajzolt hullámmotívumok láthatók, ezzel tisztelegve a névadó cserje leggyakoribb élőhelye iránt.
Jelleme: Alapvetően csendes, konfliktuskerülő leányzó. Kissé álmatag és elvarázsolt, hajlamos elveszni a saját gondolataiban, miközben a környezetét igyekszik felmérni, és ilyenkor egyszerűen elrepül mellette, ha hozzá beszélnek. Forgatójától megörökölt rossz tulajdonsága, hogy a sok gondolkodás közben a számára magától értetődő részleteket, információmorzsákat, vagy következtetéseket elfelejti hangosan kimondani, társa tudtára adni, ami időnként hajlamos kettejük között kisebb konfliktusokat szítani. Mindezek mellett alapvetően könnyen meggyőzhető vagy befolyásolható, nem ragaszkodik a saját véleményéhez, ha egyszer sikerül rávenni, hogy megbeszéljék a dolgokat.
Kapcsolatok[]
[...]
Játékok[]
[...]